Sunday 16 December 2012

NO.20


Sziasztok!

Sajnálom, hogy 2 héttel ezelőtt nem volt friss rész, de nem jött ihlet és időm se volt oly' sok. De most itt van. Talán rövidebb mint az eddigiek, de több dolog kiderül benne. Igyekszem a  következő alkalommal  hosszabb részt hozni, s akkor - terveim szerint - ismét több szemszögből olvashattok részeket. 

xo:Bella :)



Ez a lány én voltam meg az első szerelmem. Igazi Tinédzser L’amur volt a miénk… Csak aztán a dolgok másképp alakultak. El kellett válnunk egymástól. Ő volt az utolsó gondolatom elalvás előtt. Azok a régi szép idők.

Kint aludtam el a teraszon az ott lévő 3 személyes kis Padon. Éjszaka valaki kijött, betakart majd felkapott s bevitt a házba. Reggel már a kihúzott kanapén ébredtem, s Liam a másik kanapén feküdt. De nem aludt. Mikor felébredtem rám kapta a tekintetét és vizslatott mogyoróbarna szemeivel.
  • Köszönöm. – mosolyodtam el álmosan majd magamhoz öleltem a takarót.
  • Nincs mit. Be akartalak vinni a szobádba, de láttam, hogy Louis el van terülve az ágyadon. – kacarászott Liam
  • Mit csinált Louis? – jött le az említett, s lehuppant mellém.
  • Elfoglaltad Freya ágyát így ő a kanapén aludt. – Liam hátradőlt az „ágyán” s a plafont tanulmányozta.
  • Bocsii – nézett rám kiskutya szemekkel, miközben a kék autós pizsamáját markolászta.  Mint egy ötéves.
  • Semmi baj. Na de reggelizzünk. Lassan megyünk a stúdióba is.  Hurrá-hurrá – nevettem el magam s fáradtan becsuktam a szemem. Még úgy aludnék.
  • Elmegyek lezuhanyozom. – állt fel Louis a kanapéról.
  • De ne az én fürdőmbe, Louis. Oda én megyek… ha fel tudok állni, mert nagy annak a valószínűsége, hogy miattad, aki illetéktelenül aludt az ágyamba, nos, szóval miattad elzsibbadtak lábaim. – mondtam halkan, becsukott szemmel miközben nagyot nyújtózkodtam.
  • Jajj hercegnő, ha ennyire lusta vagy akkor felviszlek. – mondta s ezzel fel is kapott az ölébe. Komolyan ilyen jó buli engem ölbe kapdosni.
  • Louis, tegyél le. Tudok járni, csak nem akarom, hogy befoglald a fürdőt.

Már a stúdió előtt álltunk, a kezem izzadt, és nem a meleg miatt. Fél órával hamarabb hoztam a fiúkat, de addig legalább elhelyezkednek a stúdióba, míg én, nos, én találkozok Vele. Úgy izgulok. Vajon mit fog szólni hozzám? A viszont látás öröméhez? A kezem, rátettem a kilincsre, mikor az ajtó kivágódott én meg a földre estem. Kezemet felsértette az aszfalt, s az idegen csak akkor figyelt rám mikor felszisszentem. Ő volt az. Dühös volt valakire, akivel beszélgetett, de mikor meglátott a telefonja kicsúszott a kezéből. Szerencsére a lábamra esett így nem tört el.
  • Freya. – suttogta megkövülten. – Istenem, édes kicsi Freya. Jól vagy? – ült le mennél az aszfaltra és átölelt.
  • Úgy hiányoztál! – borultam nyakába, s a viszont látás örömkönnyei kibuggyantak.
  • Drágám, ugye tudod, hogy érted bármikor átugrok Londonba, vagy Finnországba. Sokat jelentesz, nekem ugye tudod? – nézett rám csoki barna szemeivel.
  • Nick, ó Nick… Olyan jó téged látni. – öleltem még jobban, s vállába fúrtam arcom.

Louis szemszöge:
Már a stúdiónál vagyunk, s Freya épp nyitná az ajtót mikor az kivágódik. Freya a földre zuhan, én ösztönösen kapnék utána, de késő. Dühösen bámulok arra az embernek aki a földre küldte az angyalt, de minden hiába.  Ők csak egymásra figyelnek, és mindenki mást kizárnak, a saját kis buborékukból.
Francba már! Úgy lennék most Nick Jonas helyében, hogy tudjam mi jár a fejében, és én is ölelném Freyát. Harry megrángatta a karom, s behúzott a stúdióba. Kipakoltuk a cuccunk, kényelmesen elhelyezkedtünk, s vártunk.
  • Louis, te teljesen meg vagy őrülve mellesleg? – két perc néma csönd után Harry hangja hasította át a levegőt.
  • Miért is? – tettem fel a költői kérdést, pedig pontosan tudtam miért mondja.
  • Ha szemmel ölni lehetne, Nick Jonas halott lenne, te pedig a sitten ülnél. Ennyire nem lehetsz féltékeny…
  • Miért lennék féltékeny?
  • Na ne már… a vak is látja, hogy beleestél Freya Hamiltonba mint vak ló a gödörbe.
  • Igen, igaz… - helyeseltek a többiek.
  • De… - épp szólásra nyitottam a szám amikor Zayn megszólalt.
  • Lou, nem igaz. Te szingli vagy, ő szingli. Ideje lépni haver. Túl jó nő ahhoz, hogy megvárja, míg te kitalálod a dolgokat.
  • De nem régiben halt meg az apukája. Nem hiszem, hogy ő párkapcsolatra vágyik.
  • Tudod, szerintem pont most lenne a legnagyobb szüksége a szeretetre, de ha hagyod, hogy bárki lecsapja a kezedről… csak gratulálni tudok. – dőlt hátra Harry a kanapén, s ezzel a téma ejtve volt.

Freya szemszöge:
Mérhetetlen boldogság öntött el, mikor Nick újra megölelt. Úgy hiányzott. A forró Los Angelesi napsütés elől bemenekülhettünk volna, a klímás helyiségbe, de inkább a lépcsőre ültünk ahova egy pálmafa vetett árnyékot. Úgyis még fél óra, hogy megérkezzenek a dalszerzők.
  • Freya, mond el mi bánt. Tudom, hogy apukád elment, nem kell titkolóznod. Főleg nem előttem. – nézett rám mosolyogva.
  • Nagyon hiányzik apa. El se tudod képzelni mennyire. 19évesen, egyedül vagyok egy komplett céget, kell vezetnem, ráadásul menedzser lettem, meg még tanuljak is szeptembertől. Mert most még rendben, hogy augusztus van, de mi lesz egy hónap múlva? Magam se tudom. Őszintén fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Egyenlőre nem látok előrébb, mint az orrom. – hajtottam le a fejem a térdemre
  • Pedig jó lenne ha rám néznél. Itt vagyunk neked, a barátaid. Tudod, hogy ránk bármikor számíthatsz. Tényleg Joe tudja már, hogy LA-ben vagy?
  • Igen. Tegnap találkoztam vele a tengerparton. Ne nézz rám csúnyán. Direkt mondtam, hogy ne mondja el. Meg akartalak lepni.
  • Azt hittem el akarsz kerülni. – nevetett.
  • Dehogy is. Rémeket látsz. Na de jöjjön művész úr. Megérkeztek a dalszerzők, akikkel lebeszéltem, mára egy randit. – felálltam s nyújtottam a kezem.
  • És honnan tudja a kisasszony, hogy ráérek? – nyújtotta a kezét, s felrántottam a földről.
  • Mert megkérdeztem az úr bátyját, és mert én szépen nézek önre.
  • Hogy a kisasszonynak, milyen jó eszközei vannak – nevetett s bementünk a stúdióba.

A mai nap is véget ért. Rengeteget nevettem Nick-kel, a fiúk felénekeltek egy dalt, az új cd-re, s a dalszerzőkkel is beszéltem akikkel folyamatosan tartani fogom a kapcsolatot az új dalokkal kapcsolatban.

***
Holnap utazunk haza Londonba. Ez a két és fél hét fantasztikus volt. Szinte egész nap a stúdióban voltunk a srácokkal, s a dalok 98%-a rögzítve, csak javítani kell már rajta. Míg a srácok énekeltek, és felléptek, az időmet lefoglalta az, hogy az első klipet szervezzem meg. Az egyik kedvenc számom a sok közül és a fiúk is egyet értettek velem, hogy tökéletes lesz az első klipnek.
Az utolsó éjszaka itt Los Angelesben. A bőröndjeim, már elpakolva, és a tengerparton ülök Nickkel.
  • Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy újra beléd szerettem? – mondta halkan miközben a tengert nézte.
  • Azt, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha Los Angeles-ben laknék és nem Londonban.

Lassan felém hajolt s puha ajkát az enyémre tapasztotta. Mint az első csókunk, anno.  Lágy volt s kellemes, de valami mégis más volt.
  • Nick ezt nem lenne szabad tennünk . – suttogtam s könnyeimmel küszködtem, nehogy megbántsam ezt a csodálatos embert.
  • Hidd el, tudom. De valahogy mégis, azt éreztem ez a helyes. – mondta rekedtes hangon.
  • Nick, komolyan nem szeretnélek elveszíteni. Szeretlek, de már nem szerelemmel.
  • Tudom. Én is szeretlek. Csodálatos ember vagy Freya Hamilton.

