NO.12

Sziasztok!!!
Íme! megérkezett a 12dik fejezet!!!! Köszönöm a sok látogatót, a díjakat, és a szavazatokat, na meg a kommenteket! Nagyon örülök, és jól esik, ha az ember biztató szavakat ,,hall", vagy ha dicsérik a munkásságát. Szerintem ez egy hosszú rész lett.
Xx. Bella

Mikor odaértünk Sophia házához, elmosolyodtam, hogy itt parkoltam le a kocsival. Végül is, „nem feltűnő” egy bal kormányos luxusautó, de hál’ istennek senki se állta körül, csak távolról diszkréten nézték. Sophia beterelt a házába, s már fel is készítette a teát. Igazából nem volt kedvem beszélgetni, de beszélt ő. Mesélt a családjáról, az unokáiról, jókat kacagtam egy két történeten, majd fél 6kor ténylegesen elindultam haza. Telefonszámot cseréltünk Sophia-val, s mondta, hogy ha bármikor el akarok szakadni Londonból, menjek hozzá. Nagyon kedves idős hölgy. Emlékeztet a Finnországi nagymamámra. Isoäiti, igazából mindig így szólítottam. (Ez annyit tesz finnül, Nagymama) Visszagondolva a nagyimmal való kapcsolatra, tipikus nagyi volt. Imádtam. Kis törékeny teremtés volt, de attól igen erős asszony. Sose örült, hogy nem állandóan Finnországban élünk. De attól függetlenül kéthetente ugyanúgy meglátogattuk.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejembe mikor este vezettem haza. Legszívesebben száguldoztam volna, de dugó volt. Mint mindig. Így inkább míg a piros lámpánál álltam megnéztem a telefonom ki hívott. David-től volt pár nem fogadott hívás. Na jó szám szerint 11. De majd visszahív. Mikor végre befordultam az utcánkba megkönnyebbülten sóhajtottam fel. A Kapu egy gombnyomásra kinyílt, s már be is álltam a garázsba. Valahogy nem érdekel a külvilág. Vissza akarom kapni a régi életem. Pár hétig ezt sikerült elnyomni, de újra feltörekvőben van ez az érzés. Egy könnycsepp szaladt le az arcomon, majd előtört belőlem a sírás. Valaki hátulról megfogta a karom, s még mielőtt beléptem a házamba visszafordított maga felé s hagyta, hogy sírjak.

• Csss. Freya. – Simított végig a hátamon David, ki nem tudom, hogy került ide, de nagyon örültem a jelenlétének.
• Dav, én ezt nem bírom tovább… Muszáj, hogy ennyire nehéz legyen? Miért őt vették el tőlem? – majd éreztem, hogy megrogynak alattam a lábaim, de hál istennek David időben kapcsolt s felkapott az ölébe így nem  koppantam a földön.

Valahogy bejutottunk a házba, s én még mindig David ölében ültem és sírtam. Nem tudom mennyi idő telt el, de úgy éreztem a lábaim már elgémberedtek és fel kell állnom. Fel is álltam majd elestem volna, ha David megint nem kap el.

• Istenem, annyira sajnálom David. Csak nyűg vagyok itt mindenki nyakán. – majd a kezembe temettem az arcom s megint sírni akartam. Ezt a sok fájdalmat kitépni belülről, de sehogy se ment.
• Freya Hannah Hamilton! Soha se mondj, ilyet, hogy nyűg vagy mindenki nyakán. Számomra nem vagy az. És most csinálok neked forró csokit, aztán hagylak pihenni. – mondta David, tőle szokatlan komolysággal, majd elment a konyhába addig én a sötét tévé képernyőt bámultam.
• Da…- köszörültem meg a torkom – David, amúgy miért voltál a ház előtt? – kérdeztem rekedtes hangon, bár még mindig magam elé bámultam. Lábaim felhúztam s átöleltem. Hátha így nem esek szét, a bennem tántorgó űr miatt.
• Aggódtam érted Freya. Nem vetted fel a telefont, az irodában sem értelek utol. – jött be kezében egy bögre forró csokival. – szóval, hol voltál?
• Hastingsbe. Próbáltam felejteni, vagy gyógyulni, vagy az Isten tudja mit csinálni, de nem jött be. Találkoztam egy kedves nénivel, s vele beszélgettem.
• Persze velem nem beszélsz apád haláláról, pedig tudtommal legjobb barátok vagyunk...sőt…Testvérek. Ez fel fog emészteni!!! Freya, nem akarlak elveszíteni. Nem akarom, hogy a húgom, eltűnjön. Most pedig megyek. Pihenj le. Szeretlek Húgi. – Szavai szíven ütöttek. Igaza van, senkinek se beszélek róla. Egy kis fiúkba próbálom elzárni az emlékeket, de nem megy
• Ne David. Ne menj el. Aludj ma este itt. Kérlek! – mondtam csendesen, miközben figyeltem, hogy felveszi a cipőjét. – Kérek, legalább ma estére, ne hagyj egyedül. – Ültem le a sarokba s könnyeim megint elindultak.
• Nem megyek el Freya. Most pedig gyere, felmegyünk aludni egyet. – majd ismét ölébe kapott, ma már ki tudja hányadára, s felvitt a szobámba.

