NO.16

Sziasztok! Igen igen eltelt két hét! Ugye milyen gyorsan elrepült ez a 14 nap? :) Meghoztam nektek a friss részt és nagyon örülök, a kommenteknek, díjaknak, nagyon jól esnek a dicsérő biztató szavak! :)

Xx.Bella

A napok gyorsan elteltek, s már kerek 3 és fél napja vagyok itt Marseille-ben, s élvezem a napfényt. Van, hogy bemegyek a városba, nézelődök, vagy kaját veszek magamnak. Na jó a 3,5 nap nem olyan kerek, de örülök, hogy itt vagyok, s felöltődök.

A mai nap is bementem a városba, gyalog, s elsétáltam már harmadjára az ismerős fodrászüzlet mellett. Mindig ide jártam, mikor nagyobb voltam, s itt voltunk Franciaországban. Beléptem a kis helyiségbe, ahol egy aranykezű fodrász dolgozott Oliver. Ízig vérig francia a pasi, mellesleg jól is néz ki, (28 éves) és nem utolsó sorban meleg.

• Jó napot. – köszöntem, szülő országom (van egyáltalán ilyen szó?) nyelvén. Egyszóval franciául. – Oliver-t keresem.
• Jó napot. Ki keresi? – kérdezte egy szemüveges fazon ollóval a kezében. Rózsaszín ollóval a kezében, szóval ő lehet Oliver.
• Freya Hamilton. – nyújtottam a kezem Olivernek.
• Jézusom Freya!!!! Meg se ismertelek! Mi ez a  szőke szénakazal a fejeden? Nagyon csinos lettél, az évek során. Segíthetek valamiben? – ugrált körül Oliver. Mindig jóba voltunk, amolyan család barátja.
• Oliver. Nyugalom. Jól vagyok, köszönöm. Ráérsz? – kérdeztem mosollyal a szám szélén.
• Neked, angyalkám? Bármikor. Feltéve ha csinálhatok valamit a hajaddal. – fintorodott el, s megfogta az egyik tincsem, s elkezdte vizslatni. – Szépen lenőtt a festék. Nem gondolod, hogy a barna  te színed? Öregít a szőke téged, ráadásul túl barna a bőröd hozzá… – sorolta az érveket, hogy legalább 3 tubus festéket elhasználhasson a hajamon.

Végül is miért ne válhatnék meg a szőkétől? Úgyis volt már az eszembe, hogy változtatni kell, így miért ne? Elengedem a  múltat, koncentrálok a  jövőre, s a jelennek élek.

• Tudod mit Oliver? Csinálj a hajammal azt amit jónak látsz, csak a hosszát hagyd meg.
• Na, ez a beszéd kislány!! Úgyis olyan rég kaptam szabad kezet a hajakhoz. Mindenki elképzelt ötlettel jön be hozzám, hogy így csináld, ne úgy – és csak mondta és mondta. Komolyan ha csak tanulnám a franciát, és nem beszélném, nem értenék semmit belőle. – tudod mit drágám? - Kérdezett Oliver. – Hogy igazi meglepetés legyen, elfordítalak a tükörtől.

Úgy érzem magam mint a „What Not to Wear” című műsorban, csak itt nem a barátaim „kényszerítenek” hanem én saját magam. Oliver végezte a dolgát, festett, vágott, bár állítása szerinte csak a végéből, fésült, várakozott, BESZÉLT, de azt nagyon sokat, de jó is volt hallgatni ennek a cserfes fiúnak (férfinak) a történeteit, s vele együtt nevettem. Már a festék rajta volt (nem tudom milyen színű) ex-szőke tincseimen, mikor rákérdezett a legfájóbb pontra.