Lágyan megsimította az arcom, s puszit nyomott homlokomra. Tudtam nem kell félnem, hogy elveszítem. 

Wednesday 5 December 2012

12.05

Sziasztok!
Tudom, nem hoztam részt. Ezt nagyon sajnálom, de még nincs kész a rész és a mostani napjaim, nagyon zsúfoltak voltak. Tanulnom kellett, hisz középiskolában utolsó évet taposom.
Ötleteim vannak, remélhetőleg hamarosan mondatokba tudom foglalni, hogy minőségi munkát adjak ki kezemből.
Pusz-pusz: Bella

Ui:
Formula-1 szerelmeseinek ajánlanék egy cikket, melyet én írtam :)
http://gepnarancs.hu/2012/11/formula-1-2012/

Sunday 18 November 2012

NO.19

Sziasztok bogárkáim. Eltelt a két hét és itt vagyok :) Remélem tetszeni fog, s izgalmas rész lett. Következő rész 2 hét múlva. Kérlek titeket, hogy hagyjatok kommenteket, hogy tudjam kinek, hogy tetszik!
xX.Bella



Freya szemszöge:
Ó, igen! Brazília forró napsütés, macsó csávók, és mind az enyém. 2 napig. Hurrá. Most letört a hangulatom, szívesen itt maradnék még két hétig, de sajnos nem lehet. A ma Esti géppel haza kell mennünk. Délután van, és már minden papírt elintéztünk, amit kellett. A ház hivatalosan is az enyém, átírták a nevemre. Akik a házunkban laknak igazán jó emberek. Mai napig jó kapcsolatot ápolok velük, az internet segítségével, de ledöbbentek apa halálától. Sokként érte őket, (hát akkor engem, hogy érhetett) hogy ilyen hamar itt hagyott minket.
David sokat segített az elmúlt napokban, hogy ne törjek össze, ne kezdjek hisztirohamot az irodába,  hanem bágyadtan vigyorogtam a nőre, aki nem értette a saját anyanyelvét.
Este van, s már a repülőtéren vagyunk. Miközben indulunk a géphez, hátrafordulok, dobok egy puszit, majd előretolakodnak az érzéseim…

Londonban reggel van, a gépen nem aludtam semmit, olvastam. Az agyamban folyton apu járt így elővettem a könyvet, amit magammal hoztam s elkezdtem olvasni. Igazán jó könyv volt, be is fejeztem s leszállás előtt még kértem egy kávét. Tudtam úgyse fogok aludni majd csak este. David álmosan ébredt fel majd morcos volt, mert felkeltette a légi kísérő, hogy kösse be az övét. Na, igen, ilyen az én „bátyókám”.

A repülőtérről egyenesen az Olimpiai záróünnepség főpróbájára vitettem magam, meg David hazaugrik hozzám, elhozza, a kutyáimat az anyukájától stb. Annyira sokat segít, hogy nem tudom, hogy fogom neki meghálálni. A fiúk nagyban próbálták a What Makes You Beautiful „B verzióját” ami annyit takar, hogy egy kicsit másképp éneklik, mint ami az albumon van.
de, semmi extra. Jobban igazából nekik azt kellett próbálni, hogy – hogy lesz a bevonulás. Mert tudom képesek rá, hogy elessenek, és az jó kis muri lenne több tíz millió tévénéző előtt. Vagyis én tuti jót röhögnék, a fiúk már kevésbé. Bad Freya! Dorgáltam meg magam mielőtt beléptem volna a fiúkhoz.
A srácok igazán koncentráltak észre se vették, hogy a velük szemben lévő ajtófélfának támaszkodtam. Gyorsan küldtem egy SMS-t Zayn-nek mert neki láttam, hogy kilóg a zsebéből a telefon. És láss csodát, két perc múlva mindenki felém kapta a fejét, s a más megszokott csontropogtató ölelést kaptam.

A húgaimról mióta kitettem őket anyámnál az óta se hallottam. Bár ahogy anyám meg a férje beszélnek apámról, rólam, biztosra veszem, hogy eltiltották tőlem a lányokat. Hiszen melyik anya örülne, ha a lányai egy „csitrivel” lennének összezárva, aki biztos „elherdálja” az apja vagyonát. Még ha az a csitri a saját lánya is. Biztos vagyok benne, hogy Adam (anyám férje) már ellenem fordította az egész családot. Egyetlen közös képem sincs anyámmal, igaz, ahogy még régen Adam fogalmazott, mikor egyszer találkozunk: Ne várj sokat tőlünk, hisz te választottad, hogy apáddal élsz. És igaza is van, sose bántam meg, hogy nem maradtam anyámmal. Nem biztos, hogy a szemébe tudnék nézni, és őszintén mondani neki, hogy: „szeretlek”. Főleg azért mert az évek során, ha hazugságban élek is, mert tuti titkolják előttem, értelmet nyert volna minden dolog. És akkor nem lenne kihez mennem. A hazugsággal együtt kellene tovább élnem. Bár jobban belegondolva akkor apám talán még a mai napig élne… Mosolyogna, és szeretne. Ha engem nem is, de talán lenne másik gyereke egy másik nőtől, akit tiszta szívéből szeretne. Szívem is összeszorul erre a gondolatra, de legalább még élne. Ha nem is velem, de élne, lélegezne, szeretne.

Nem épp a legkellemesebb program erről gondolkozni az irodában reggel 9kor, de várom a The Wanted-es srácokat, egyeztetni. Igen az élet megy tovább… Már csak az a kérdés, hogy hogyan. A One Direction nyakán se lóghatok mindig, hisz nekik is van magánéletük. Mondjuk, azt jó lenne néha tisztázni a sajtó előtt, mert naponta kapok telefonhívásokat Louis felől, hogy igaz-e amit Eleanor nyilatkozott. Így még várom a másik fiúbandát, pár telefonnal, intézkedek is, hogy interjút fognak adni a srácok, s erre Louis külön ki fog térni. Gyorsan 15 perc alatt összedobtam egy listát, amit átküldtem a műsor szerkesztőinek, hogy miről faggathatják a srácokat. Tudom Louis nem fog örülni, de sajnos ezt a lépést muszáj megtenni.

Végre befutottak a The Wanted-eskek is a menedzserükkel, akinek egy picit leesett az álla, hogy ilyen fiatal vagyok. Hát mit ne mondjak, már kezdek ezekhez a kijelentésekhez hozzászokni. A napom ezzel nagyjából már el is telt, de még fél 4kor neki kellett állnom értekezletet tartani. Nem is tudom, mit kellene ilyenkor mondani, de én belevágtam egyből a közepébe a problémákat elmondtam és megvitattam a sok fizetett hülyével, hogy mi lesz a megoldás, amit én jónak látok.

És már este is van, vagyis este 6, de a napom még mindig nem ért véget hisz legalább Louis-ékhoz be kell ugranom, hogy tájékoztassam a fiatalurat. Leparkoltam a házuk elé, majd csengettem egy rövidet és a megkapott kóddal, bementem. Remélem, itthon van Louis. Miután beléptem a házba, 6 megilletődött szempárral találtam magam szembe.
  • Hoppá. Ő, elnézést, rossz helyre jöttem? Úgy tudom ez Louis és Harry háza.
  • Nem, - nem jött rossz helyre. A srácok itt laknak. Mark Tomlinson vagyok, Louis apukája, de az ön személyében kit tisztelhetünk?
  • Jó estét, Freya Hamilton vagyok. A fiúk menedzsere és a lemezük kiadójának a tulajdonosa. Nyújtottam kezet Marknak, és akkor gondolom az anyukájának, akinek neve még titok számomra.
  • Johanna – mondta miközben kezet fogtunk.
  • Elnézést, kérek, amiért csak így berontottam, de Louis-val akarok beszélni.
  • Hát, ha sikerül, végre lejönnie. Már 15 perce várunk rá… - panaszkodott a legidősebb húga.
  • Elnézést. – biccentettem a család fel, és felnyargaltam a lépcsőn. Louist és Harryt Lou szobájában találtam.
  • Srácok, örülnék, ha lejönnétek… Lou a családod is 15 perce vár téged, plusz nekem is mondandóm van…- mondtam mire a két srác csodálkozva nézett rám, hogy-hogy kerülök ide… Valami rosszat láttam a szemükbe, egymásra néztek s elkiáltották magukat:
  • KAPD EL!
És ekkor Harry meg Louis megindultak felém, mire nekem is fel kellett kapnom a nyúlcipőt így ló halálban futottam le a lépcsőn, s közben némán imádkoztam, hogy ne törjem ki a bokám. A fiúk utánam futottak, és az egész Tomlinson család minket bámult, végül Harry egy kis csellel mögém ért, átkarolta a derekam s megpörgetett a levegőben.
Végül Louis is megölelt, majd le is huppant az egyik kanapéba. Az egyik húga, az ikrek közül rögtön az ölébe ugrott.
  • Louis, nem szeretnélek sokáig feltartani, csak annyit akartam mondani, hogy mivel állandóan zaklatnak, amiatt, hogy szakítottatok Eleanorral, ezért szerveztem egy interjút neked és a srácoknak, szombat estére.
  • De és ha én nem akarom?! – nézett rám komolyan Louis
  • Nincs de… - Néztem vissza rá ugyan olyan komolyan, ahogy ő rám.
  • De Freya, kérlek, én erről nem akarok beszélni…- hajtotta le a fejét.
  • Én meg nem szeretek úgy WC-re járni, hogy állandóan csörög a telefonom…de most mennem kell… - felálltam megsimítottam Louis bánatos arcát, majd a kezébe adtam azt a listát, amiről kérdezhetik – sziasztok, viszlát. – biccentetem a szülők felé, majd elindultam a kocsim felé s végül haza.
Nem maradt sok másra erőm, mint, hogy megsétáltattam a kutyáim, majd megfürdöttem és már az igazak álmát aludtam.