David letett az ágyamra, és én csak ültem ott. Figyeltem David mit csinál, mikor tudatosult bennem, hogy pizsamát készített nekem össze, így levettem az aznapi gönceim, beledobtam a szennyes kosárba, beszálltam egy kád meleg vízbe, s addig ültem ott míg az ki nem hűlt. Felkaptam magamra a pizsamát, s elindultam megkeresni Davet. Mivel nem találtam sehol, elfogott a pánik, hogy a legjobb barátom átvert. Ekkor egy papírt pillantottam meg. David kézírása. Vagyis inkább macskakaparása.

„Freya! Készítettem neked szendvicset, azt edd meg. Muszáj volt hazaugranom, pár cuccomért, de ne aggódj maximum másfél óra múlva itt leszek. Puszi David.

Ui.: 19:58-kor mentem, el”

Ez nagyon jó. Még van fél órám, ha David betartja az ígéretét. Egyáltalán kocsival jött?? Arra se emlékszek. Vagyis, nem figyeltem. Biztos azzal jött. Mióta meglett a jogsija 17 évesen, azóta mindenhova kocsival megy. Istenem, de hiányoznak azok az idők… Nem Freya!!! Erősnek kell lenned!! Nem gondolni a múltra, csak előre. De az olyan nehéz, és fárasztó. Egyszerűbb lenne egész nap sírni, és keseregni. Hibáztatni másokat, vagy magamat, hogy miért nem én vezettem azon az éjszaka, miért nem mentem ki elé, miért nem jött a hamarabbival, miért tették át másnapra a tárgyalást, miért kapott apa szabad helyet a repülőn a későbbi járatra, MIRÉT?

Túl sok volt a miért… Ezért az első kezembe akadó dolgot, (ami egy díszpárna volt) a földhöz vágtam. Még rúgtam is volna rajta egyet, ahogy az élet tette velem, hisz fogalmazzunk nyersen, nincs anyám, David többet tud rólam mint az anyám. Oké ez logikus, hisz David mindent tud rólam… már csak apa haláláról nem beszéltem neki. De úgy érzem ha nem beszélek róla neki akkor rövid időn belül, zárlatot kap az agyam s megkattanok. Apai, nagyszüleim már nem élnek. Túl korán vesztettem el őket, hiányuk mégis óriási (volt) és elvesztettem a számomra legjobban szeretett személyt az apám. Ez már nem egy rúgás lett volna a párnába hanem 3. A nagypapámért, a nagymamámért, és a legnagyobb, ami a legjobban fáj az apámért. Anyámért nem, hisz sose volt velem.

Ránéztem az órára s Davidnek már rég itt kellene lennie. Azaz 15 perce. Miért David, már te is? Végszóra betoppant egy sporttáskán a vállán és két szatyorral a kezében.

• Sajnálom, anya nem engedett el kaja nélkül. – mutatta fel a két szatyrot.
• De, ennyit egy hét alatt nem eszek meg. – fintorogtam a  gondolatra is.
• Te nem, hercegnő, de anyai unszolásra, meg én is így gondoltam, ide költözök még pár napra. Nem hagylak magadra. Nekem úgy sincs koncert a fiúkkal, mert most már, hogy Anne nincs elmentek nyaralni, és te is kiveszel pár nap szabit. Aztán leisszuk magunkat, akkor elfelejtjük minden gondunkat utána meg panaszkodunk fejfájásra másnap. – mondta miközben bepakolta a kaját a hűtőbe.
• Nem, akarok részegeskedni. – Suttogtam halkan…
• Kár, pedig hoztam egy üveg vodkát. De ezt még nem Zayn küldi…