A hét igazán gyorsan eltelt, s miközben a fiúk az Olimpiai záróünnepségre készültek én szerveztem az Amerikai utat. Kb. két hetet leszünk Los Angelesben, s közben fellépnek a VMA-n meg a stúdióba is beparancsolom őket. Igaz, nagyon jól haladunk az albummal, de ha novemberben a boltok polcaira akarjuk „dobni” akkor dolgozni kell rajta.

Épp az utolsó főpróbán vagyunk, délelőtt.  A fiúk már nagyon izgatottak, hogy egy ekkora eseményen lépnek fel, a világ előtt. Nagyon nagy rajtuk a nyomás, így minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy ne égjenek le. Épp a kamion szélén ülök, s lógatom a lábam. Már vagy 4edjére megyünk körbe az arénában. Mindig előröl, kezdjük, s már kezdek elszédülni. Egyszer csak hirtelen hátranyúltam megfogtam az egyik fiú bokáját s „ugattam” mint a kutyák.  Szerencsétlen Zayn úgy megijedt, hogy eldobta a mikrofont és leszaladt a kamionról. Én meg csak hátradőltem és szakadtam a röhögéstől. A fiúk is követték a példám, mikor leesett nekik, hogy mi történt, hasukat fogták a nevetéstől Zayn meg gonoszan nézett ránk. Végül nem bírta sokáig s csatlakozott hozzánk, és körülöttünk senki se tudta, hogy mi történt miért nevetünk.
  • Na, elég legyen. Mindjárt fellépés utána meg megyünk Los Angelesbe. – ugrottam le a kamionról. – Zayn te meg irtó cuki voltál, na, de sipirc vissza…

***
Három nap telt el az Olimpiai fellépés után, s már Los Angeles utcáin sétálok. Az Angyalok Városa. Imádtam itt lakni. Bár csak fél év volt, de életem meghatározó fél éve. Itt csattant el az eső csókom. Itt volt az első szerelmem. Örökké a tengerparton bujkáltunk apám elől, hisz egyik lányos apa se örül, ha pici lánya felnő. Holnap már stúdióba rugdosom a fiúkat, ma még pihi van. Nehéz átállni, hisz Londonban már este van. Elértem a célom s a tengerpartot nézem, miközben maxi ruhámat a szél fújja. A sós tenger illata, olyan megnyugtató.
  • Szerbusz kislány. Vagy már nem is olyan kicsi. – Köszöntött egyik rég nem látott ismerősöm.
  • Jézusom! Úgy megijesztettél. Nagyon örülök, hogy látlak. – Öleltem meg az ismeretlen ismerőst.  – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
  • Puszta véletlen. Egyáltalán abban se voltam biztos, hogy te vagy. Próba szerencse, max megszólítok egy idegen csajt. Nem nagy szám. – nevetett őszintén s így végül én is vele együtt kacagtam.
  • Megyünk sétálni?
  • Csak ön után hölgyem. – mondta bohókásan majd a karját nyújtotta.

Már estére járt az idő mikor még mindig a tengerpartot jártuk.  Csodás volt felidézni a régi emlékeket, sokat nevettem, szórakoztunk s a ruhám már térdig vizes volt. Este tízkor mondtam, hogy már megyek.
  • Ugye tudod, hogy az öcsémnek el kell mondani, hogy itt vagy. Sokat jelentettél jelentesz neki a mai napig. Tudom, hogy beszéltek rendszeresen telefonon. Miért nem hívtad fel eddig? – nézett le rám komolyan. Én csak néztem a tenger hullámait.
  • Nem tudom – suttogtam. – Nem félek a viszont látástól, hisz már láttam az óta mióta elköltöztünk. Nem tudom miért nem hívtam fel.
  • Nem akarod látni?
  • A francba, de igen! Csak az életem kész káosz, minden időmet lefoglalják a srácok, és tökre kiment a fejemből…
  • Akkor meglátogatod majd? – nézett rám komolyan barna szemeivel, melyek sokkal sötétebbek, mint az öcséé, aki anno a világot jelentette nekem.
  • Majd meglepem. Úgyis megyek stúdiózni a srácokkal.
  • De ugye tudod, hogy Los Angelesben ezer meg egy stúdió van?
  • Te meg ugye nem gondoltad azt, hogy nem nyomozok? Attól, hogy nem hívtam fel. Figyelj ugyan abban a stúdióban leszünk majd ahova tesód is jár. Ezt már tudom hónapok óta.
  • Freya Hamilton te aztán nem változtál semmit.
  • Köszönöm a bókot. De most megyek. Már várnak, vagy legalábbis remélem, hogy nem felejtették el, hogy létezem. – kacsintottam majd rohantam a taxihoz.
  • Freya! – kiáltott utánam.
  • Igen? – fordultam hátra.
  • Aki téged megismer, soha nem felejt el. – vigyorgott zsebre tett kézzel.

Az ajtón belépve sötétség várt a lakosztályban. Furcsa. Nagyon furcsa. Ilyenkor a fiúk még javában ébren vannak, de most 10 órakor már alszanak.  Mondjuk az időeltolódás ilyen. Egy hét alatt meg lehet szokni. Sőt. Igazából csak az első nap a rossz.

Beléptem a szobámba s felkapcsoltam a kislámpát.  A „lánynézős” fényben Louis-t láttam meg az ágyamon aludni amint a pulcsimat ölelgeti. Fasza. És én hol fogok aludni?! Egy elkeseredett sóhaj után beléptem a fürdőbe s megengedtem a meleg vizet. Hajam nedves lett pedig nem terveztem hajmosást. Nem baj. A meleg levegőtől úgyis hamar megszárad.

20 perces áztatás után kiszálltam a zuhany alól, s felvettem a füleses pizsamámat. Louis-t nem volt szívem felébreszteni ezért lekapcsoltam a lámpát majd kiültem a teraszra s az óceán moraját hallgattam.

*Szemem előtt megjelent két 14 éves fiatal. Szépek, szerelmesek és bolondok. A lány hosszú haja már nedves volt a víztől, a fiú pedig csak nevetett rajta. Boldogok. Életük felhőtlen, nem kell aggódniuk semmi miatt. Az éjszaka csak az övék volt, hisz szüleiktől kimenőt kaptak. A lány egyszer csak felém fordult, de nem látott. A fiú odahúzta magához a lányt s gyengéden csókot lehet a szájára. A lány nem volt biztos benne, hogy a fiú tudja, hogy ez volt az első csók. De ettől függetlenül tökéletes volt. A lány elmosolyodott s megsimogatta a göndör fürtöket. Ő is mosolygott. Azzal a kisfiús, de ugyanakkor bódító mosolyával.*

Sunday 4 November 2012

NO.18

Sziasztok
Nagyon örülök, a sok oldalmegjelenítésnek, és a "szuper" gomboknak. Sokat jelentenek nekem, és örülök a chat-be érkező kurta szavaknak is, már ha írtok. Kommentek (ami kevés érkezik) de annak is nagyon örülök, bár bevallom őszintén jobban örülnék ha annyi kommentet kapnék ahány "szuper" klikket. :)
Ki nézte ma a Forma1-et? :D Én imádtam végre Kimi győzött ^^

Rio de Janeiro


Mindenkinek adtam egy - egy puszit, majd Louis felkísért a szobájába és szabadkozott a kupi miatt, hogy nem szokott vendégeket fogadni. Nem érdekes. Vontam meg a vállam majd leültem az ágy szélére, s néztem ki az ablakon.
  • Miért nem akarsz velünk beszélgetni? – kérdezte Louis miközben leült mellém.
  • Ezt nem értheted, Louis. Az ember ekkora veszteséget nem tud megérteni, csak akkor, ha átéli. Apukámmal nagyon közel álltunk egymáshoz, s az életet igazságtalannak érzem, hogy miért bűnhődök, mit követtem el, hogy ekkora büntetést érdemlek. Van egy idióta mondás, hogy senki se pótolhatatlan. Ez nem igaz. Majdnem 19 évesen nem arra vágyik az ember, hogy úgy kelljen élnie mint egy 30 éves komoly, felelősségteljes nőnek.  És most hirtelen annyi dologért lettem felelős, azt se tudom hol áll a fejem. Augusztus van, az Olimpia, s ti felléptek a záró ünnepségen, ezt is csinálnom kell. Bájolognom kell, az emberekkel, és fapofával elmondani, hogy miért egy gyerek irányítja a céget.
  • Te-te-tessék? Fellépünk az Olimpiai záróünnepségen? – döbbent le Lou. Úgy látszik ezt elfelejtettem nekik mondani. A francba!
  • Igen, gyere le, elmondom a többieknek is. Meg, még egy csomó dologról kellene beszélnünk. De nincs energiám, úgy érzem.
  • Majd holnap megbeszéljük. De felhívom a  srácokat, s meséld el nekik is kérlek. Ez hihetetlen.
  • Rendben.

A fiúk feljöttek, s majd kiugrottak örömükből. Igazából már régi tudniuk kellene, de hát, tudjuk mi jött közbe s miért nem tudják. De teljesen megértőek voltak, s a holnapi első próbára már izgatottan készülnek fejben. Azt hiszem mind a heten Louis szobájába aludtunk el, s csak 3man Louis ágyában. Én, Niall és maga a szoba tulajdonosa. A többiek, hoztak asszem valami felfújható matracot, s pokrócot, mert kitalálták, hogy itt „kempingeznek”.

Reggel a két fiú között ébredtem, elég érdekes pozícióban. Niall lába az én lábamon volt, míg Louis keze a hajamat birizgálta, s álmában megjegyezte: „Harry miért nem göndör a hajad?” Erre én csak felkacagtam, mire többen álmosan nyitották ki a szemüket. Hupszika. Lehet, hogy nem hajnali 6kor kellene kacarásznom. Niall is kinyitotta a szemét, de suttogtam, hogy még aludjon, s vissza is feküdt. Louist megnyugtattam, hogy csak álmodott. Majd mivel a többiek is aludtak, ezért kimásztam a kemping helyről, le a konyhába, s írtam nekik egy üzenetet.

„Srácok, hazamentem, átöltözni, plusz pár iratért ami szükséges lesz. Elugrok kajáért is. Sietek. Freya.
Ui: Ha nem baj hozom a  kutyáim is.”

Tudtam, ki kell szellőztetnem a fejem, plusz meghálálni a fiúknak a vendégszeretete is, és Niallra gondolva mielőtt hazamentem beugrottam egy Nanod’s-ba. Ezután összepakoltam otthon pár cuccot magamnak, és irány vissza a sátorozó bagázshoz. Mivel az álom teljesen kiszökkent a szememből a srácok meg még javában aludtak ezért nekiálltam reggelit csinálni. Pirítós. Remélem mindenki szereti. Meg főztem teát is nekik, és szépen kikészítettem mindent az asztalra. Vajjal lekvárral, meg egyéb ilyen finomságokkal együtt.
Jobb dolgom nem lévén, mivel fogadjunk, hogy a fiúk még mindig fent horkolnak (amúgy nem tudom, hogy horkolnak-e) kipakoltam a mosogatógépből, majd elpakoltam a tiszta tányérokat, s leültem a laptopomhoz. Kaptam egy e-mailt a The Wanted-től, hogy hétvégén hazaérkeztek a turnéjukről így tudnának hozzám jönni megbeszélésre. Válasz lévén megírtam nekik, hogy majd kedden jöjjenek be az irodámba.
Háromnegyed 9után már nem akartam tovább egyedül ücsörögni így felmentem a szobába ahol mindenki aludt és elhúztam a sötétítő függönyt. David feküdt az ablak alatt így neki pont a szemébe sütött a nap így rögtön elkezdett mocorogni. Akkor kezdjük az elején. David ébredezik, azaz őt gyorsan felébreszteni.
15 percel később már csak Louis aludt, és Zayn se volt olyan morcos, mikor felébresztettem.
  • Louis!!! Ébredj! Hasadra süt a nap. A reggeli ki fog hűlni. Megeszik a hörcsögök az összes répát!  - Már nem tudtam neki mit mondani! Ez nem használ. Valami hatásosabb kell! Megsimogattam az arcát.. nem reagál. Megrázogattam nem reagál… - Francba már Lou! Ébresztő!!!! – Kiáltottam el magam. Erre már kinyitotta a szemét de csak mosolygott.
  • Amúgy... – ásított egy nagyot, s dörzsölgette kissé borostás arcát. Meg kell mondani, nagyon jól nézett ki még kócosan is. -  Már felébredtem mikor megsimogatta az arcom is… - vigyorgott magának.
  • Örülök neki, Lou. NA de gyere kajálni, mert Niall felfalja az összes ennivalót. – álltam fel az ágy széléről.
  • Segíts felkelni! – nyújtotta két kezét az ágyból hogy húzzam fel. Istenem. Férfiak. Megragadtam a két kezét és lendületből felhúztam. Szegénykém majdnem kiesett az ágyból is. – Benned aztán van erő. – Mosolyodott el, tudod olyan szexisen. Jézusom mit beszélek én. Na, mindegy. Ráztam meg a fejem, majd rávillantottam egy mosolyt s közben a kezemmel intettem, hogy kövessen.

A fiúk már lent nagyban ettek s Niall már Louis kajájával szemezett.
  • Niall meg ne próbáld. – mire a srác bűnbánóan nézett rám. – Inkább csinálok még. Ki kér? – mivel senki más nem jelentkezett ezért Niallnak összedobtam még egy kis kaját, majd leültem a srácokhoz. Liam mellé. – Tudtok figyelni miközben esztek? – a válasz egy bólintás volt, mire én beszélni kezdtem.

Elmagyaráztam nekik az Olimpiai fellépést, meg még sok sok más szakmai dolgot megbeszéltünk. Kiderült, most már a pontos dátum, hogy mikor kell Los Angelesbe utaznunk, igen nekem is menni kell velük, és hogy mikor jövünk vissza. Utána megbeszéltük, hogy kiválasztjuk az első kislemezüket is. Igazából tökre kezd érdekelni ez a munka a srácokkal.

Estére igazán felpörögtem mondjuk lehet, hogy a kávé tette. De nem hiszem. Mikor Kinyögtem David-nak hova készülök, a bőrönddel, akkor azt mondta idézem: „Szó se lehet róla, hogy egyedül menj, majd én veled megyek” Így ezután kiviharzott Louis és Harry házából, fogva a kutyáim, elvitte az anyukájához őket, (még rendesen el se búcsúzhattam tőlük) s ő is egy bőrönddel tért vissza. Halvány-lila fogalmam sincs honnan szerzett Dav jegyeket, de már úgyis mindegy. 9 óra van s a repülőnkre várunk. Azóta is haragszom Davidre, mert úgy kezel mint egy ötévest. Az egyik divatmagazint olvasom behatolóan, igaz nagyon nem érdekel mi van benne. Legalább nem Davidre kell figyelnem. Bár az a ronda cipőm se érdekel, ami a modell csaj lábán van.

Rárakom a bőröndömre az újságot, majd szitkozódok egyet a változatossá kedvéért franciául. Barna hajam kissé kócos, de nem nagyon érdekel, csak az, hogy végre felüljek a repülőre, és irány Brazília. Az ottani ismerősökkel jó lesz találkozni, bár előre érzem, hogy fájni fog a kérdés. És újra összetör, majd a hivatali látogatás. Talán mégis jó ötlet volt, hogy David eljön velem? Már nem tudom. De azt tudom, hogy sajog a szívem, hogy ha arra gondolok, hogy több mint egy hónapja ment el apukám. Nem - nem sírhatok. Nem tudom honnan vannak még mindig könnyeim. Egy lecsordul az arcomon, s ez David figyelmét se kerüli el. Megölel, testvérien, letöri a könnyem, s bíztat. Jól esnek a szavai, és tudom, hogy ez nem csak üres locsogás. Hiszek neki. Hiszek az elsuttogott szavakban, hogy „minden rendben” „semmi baj” „minden jóra fordul.” De néha ez is nehezen megy. Úgy érzem, hogy nincs ebből a gödörből kiút.

10 perccel később megkezdtük a beszállást a gépbe, s tiszta véletlen, hogy David épp mellettem ül. Felszállás után bekapcsoltam az Ipodot s egy zongoraműt hallgatva aludtam el.

***

Végig aludtam az egész utat, s a leszállás már kellemes volt a hosszú út után. A csomagunkat felvéve David épp egy taxit próbált leinteni. Nem sok sikerrel.
  • Hagy már, majd én elintézem. – vetettem oda foghegyről s kiálltam a járda szélére.
Egy percen belül, már diktáltam a címet s száguldoztunk, régi családi házam felé. Most elgondolkozhattál, hogy jó pár éve üresen áll az a ház? A válaszom nem. Brazíliában 4-5 éves korom között laktam majd 12-14 éves korom között is. Ide jártam suliba és oviba is. A házba pedig az eltelt idők között a család egyik barátja lakik, aki bérli tő..lem. Igen, sajnos határozottan az én házam. Amúgy minden évben eljöttünk ide nyaralni. Egyszóval minden évben voltunk minden házunkban. Ha csak pár napra is de eljöttünk kirándulni. Pl, ide Brazíliába nyaralni, Francia országba is, Finnbe síelni, Angliába… nos oda bármikor. És nem, nincs több házunk.
Miközben elméláztam magamban és bambultam a tájat meg is érkeztünk, a családi fészekhez. Hiányzik az itteni élet? Kicsit, bár nagyon másabb mint Európában. De fantasztikus. Kint állt Meri, és családja, akik a házat bérlik, majd egy jó meleg anyai ölelésben részesültünk mind a ketten.