Pár nap telt el, hogy David beköltözött hozzám. Azóta ki se tettük a  lábunkat a házból, a kutyasétáltatás is annyi, hogy kiengedjük őket az udvarra. Az első napot végigsírtam, szerintem a felsőjéből csavarni lehetett volna a könnycseppeket. Elmeséltem neki minden fájdalmam. Ő meg szegénykém csak hallgatott és vígasztalt. Végül ittunk a vodkából, bár nem sokat. Mivel nagyon semmit se ettem, az is éreztem, hogy a fejembe száll, de David megtömött kajával így megúsztam egy „érzéssel” a dolgot. Igazából most hirtelen arra se emlékszek mit ettem. Vagyis, de ő… Rántott sajtot rizzsel. Így teltek a napjaink, főképp beszélgetéssel. Mindig volt új sztori, mindig volt mesélni való… Bár a többi nap nem piáltunk. Nyugodtan teltek a napjaink, engem se kerestek bentről. Mondjuk érthető azok után ahogy David mondta: „Ha nem egy idegroncsot akarnak visszakapni, nem hívják, majd Freya jelentkezik. Nélküle is tud működni a vállalat!”

Igazából tényleg úgy éreztem, regenerálódtak az idegsejtjeim, a lelkem, az nem csak, nem tört további kis darabokra, és a tudat, hogy Davidre mindig számíthatok, még talán épített is rajta.

Igazából, mint említettem a külvilággal nem is foglalkoztunk. Nem kapcsoltuk be a gépet, nem lógtunk twitteren, és a tv-n se néztünk sztármagazinokat, csak filmeket, híradót, ilyeneket.

Épp péntek délután van, miközben próbálom Davidet győzködni, hogy jöjjön velem bulizni holnap este, mert mi Hope-pal oda készülünk.

• Nem, nem és nem. Freya, ez legyen egy csajos este. Meg így hétvégére, én is hazamegyek.
• Elmész? – néztem rá óriási szemekkel.
• Igen, de hétfőn visszajövök ha még igényt tartasz rám. – egy kósza hajszálat a  fülem mögé simított majd megpuszilta a homlokom. – Nagy lány vagy te már húgi, nem kell ide pesztra.
• De kell. Mi lenne ha még hétfőn se mennék dolgozni, és meglátogatnánk anyukádat. Olyan rég beszéltem már vele.
• Le merem fogadni, hogy te is hiányzol neki. De akkor most egy film? Mondjuk a „Madagaszkár3”? – vigyorgott rám.
• Oké, legyen. De utána megnézzük, a Titanicot. – nevettem.
• Neeem, nem nézek Titanicot. Egyszer rávettél, hogy megnézzem, de másodjára nem fogsz. Találj ki jobbat.
• Rendben. – Adtam meg magam. – Akkor legyen a „Mindörökké Rock”. Még úgysem láttam, állítólag jó film.
• Megegyeztünk. De psszt, kezdődik a Madagascar3. –csitított le, majd elkezdtünk filmezni.

Mikorra eljött az este, kivégeztük a betervezett 2 filmet, meg egyet felfaltunk desszertnek. Végül, csak, hogy tipikus Amerikaiak legyünk, nasinak betettük a Dr. House-t s maratont indítottunk. Valamikor éjfél körül kapcsoltuk ki a tv-t. Vagyis kapcsoltam mert Dav elaludt. Oké, én nem fogom felébreszteni. Így inkább lehoztam a takaróját, betakargattam, mint az anyukák, majd felmentem én is aludni.

Reggel arra keltem, hogy valaki a fejemhez vág egy párnát.

• Ébresztőőőő hasadra süt nap! Meg ideje enni valamit! 10 óra van pont időben ébresztettelek. – majd lerántottam rólam a takarót.
• Neeem akarok felkelni… - fordultam a hasamra.
• Hozom a hideg vizes vödröt… - fenyegetőzött.
• Neeee… Inkább felkelek. – másztam ki az ágyamból majd az ágy mellett lévő David hasára csaptam a kezemmel.
• Aucs. Na de gyere Hercegnő reggeli. – mondta. A Hercegnő szóra összerezzentem majd kicsordult egy könnycsepp is. – Ne Freya, ne sírj. Gyere ide kislány. – majd megölelt.

Szegény David azt se tudja mit csináljon velem, mit ne mondjon, mitől tör ráma  sírási roham. Meg is értem hogy hazamenekül a hétvégére a családjához. Egy hisztéria vagy Freya Hamilton – szólalt meg egyik volt „szeretett” osztálytársam hangján egy belső hang. Megráztam a  fejem majd David előtt lementem a konyhába s leültem a bárpulthoz

• Mit eszünk? – kérdeztem kíváncsian miközben lógattam a lábam.
• Hm, Bundáskenyeret, mivel, már megettük amit anya csomagolt.
• Tökéletes. De tegyél a tojásba egy kis borsot. Úgy jobb. – vigyorogtam.