Harry szemszöge, Anglia
Őszintén megmondva nem nagyon rajongtam az ötletért, hogy Freya a főnökünk. Nagyon bomba nő, és inkább az ágyamba tudnám elképzelni mint úgy, hogy parancsol nekünk. De ez van. Visszautasított, hisz „kiolvasta” a gondolataimból. Nem hosszútávra terveztem vele. Végül is nem okozott álmatlan éjszakákat, nem vágyom a tiltott gyümölcsre…annyira. De jelenleg jobban elfoglal, hogy látom Louis-t kivirulni. A szakítás Eleanorral, vagyis inkább az utána lévő balhé, nagyon kiborította. Padlón volt, a poénjai laposak voltak, és nem tudtam röhögni minden megmozdulásán, mert látszott, hogy erőltetett volt. Most viszont Louis kezd visszatérni, s ez betudható az időnek, de sokkal jobban egy bizonyos személynek. Személyesen Miss Freya Hamilton-nak. Most ha komolyan akarnék fogalmazni, akkor a két megtört személyiség gyógyír egymásnak. Megértik egymás problémáit, s úgy tudnak beszélni egymással ahogy tényleg, két megtört ember. Nem sajnálatot látunk  a szemükben hanem támaszt, együttérzést.
Folytatnám komoly gondolat menetemet, legjobb barátommal kapcsolatban, aki most éppen letargiában van, mert Freya és David leléptem Brazíliába, de épp az emlegetett szamár fejbe dobott egy párnával. Amúgy nem tudom honnan varázsolta elő, hisz az Olimpiai záróünnepség próbáján vagyunk. Freya még távolról is tökéletesen a kezébe tartja a dolgokat, s Skype-on is igazán hatásos tud lenni a fenyegetése. Így történt meg az, hogy már 2dik alkalommal nélküle próbálunk. De minden nagyon jól megy, és mivel a hét végén lesz a záróünnepség, ezért bele kell húznunk rendesen. Na de sebaj, a holnap esti próbán már Freya is itt lesz, s majd elmondja véleményét.
Liam már megemlítette, hogy észre vettem-e, hogy Lou úgy vigyorog mint egy vadalma mikor Freyáékkal Skypolunk. A válasz IGEN! De én ennek csak örülök, hogy nem depressziós….

Sunday 21 October 2012

NO.17

Sziasztok!
Meghoztam a friss részt. Látom hogy rendszeresen visszajártok az oldalamra, ami nagyon jól esik, és köszönöm a több mint 12 ezer oldalmegjelenítést. Ezzel is jelzitek nekem, hogy tetszik amit írok. Meg ugye a kommentek, és üzenetek. Annyira jó érzés olvasni, hogy nem csak a semmibe írom hanem valaki el is olvassa.
A komikat mindig szívesen fogadom, de nem fogok kommenthatárt megszabni, mert akkor valószínűleg nem haladnánk 5ről a 6ra. Így csak reménykedek hátha írtok :P
na de elég a rizsából íme a rész:




Freya szemszöge:
Az idő gyorsan repült, s már teljes harci készültségben várom a beszállást Párizsban. Nehéz volt otthagyni Marseille-t, Olivert, de sajnos hív a kötelesség ráadásul megígértem, hogy ott leszek a fiúk mai koncertjén, szóval nem tudok tovább úgy itt maradni, hogy ne szegjem meg az ígéretem, miszerint ott leszek. Azóta SMS-ben Harryvel megbeszéltem, hogy Paul beenged, nem kell, hogy belépőm legyen, de mivel a menedzserül leszek, kapok majd egy kártyát, amivel bemehetek.
A Párizsból Londonba tartó járat 15 perc késéssel indul, ami annyit tesz, hogy hazamenni csak úgy tudok, ha kések egy kicsit a koncertről, és még így se tudok átöltözni, vagy lekésem a koncertet. Istenem, de bőrönddel meg nem állítok be a koncertre. A gyorsaság kedvéért, belepakoltam egy kézi táskába a szükséges cuccom, így csak annyira ugrok haza, hogy majdnem szó szerint bedobjam a cuccom.
                                  
A gép szerencsésen landolt, és én egy párduc sebességével száguldottam a csomagjaimért, majd ki a reptérről. Leintettem egy taxit, s már száguldoztam hazafelé. A sofőr leparkolt a házam elé, s kimértem mormolom neki, hogy mindjárt visszajövök, várjon meg. A bőröndjeim szinte nem is érintették a földet úgy száguldoztam. A biztonsági kód után, bejutottam a kertbe. Még egy kód utána házba, s csak beraktam a nappaliba a bőröndöt, majd pötyögtem is be a kódot, és zártam a házat, majd a kaput, s a táskával a vállamon tornacipőben rohantam a taxihoz. Szerencsére nem akadt össze a lábam így a taxi ajtót becsapva, már diktáltam is a stadion címét, ahol már messziről lehetett hallani, hogy ma tele van rajongókkal. Megállt a stadion bejáratánál, majd a kezébe nyomtam a fuvarozás összegét, s már el is hajtott. Telefonomon ellenőriztem, hogy barna tincseim, hogy állnak bár lényegtelen. A VIP-esek külön bejárata nyitva volt, s ott állt Paul is. Figyelte a koncertet, bár a srácok biztos szóltak neki, hogy jövök, ezért nem zárhatott ki.
Megkocogtattam Paul vállát, aki hirtelen fordult felém, s majdnem el is estem a nagy lendülettől.
  • Freya??? – kérdezett bizonytalanul.
  • Igen, én vagyok. Elnézést a késésért, késett a gépem. – fontam át a mellem előtt a karom, mert ami Franciaországban jó ötletnek tűnt, ruha szempontból, az Angliába kevésbé bíztató.
  • Gyere be csajszi. Hú, valami megváltozott rajtad…
  • Rá, se ránts Paul. Hol jár a koncert?? – kérdeztem, s már bent álltunk teljes testünkkel, a stadionban álltunk, s az ajtót is becsuktuk.
  • Most a felénél. – Közli Paul, majd valamit dörmög a mini mikrofonjába, ami azt hiszem, a fiúk fülesével van összekötve, de nem biztos.

Elbambulva figyelem a srácokat, s most értek a dal végéhez. Mondtak valami olyasmit, hogy be akarnak mutatni egy különleges személyt, de nem nagyon figyeltem rájuk. Három fiú maradt a színpadon, Harry és Liam, és Zayn, de Louist és Niallt semerre se láttam. Nem is foglalkoztam a dologgal, s a táskámat összehúztam, mert eddig nem sikerült, majd valaki befogta a szemem, s felemelt a karjaiba.

Igazából halvány-lila gőzöm sincs, hogy mi történik velem, csak annyit tudok, hogy egy felsőtestnek vagyok dőlve, másképp kiesnék a valakinek a karjai közül, és egy másik valaki a szememet fogja be. Sikítani nem akartam, úgy se hallanának, nem kapálódzok, mert a filmekbe láttam, hogy ilyenkor mindig csak feldühítem az elrablót és megerőszakol, vagy megver, vagy megöl, így inkább hagyom hagy cipeljenek. A tini lányok meg csak sikítanak, mint akit ölnek, így inkább a fülemre tapasztottam a kezem. Jézus Krisztus, Paul miért nem mentettél meg? Érzem, hogy rázkódunk olyan, mint ha valami emelkedőn mennénk fel, de igazából fogalmam sincs.

Egyszer csak lábra leszek állítva, s az a valaki, aki felhozott, mögém állt, szerencsére mert hátra este volna. Erre ő csak kuncogott. Elvette az idegen a kezét a szememről, s látom, hogy a színpadon állok. Mellettem Niall, aki valószínűleg a szemem fogta be, mögöttem Louis, aki valószínűleg felhozott ide, s a másik oldalamon a másik 3 fiú. Mind csak mosolyognak, majd egyszerre megölelnek.
  • Ó istenem, összetörtök. – Nyöszörgök, mikor elengednek, s a közönség csak visít tovább.
  • Srácok, szeretnénk bemutatni egy nagyon fontos személyt számunkra. – Ragadta magához a szót Niall.
  • Igen, szóval ugye tudjátok, hogy az előző menedzserünk ki akarta tenni a bandából Niall-t, de ez a bájos hölgyemény, nem hagyta! – folytatta Louis.
  • Igen, sokat segített nekünk, így egybe marad a banda, s Niallnek olyan biztos a helye itt a bandában, mint, hogy zöld a szemem. – vigyorgott Harry.
  • És, boszorkányosan tud viselkedni, tegyük hozzá… - vigyorgott Zayn. Ezt már nem hagyhattam annyiban így a még mindig mögöttem álló Louis kezéből próbáltam kikapni a mikrofont, de erősen fogta így kezestül együtt a számhoz emeltem a mikrofont, s muszáj volt megvédenem magam!
  • Ez nem igaz Zayn. Tudod, hogy nem vagyok boszorkányos! – mondom s Zayn felé fordulok.
  • Egy szó, mint száz, ennek a lánynak köszönhetjük, hogy a régi menedzsertől megszabadultunk, s Niallünk is maradt. – fejezte be Liam.
  • Igen. Lányok, hagy mutassam be nagyon jó barátunkat Freya-t!!! – kiáltotta el magát Niall. – Freya nagyon hálás vagyok, neked amit értem, és a bandáért tettél. – mondta majd magához szorított. Igazi Niall ölelés. Imádom.
  • Nééézd!!! Összeöltöztetek Louival!!! – kiáltott fel Harry! És tényleg! Piros rövidnadrág volt rajtam, csíkos felsővel, igaz annak az egész háta csipke, és tornacipő volt rajtam. Na, igen eléggé hűvös ez a szerelés itt Angliában.
  • És a hajad is megváltozott!!! Most veszem észre, hogy bebarnultál. – fogott egy tincset ujjai közé Zayn, hogy közelebbről megvizsgálja. Komolyan, mint ha nem is egy koncerten lennénk. Megint fogtam Louis mikrofonját, s beleszóltam.
  • Srácok örülök, hogy bemutattatok a rajongóitoknak, külön köszönöm, Zayn, hogy leboszorkányoztál, és igen befestettem a hajam, de ez az eredeti színe. A többit majd 12 szem közt megbeszéljük. Nektek koncertetek van. – majd visszaadtam Lou kezébe a mikrofont s megölelt. Fülembe suttogta, jó szokásához hívem, mit gondol: „Jó lett a hajad” majd elvigyorodik s elhúzódik tőlem. Én csak megcsóválom a fejem, s a kezem a homlokához teszem, nem-e lázas, de ennek hatását nem érzem. Gyorsan még megölelek, mindenkit majd kifutok a színpadról, s folytatódik a koncert.

Első gondolat az volt a fejembe, hogy megölöm a srácokat, hogy tehettek velem ilyet, de aztán átgondolva még egyszer, nagyon kedves is volt tőlük. Végül a koncert végéig, ott álltam a színpad szélén s onnan figyeltem őket. David sokkal nyugodtabbnak tűnt, s mintha megkönnyebbült volna, hogy épségben itt vagyok.

Egy rajongó szemszöge:
Legjobb barátnőmmel már órák óta vártuk, hogy beengedjenek minket, s az első sorokban tomboljuk végig a koncertet. Minden nagyon jól alakult, de egyszer csak Louis is Niall lefelé vették az irányt, egy bizonyos személy miatt. Amiatt a csaj miatt, aki későn érkezett, s ügyet sem vet rájuk, nézi manikűrözött körmét. Egyszer csak Louis felkapja a csajt míg Niall arra ügyel, hogy „szerencsétlen” áldozatuk ne lásson semmit. Bár szerintem ez a kis akció nem véletlen volt.
Irigységet érzek iránta, a barna hajú „ciklon” iránt, akire az egész One Direction figyel, s belém bújik a sárga ördög is, mely azt akarja, hogy Niall az én szememet fogja be. Ez a csaj nem tudom mit tehetett, hogy a fiúk ennyire kitűntessék a figyelmükkel, ráadásul Louis úgy vigyorog, mint ha álmai asszonyát cipelné.
Amikor a csaj felkerült a színpadra mindenki megölelte, s engem belülről mardos az irigység. Miért ő?!!! Elismerem szép lány, de olyan fiatal, biztos valamelyiküknek a barátnője. De egyik se csókkal köszönti, meg Daniellet se mutatta be Liam se Elenaort Louis. Ez valami más, a közönség feszült, közben barátnőm, dühösen fújtat eggyet amikor Harryt öleli a kis ribanc. Perpill nem tudok rá jobb szót mondani. Bár biztos vagyok benne, hogy a féltékenység beszél belőlem.
Végül a srácok elkezdték magyarázni, hogy ki is ő és mit tett. Esküszöm, ha nem angol lennék, nem érteném, mert egymás szavába vágva magyarázták el, hogy el, hogy ez a nőszemély akadályozta meg, hogy Niallt kitegyék a bandából. Most, hogy már tudom mi jót cselekedett ez a lány, kettős érzés van bennem. Örülök, hogy Niallt megmentette, de féltékeny is vagyok rá, mert őt ismerik, a fiúk rólam meg azt se tudják, hogy létezem. Biztos vagyok benne, hogy ennek a történetnek még nincs vége, pedig lement a színpadról s a fiúk énekeltek tovább.

Freya szemszöge:
A koncertet a színfalak mögött töltöttem és megismertem a srácok stylistjával és annak kislányával. Lux nagyon bár nagyon félénk kislány, a végére együtt játszottunk. Játszottunk túlzás, de ott ültem vele, s közben az anyukájával beszélgettem. Elmesélte, hogy az élet a fiúk mellett kész kabaré, de sokat segítenek Lux körül. Lux meg imádja mind az öt srácot. Kérdezte, hogy van-e  tesóm, mire elmondtam, hogy 2 húgom van, de nem velük élek. Olyan rossz, hogy ha valamit elkezdek mondani, akkor van egy DE. Van két húgom, de sose éltem velük. Apum meghalt, anyum él, de egyedül lakok, mert... És az ilyenek olyan bosszantóak. Fárasztó elmagyarázni, hogy mi miért van. De sajnos ez van… A koncert véget ért s a fiúk fáradtan jöttek hátra a színfalak mögé, s rögtön már a kanapén ültek kezükben vízzel. Lou (Lux anyukája) és Lux gyorsan le is léptek, hisz a kicsinek aludni kell. Megöleltem a nőt, majd egy kóla társaságában leültem a fotel szélére, amelyben épp Niall ült. A srác csak fáradtan az oldalamnak döntötte a fejét s már szemei csukódtak le. Ezt nem hagyhatom nem azért jöttem ide.
·         Niall! Niall!!! – rázogattam meg egy kicsit a fejét, mikor álmosan kinyitotta a szemét. – Ne aludj szöszke. – vigyorogtam rá
·         De lécciiii – nézett rám, gyönyörű kék szemeivel. Igen talán a kékszemű pasik miatt imádtam Finnbe élni. Mindig is a kék szem volt a gyengém.
·         Liam, szóval neked volt az a pompás ötleted, hogy legyek a menedzser is ugye? – húztam össze a szemöldököm.
·         Igen. Tudod, szerintem a fiúk is örülnének, ha elvállalnád ezt a munkát. És már ismersz is minket. – hadarta el mondandóját.
Felálltam a fotel széléről s elkezdtem oda visszajárni, két pont között. Közben gondolkoztam, s mérlegeltem a dolgot. Közben a zsebembe megszólalt a telefon, pont a legrosszabbkor, s idegesen csattantam fel.
  • Igen?!
  • Elnézést a zavarásért, Freya Hannah Hamiltonnal beszélek? – kérdezte egy nő portugálul.
  • Igen. Ki keres? – kérdeztem, s még mindig járkáltam. Magamon éreztem pár fiú tekintetét, akik szerintem lassan beleőrülnek a járkálásomba.
  • Paulina Carter vagyok, Portugáliából. Ugye jól tudom, hogy az édesapja meghalt? – lefagytam! Megálltam a járkálásban, s a kanapé mögé mentem majd lecsúsztam a földre, s kicsordult az első könnycsepp.
  • Igen.  Jól tudja sajnos. – szinte már suttogtam, a fájdalomtól.
  • Nos, akkor Brazíliába kell jönnie, hogy elrendezzük a papírokat, hogy hivatalosan is öné a ház. Mikor tudna esetleg ide repülni? – folytatta gépies monoton hangon.
  • Ő, azt hiszem hétfőn. De akkor kérem, próbálja meg úgy intézni, hogy ne kelljen hetekig az országban lennem. Max 2 napot tudok ott lenni. – beszéltem még mindig halkan, mert ha egy kicsit is hangosabban kezdek el beszélni nem csak a könnyem fog folyni, hanem a hangomon is meghallatszódik a fájdalom.
  • Rendben. Akkor találkozunk hétfőn, s ígérem, aznap mindent elintézünk. Viszont hallásra.
  • Viszont hallásra. - majd kinyomtam a telefonom, s felhúzott térdeim átöleltem a karommal, s hagytam hagy folyjanak a könnyeim, mely sosem apad el. Valaki felállt a kanapéról, s odaguggolt mellém, majd jöttek többen is. Valaki megölelt, én hozzábújtam és sírtam. Nem érdekelt, hogy kik vannak most körülöttem.
  • Sss, ne sírj Freya. Mond el mi a baj. – simított végig a hajamon, az, aki az ölébe húzott s immáron a kanapén ültünk.
  • Nem, akarom. Nem akarok róla beszélni. Annyira fáj. – motyogtam magam elé, miközben a kezemet néztem
  • Freya. – Emelte fel Louis a fejemet, s úgy látszik az ő pólóját sírtam tele. – Muszáj lesz egyszer elmondani. Neked is jobb lenne. – mondta majd letörölte a könnyeim.
  • Sajnálom, de ez nekem nem megy. Nem tudok róla beszélni. Még inkább fáj már a gondolat is. Annyira fáj, amennyit te el se tudsz képzelni. Minden mozdulatomra ügyelni, kell, hogy ne jusson eszembe. És igen, leszek a menedzseretek, de most mennem kell. Jó éjt. – majd felpattantam Louis öléből, táskámat kezembe véve elindultam ki a koncert helyszínéről.