A mai napunk már valamivel jobban hasonlított két fiataléhoz, és nem pedig a 70 évesekéhez, akik nem mozdulnak ki egész nap a házból. Ettünk, utána elmentünk a kutyákkal sétálni, majd mivel a hűtő már kint az ürességtől elmentünk egy szupermarketbe is. Persze oda már kutyák nélkül és kocsival.

Délután David, azt mondta csinosan öltözzek fel, mivel úgysincs pasim. Kösz Dav, pont pasi kell nekem. Tényleg… De eleget téve kérésének, kifestettem a körmöm, első lépésben. Piros színben pompázik körmöm. Igazából fogalmam sincs mit vegyek fel, hogy hova megyünk de Hope-ot ismerve valami puccos klubba így valami csinos kell és David szerint mini, bár szerintem csak a pasi beszél belőle nem a szerető „báty”. Mivel tudtam, hogy bátran vehetek fel minit, mert ugye nem egy discoba megyünk ezért egy fehér mint vettem fel melyen két fekete masni volt. Egyszerű de csinos. Hozzá felvettem egy fehér magas sarkút, egy fekete kiskabátot magamhoz vettem, mert ugye London eléggé hűvös, meg egy táskát amibe tettem el pénzt és a legfontosabbat, telefont és lakáskulcs. Sminkem, pofon egyszerű volt. Szempillaspirál és egy piros szájfény.

Mivel David lelépett, miután kiadta a parancsot, azaz olyan 4 óra felé, és még Hope nem ért ide, fogtam a hajvasalót (multifunkcionális, azaz göndöríteni is tudok vele) s elkezdtem a tincseim begöndöríteni. Este nyolckor, végre, 4 óra magány után társaságom érkezett. Hope és egy taxi személyében. Felkaptam a táskám, és már mentem is. Hope rábeszélt, hogy ne saját a saját kocsimmal menjek hanem taxival, így legalább ihatok is. Oké. Végül is, igaza van.

• Úgy örülök, hogy végül eljöttél. És David nélkül. Nem, nincs vele semmi bajom, de ez egy igazán emlékezetes este lesz. – Mondta miközben már a klubban ültünk, a pultnál egy bárszéken.
• Hölgyeim, felszabadult egy boksz. Ha szeretnének odamehetnek. – Mondta egy pincér. Meg kell hagyni elég helyes volt, s kedves is, bár ide gazdag picsák járnak, akiknek ki kell nyalni a seggüket, nem tudhatta, hogy mi a ritkábbik faj vagyunk. Nem igénylünk különleges bánásmódot.
• Persze. Köszönjük. – Vigyorogta Hope, akinek szemmel láthatóan, bejött a csávó.

Két órával, és három kör Vodka után éreztem, többet nem kell innom. Finn létemre, meg amúgy is bírom a  piát, de a mostanság alig evés, miatt éreztem, hogy kezd a fejembe szállni. Élveztük a körülöttünk legyeskedő fiúk társaságát, s jól esett most ez a túlzott figyelem. Hope is élvezte, bár ő jóval többet ivott nálam. Egyszer csak gondolt egyet s elküldte a srácokat, majd hozzám fordult

• Freya, egy szemétláda vagyok. Hazudtam neked, és titkolóztam előtted. Nem akartam, hogy még jobban összetörj, de ma van az utolsó esélyem, hogy elmondjam neked. – Mondta lehajtott fejjel.
• Hope, miről hadoválsz? Tuti csak a  pia beszél belőled. Gyere menjünk ki a friss levegőre. – Majd segítettem a lánynak, s kiültünk a klub előtti padra.
• Nem, nem csak a  pia beszél belőlem. Holnap költözök New Yorkba. – Mondta fojtott hangon.

„Holnap elköltözök New Yorkba” – Hope szavai csengtek a fülembe. Elhagy. Itt hagy. De én is ezt tettem vele. Elköltöztem. De ő most nem hagyhat itt. Szükségem van rá. Önzőség, de nem hagyhat itt. Ő lesz a második a hónapban, aki elhagy. Örökre. Tudom, hogy hülyeség, de úgyis új életet épít fel New Yorkban új barátai lesznek, én meg már csak egy régi emlék leszek.

Nem akarok magyarázatot, hogy miért?! Arra úgysincs jó magyarázat. Újra összetörtem. Felpattantam a padról, és könnyek között elindultam hazafelé, gyalog. Tudom, hosszú lesz az út, de nekem most magány kell.