Vajon meddig bírom, ezt a sok terhet és titkot? Vajon mikor roppanok össze? London utcáin siettem előre haza, s igaz késő éjszaka van, de nem akartam taxit hívni. Még. Fázok, nagyon fázok, de a hideg szél fel is élénkít. Már 10 perce gyalogolhattam mikor lelassít mellettem egy kocsi, lehúzza az ablakot és Louis szól hozzám.
  • Freya, kérlek, ne légy makacs, s hagy vigyelek haza. David kinyír, ha valami bajod lesz, még egy megfázás miatt is. – érvelt a meleg kocsi mellett, majd megállt, kipattant a kocsiból, s rám nézett. – Freya kérlek. – nézett rám kék szemeivel, majd rám terítette a pulcsiját, melybe én belebújtam majd némán követtem a beszálltam a baloldalra. Ez az anyósülés itt. Némán hajtottunk a kocsival London utcáin. Nem is figyelem merre megyünk, de egyszer a kocsi megáll, majd Louis kinyitja nekem a kocsi ajtaját, s kiszállok. Bevezet egy házba, mely gondolom az övé és Harryé, vagyis ahol laknak, de többen itt ülnek. David némán feláll, s odarohan, majd megölel.
  • Kérlek, többé ne csinálj ilyet.
  • Sajnálom, hogy elrohantam, hogy kiborultam, és azt hiszem ideje, hogy megtudjátok miért. – sóhajtottam egyet, s minden szempár rám figyelt, közben Louis hozott egy pohár vizet.
  • Gyere, ülj le. – mondta Zayn s szorítottak helyet a kanapén.
  • Több mint egy hónapja hordozom a titkom. Ekkor változott meg, minden körülöttem. És ezt köszönhetem Londonnak, meg a szerencsétlen véletlennek. Sose láttátok, még apukámat, sose beszéltem róla, sose mutattam be. Pedig az övé volt a cég. Mit meg nem adnék, ha még mindig az övé lenne. Költözésünk napján, mikor jött a haza, a repülőtérről, egy részeg sofőr áttért az ő sávjába és frontálisan ütközött a két gépjármű. Apukámat kórházba szállították életveszélyes sérülésekkel, és küzdöttek az életéért, de másnap a szervezete feladta a harcot. Örökre itt hagyott egyedül. Haragudtam Londonra, a tárgyalásra, mert velem jött volna délelőtt, de aznapra tettek neki még egy tárgyalást. Mindenkire haragudtam. És egy csomó, Miért?-tel kezdődő mondtam van még a mai napig a fejembe. De a legfontosabb: Miért vették el tőlem az apukámat ilyen hamar? Fáj látnom a jövőt, ahol ő nem ismeri majd a gyerekeim, nem tudja, hogy mire vittem az életben, És a közeli jövő, hogy sose szid meg, ha valamit elcseszek, nem fog megdicsérni ha lediplomázok, nem panaszkodik reggelente, hogy a kávéjába miért csak egy kocka cukrot tettem és miért nem kettőt. Meg ilyen apróságok, de ez az én harcom, nektek nem kell vele foglalkozni. – néztem fel rájuk, mert eddig a szőnyeget figyeltem. – És Brazíliából telefonáltak, hogy el kell mennem, hogy a papírokat elrendezzük, hogy megörököltem a házat meg stb. És fájt ráébredni a dolgokra, újra meg újra.  – Niall odajött hozzám s könnyes szemmel megölelt.
  • A barátok azért vannak Freya, hogy segítsenek a másiknak. Én szerintem mi már nem csak munkatársak vagyunk, hanem barátok is. És most már értem David idegeit, hogy miért aggódik ennyit érted.– ült le a kanapé szélére szőke barátunk.
  • Igen, Freya, egy ilyen törékeny lánynak, nem szabad ekkora terhet egyedül cipelnie. – értet egyet vele Liam is.
  • Úgy éreztem, hogyha elmondom nektek, vagy bárkinek, azzal kiadom magamból az emléket, s egyszer csak eltűnik. Az a kevés is, ami megmaradt nekem. Hogy semmi foszlik az emlék.
  • Ez nem történhet meg Freya. Mert ha már tükörbe nézel, láthatod apukádat. Nagyon hasonlítasz rá. Csak persze női kiadásban. Ugyan az –az orr, ugyan az a homlok, hogy is mondta apud, ugyanolyan cuki füled van, és szép hosszú nyakad, mint neki. Csak a szemetek más színű körülbelül. – magyarázta David.
  • Apukád büszke lenne rád, hogy ennyire megállod a helyed, az életben! – ölelt át Louis.
  • Köszönöm srácok, de ha megengeditek, elmehetek aludni? Vagy hazamenjek? – kérdeztem.
  • Dehogy mész haza. Aludhatsz a szobámba, majd én alszok Harryvel. – öklözött bele haverja vállába, aki azt szívesen fogadta.
Elaludtam volna a kanapén is, vagy a földön, de köszönöm Louis. Rendes vagy.

Sunday 7 October 2012

NO.16


Sziasztok! Igen igen eltelt két hét! Ugye milyen gyorsan elrepült ez a 14 nap? :) Meghoztam nektek a friss részt és nagyon örülök, a kommenteknek, díjaknak, nagyon jól esnek a dicsérő biztató szavak! :)
Xx.Bella



A napok gyorsan elteltek, s már kerek 3 és fél napja vagyok itt Marseille-ben, s élvezem a napfényt. Van, hogy bemegyek a városba, nézelődök, vagy kaját veszek magamnak. Na jó a 3,5 nap nem olyan kerek, de örülök, hogy itt vagyok, s felöltődök.
A mai nap is bementem a városba, gyalog, s elsétáltam már harmadjára az ismerős fodrászüzlet mellett. Mindig ide jártam, mikor nagyobb voltam, s itt voltunk Franciaországban. Beléptem a kis helyiségbe, ahol egy aranykezű fodrász dolgozott Oliver. Ízig vérig francia a pasi, mellesleg jól is néz ki, (28 éves) és nem utolsó sorban meleg.
  • Jó napot. – köszöntem, szülő országom (van egyáltalán ilyen szó?) nyelvén. Egyszóval franciául. – Oliver-t keresem.
  • Jó napot. Ki keresi? – kérdezte egy szemüveges fazon ollóval a kezében. Rózsaszín ollóval a kezében, szóval ő lehet Oliver.
  • Freya Hamilton. – nyújtottam a kezem Olivernek.
  • Jézusom Freya!!!! Meg se ismertelek! Mi ez a  szőke szénakazal a fejeden? Nagyon csinos lettél, az évek során. Segíthetek valamiben? – ugrált körül Oliver. Mindig jóba voltunk, amolyan család barátja.
  • Oliver. Nyugalom. Jól vagyok, köszönöm. Ráérsz? – kérdeztem mosollyal a szám szélén.
  • Neked, angyalkám? Bármikor. Feltéve ha csinálhatok valamit a hajaddal. – fintorodott el, s megfogta az egyik tincsem, s elkezdte vizslatni. – Szépen lenőtt a festék. Nem gondolod, hogy a barna  te színed? Öregít a szőke téged, ráadásul túl barna a bőröd hozzá… – sorolta az érveket, hogy legalább 3 tubus festéket elhasználhasson a hajamon.

Végül is miért ne válhatnék meg a szőkétől? Úgyis volt már az eszembe, hogy változtatni kell, így miért ne? Elengedem a  múltat, koncentrálok a  jövőre, s a jelennek élek.
  • Tudod mit Oliver? Csinálj a hajammal azt amit jónak látsz, csak a hosszát hagyd meg.
  • Na, ez a beszéd kislány!! Úgyis olyan rég kaptam szabad kezet a hajakhoz. Mindenki elképzelt ötlettel jön be hozzám, hogy így csináld, ne úgy – és csak mondta és mondta. Komolyan ha csak tanulnám a franciát, és nem beszélném, nem értenék semmit belőle. – tudod mit drágám? - Kérdezett Oliver. – Hogy igazi meglepetés legyen, elfordítalak a tükörtől.

Úgy érzem magam mint a „What Not to Wear” című műsorban, csak itt nem a barátaim „kényszerítenek” hanem én saját magam. Oliver végezte a dolgát, festett, vágott, bár állítása szerinte csak a végéből, fésült, várakozott, BESZÉLT, de azt nagyon sokat, de jó is volt hallgatni ennek a cserfes fiúnak (férfinak) a történeteit, s vele együtt nevettem. Már a festék rajta volt (nem tudom milyen színű) ex-szőke tincseimen, mikor rákérdezett a legfájóbb pontra.
  • És,  édesapád hogy van? Jó egészségnek örvend? – kérdezte úgy mint ahogy mindig érdeklődik apa felől, ha épp nem vele térek be a kis szalonjába.
  • Apa… - nyeltem egy nagyot. – Apa… - húztam az időt.
  • Összevesztetek? Jajj sajnálom!
  • Dehogy! Tudod nehéz nekem erről beszélnem, az emlékek elől jöttem ide. Apa, meghalt. Pénteken lesz egy hónapja.
  • Nagyon sajnálom kisszívem. Ha tudom nem hozom fel ezt a témát.
  • Semmi gond Oliver. Egyszer úgyis meg kell tanulnom a haláláról beszélni.
  • És miatta változtatsz a hajadon? – mosolyodott el szomorúan.
  • Részben. Meg amúgy is meguntam a szőkét. Meg kezdtem mostanában úgy érezni, mikor belenéztem a tükörbe, hogy ez nem én vagyok.
  • És van amolyan festés előtt képed? – vigyorgott Oliver. Legszívesebben mindig hozzá járnék, fodrászhoz.
  • Igen. Tettem fel egy képet Instagramm-ra, miután bejöttem hozzád, s mielőtt kezelésbe vetted  a hajam, egy olyan szöveggel, hogy „Viszlát szőke…” Azóta nem néztem meg, hogy ki mit reagált rá. 
  • És már te kíváncsi vagy, milyen lesz?
  • Félek. Sose  adtam még szabad kezet a fodrászomnak.
  • Nyugi, még kicsit igazítok rajta, de annyit ígérhetek, fantasztikus lesz!!

A még igazítok rajta, szárítással, némi vágással még egy óra lett, majd végre megnézhettem magam. A hajam a hátam közepéig ért, azaz ugyan olyan hosszú maradt mint volt (talán pár centivel rövidebb). Nem ismertem meg azt a lányt aki visszanéz rám a tükörből. Ha nem ugyanakkor mozog mint amikor én, akkor azt hiszem valaki szórakozik velem. Mosolyra húztam a szám, majd óvatosan megérintettem a hajam, félve, hogy ha hozzáérek elrontom.
  • Te, visszafestetted az eredeti hajszínem? – ámultam el a felismeréstől.
  • Igen. Remélem nem gond. Sokat vesződtem vele. – Nevetett kisfiúsan.
  • Nem, dehogy! Imádom! Köszönöm. - Öleltem meg hálásan majd letöröltem egy kis könnycseppet. - Mennyivel tartozom? – kaptam észhez.
  • Egy vacsorával, egy átmulatott éjszakával velem, egy őszinte mosollyal, és, hogy többet látogatsz meg. – sorolta a tartozásom!
  • Oliver… - csóváltam a  fejem.
  • Nincs Oliver! Ez volt a mai napi óradíj. Rendben? – nézett rám nyomatékosan.
  • Rendben. És mikor kezdek el törleszteni? – mosolyogtam.
  • Már elkezdtél, mert mosolyogsz. És ma este. Vacsi utána elmegyünk bulizni és bepasizunk. – vigyorgott.
  • Mikorra jöjje ide? – kérdeztem a fodrászt
  • Fél 8kor, pontosan itt várlak. Nincs sok időd szóval siess kislány! Aztán csinos legyél nekem! Bár te minden hogy csinos vagy. – ezen csak elnevettem magam s taxit hívtam majd elkezdtem készülődni.

Mikor fürdés után felvettem egy csinos ruhát, ami a szokásosnál bővebb volt rám. Nem vagyok valami nagy darab, de ez most jobban lógott rajtam mint szokott. Levettem a ruhát, majd lenéztem a hasamra, melynek laposságát egy deszka is megirigyelhette volna. A sok stressz. Ideje többet enni, mert lassan ha „élére” álok, elnéznek mellettem az emberek. Na mindegy. Csak belebújtam a ruhámba, majd hajamat megcsodáltam, hisz nagyon tetszett Oliver munkája, egy kis smink, ami jelen esetből csak szájfényből áll, majd egy gondolatnyi parfüm, s indulásra kész is vagyok.
Stílusosan késtem öt percet, majd belekaroltam a vigyorgó Oliverbe s hagytam, hogy vezessen. Egy hangulatos kis étteremhez mentünk, Oliver rám parancsolt, hogy rendesen egyek mert olyan vagyok mint a vasalódeszka. Na kösz Oliver. De igaza volt.

Az este fantasztikusan telt. Miután jól bekajáltunk, és emésztettünk egy fél órán át egy jó bor társaságában elindultunk, hogy keressünk egy kedvünkre való szórakozóhelyet. Mivel nekem édes mindegy volt ezért Oliverre bíztam, hogy eldöntse hova megyünk. Egy kis utca elején volt, s kint dohányzó férfiak álltak. Oliver biztos sokszor járt már itt, hisz rutinosan vette a felmerülő akadályokat.

Két órával később leesett, hogy miért nem látok itt egyetlen nőt se, de dögösebb pasit annál többet. Ismered azt a „mondást”, hogy a melegek dögösek? Lényegtelen mert tényleg azok. Szóval, két óra múlva leesett, hogy Oliver egy meleg bárba hozott, s ezért mosolyogtam akármilyen bájosan a pultos srácra (mellesleg igazán szemrevaló formás feneke volt) csak fapofával fuvarozta a piát nekem. Mikor kellő mennyiségű alkohol jutott a szervezetembe, leálltam beszélgetni a mellettem ülő sráccal, s ha hiszed ha nem, sminkelési tippeket adtunk egymásnak. Olivert is megtaláltam s úgy éreztem meg kell osztanom az új hajszínem a világgal ezért megkértem a srácokat, hogy csináljunk egy közös fotót
  • Rendben angyalkám, de csak úgy ha én és a kedves fiatalember a másik oldaladon megpusziljuk az arcod. – mondta Oliver.
  • Rendben. Jean, benne vagy? – kérdeztem a szőke pasast.
  • Persze. Sőt ha a csajokat szeretném már rég rád hajtottam volna. Igazán szexi a lábad – vigyorgott Jean is, majd végül elkészült a fénykép, miközben én teli pofával vigyorgok.
  • De édesek vagyunk!!! Ez megy twitterre! – s már az Instagram segítségével fel is raktam a világhálóra. „Az új hajammal csábítani is könnyebb :D” – tettem hozzá, s a végére egy kettőspont dé-t is raktam.


David szemszöge:
Kikészít ez a nőszemély. Nem értem Freyát. Annyira kiszámíthatatlan lett, sose tudom mit cselekszik, most is eltűnt egy hétre csak úgy randomból, s még megmondja, hogy ne aggódjak érte. Végül is, tapsikoljak örömömbe, amiért nem hajlandó felvenni a  telefont, az idegeim lassan cafatokban lógnak. Mindig is szoros volt a viszonyunk, ezért aggódunk egymásért ha a másik hülyeséget csinál, de Freya miatt most még jobban aggódok, mióta meghalt az apukája 2,5 kilót fogytam, az állandó aggódásom miatt. Sajnos, ez meglátszik a munkámon is, (mármint nem a fogyás hanem az idegeskedés) mert nem tudok koncentrálni, és a szerdai fellépésre próbálunk,  a One thing helyett vagyis a közepén áttértem a WMYB-ult játszani. A fiúk értetlenül fordultak felém, majd 10 perc szünetet jelentenek be. Fogtam magam és ráborultam a dobra, bár tudtam a hangszer nem lesz miatta hálás szóval felegyenesedtem s bámultam magam elé. Végül előkerestem a telefonom, s videóhívással próbáltam felhívni a szőke ciklont, hátha felveszi.
Meglepetésemre, 3 csöngés után mosolygósan vette fel a telefont s mivel én hátra beszéltem a fiúknak a mellettem ülő Niall tartotta addig szóval a lányt. Persze őfelsége most se volt hajlandó elmondani merre van, de legalább megnyugtatott, hogy jól van.

A próba után a srácokkal egy Nando’s-ba ültünk be kajálni, s egy kis csend után mikor befejeztük a kajálást, csak Niall rendelt még egy adagot, megszólal Harry:
  • David, már nem azért de nagyon zabos vagy mostanában. – jegyezte meg Harry, még hozzá jogosan.
  • Igen, mióta feltűnt Freya, olyan vagy mint aki megkergült. – értett vele egyet Louis.
  • Freyával nem egyszerű az élet, főleg az utóbbi időszakban. Nehéz időszakon van túl, s állandóan azon gondolkozok, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. – mondom el, s utána sóhajtottam egyet.
  • Ti sose feküdtetek le? – tér rá a lényegre Zayn. Igazából ezt a kérdést tőle vagy Harrytől vártam.
  • Nem, soha. – felelek, az igazsághoz megfelelően. Komolyan! Sose feküdtünk le Freyával.
  • Komolyan?! Ne már, olyan bomba nő, és ti pedig soha… - Harry.
  • Harry, Freya a legjobb barátom, már majdnem 5éve…
  • És ti soha? Mesélj, hogy ismerkedtetek meg. – kapcsolódott a beszélgetésbe Niall.
  • 14 éves volt, én 17. Már akkor nagyon szép lány volt, s egy középiskolába jártunk, s ott figyeltem fel rá. Randizni akartam vele, meg jobban megismerni. Végül egy sulis rendezvényen elhívtam, igent mondott. Elmentünk randizni, majd a randi közepe fele közölte, hogy nem akar a barátnőm lenni. Igazából haragudtam rá, amiért pofára ejtett, de két hét múlva, elhívott fagyizni, amolyan „ne haragudj fagyira”. Elmagyarázta a dolgokat, s utána barátok lettünk. Elválaszthatatlanok voltunk, állandóan együtt lógtunk. És ennyi… - rántottam meg a vállam.
  • Az szép… olyan rejtélyes lány. Semmit se tudunk róla… Mesélj már valamit, hogy mégis kit kértünk fel menedzsernek. – dőlt hátra a széken Liam.
  • Nem az én feladatom, kikotyogni a titkát. Majd ő elmond nektek annyit magáról amennyit akar. - Vontam meg a  vállam.