• És,  édesapád hogy van? Jó egészségnek örvend? – kérdezte úgy mint ahogy mindig érdeklődik apa felől, ha épp nem vele térek be a kis szalonjába.
• Apa… - nyeltem egy nagyot. – Apa… - húztam az időt.
• Összevesztetek? Jajj sajnálom!
• Dehogy! Tudod nehéz nekem erről beszélnem, az emlékek elől jöttem ide. Apa, meghalt. Pénteken lesz egy hónapja.
• Nagyon sajnálom kisszívem. Ha tudom nem hozom fel ezt a témát.
• Semmi gond Oliver. Egyszer úgyis meg kell tanulnom a haláláról beszélni.
• És miatta változtatsz a hajadon? – mosolyodott el szomorúan.
• Részben. Meg amúgy is meguntam a szőkét. Meg kezdtem mostanában úgy érezni, mikor belenéztem a tükörbe, hogy ez nem én vagyok.
• És van amolyan festés előtt képed? – vigyorgott Oliver. Legszívesebben mindig hozzá járnék, fodrászhoz.
• Igen. Tettem fel egy képet Instagramm-ra, miután bejöttem hozzád, s mielőtt kezelésbe vetted  a hajam, egy olyan szöveggel, hogy „Viszlát szőke…” Azóta nem néztem meg, hogy ki mit reagált rá. 
• És már te kíváncsi vagy, milyen lesz?
• Félek. Sose  adtam még szabad kezet a fodrászomnak.
• Nyugi, még kicsit igazítok rajta, de annyit ígérhetek, fantasztikus lesz!!

A még igazítok rajta, szárítással, némi vágással még egy óra lett, majd végre megnézhettem magam. A hajam a hátam közepéig ért, azaz ugyan olyan hosszú maradt mint volt (talán pár centivel rövidebb). Nem ismertem meg azt a lányt aki visszanéz rám a tükörből. Ha nem ugyanakkor mozog mint amikor én, akkor azt hiszem valaki szórakozik velem. Mosolyra húztam a szám, majd óvatosan megérintettem a hajam, félve, hogy ha hozzáérek elrontom.

• Te, visszafestetted az eredeti hajszínem? – ámultam el a felismeréstől.
• Igen. Remélem nem gond. Sokat vesződtem vele. – Nevetett kisfiúsan.
• Nem, dehogy! Imádom! Köszönöm. - Öleltem meg hálásan majd letöröltem egy kis könnycseppet. - Mennyivel tartozom? – kaptam észhez.
• Egy vacsorával, egy átmulatott éjszakával velem, egy őszinte mosollyal, és, hogy többet látogatsz meg. – sorolta a tartozásom!
• Oliver… - csóváltam a  fejem.
• Nincs Oliver! Ez volt a mai napi óradíj. Rendben? – nézett rám nyomatékosan.
• Rendben. És mikor kezdek el törleszteni? – mosolyogtam.
• Már elkezdtél, mert mosolyogsz. És ma este. Vacsi utána elmegyünk bulizni és bepasizunk. – vigyorgott.
• Mikorra jöjje ide? – kérdeztem a fodrászt
• Fél 8kor, pontosan itt várlak. Nincs sok időd szóval siess kislány! Aztán csinos legyél nekem! Bár te minden hogy csinos vagy. – ezen csak elnevettem magam s taxit hívtam majd elkezdtem készülődni.

Mikor fürdés után felvettem egy csinos ruhát, ami a szokásosnál bővebb volt rám. Nem vagyok valami nagy darab, de ez most jobban lógott rajtam mint szokott. Levettem a ruhát, majd lenéztem a hasamra, melynek laposságát egy deszka is megirigyelhette volna. A sok stressz. Ideje többet enni, mert lassan ha „élére” álok, elnéznek mellettem az emberek. Na mindegy. Csak belebújtam a ruhámba, majd hajamat megcsodáltam, hisz nagyon tetszett Oliver munkája, egy kis smink, ami jelen esetből csak szájfényből áll, majd egy gondolatnyi parfüm, s indulásra kész is vagyok.

Stílusosan késtem öt percet, majd belekaroltam a vigyorgó Oliverbe s hagytam, hogy vezessen. Egy hangulatos kis étteremhez mentünk, Oliver rám parancsolt, hogy rendesen egyek mert olyan vagyok mint a vasalódeszka. Na kösz Oliver. De igaza volt.

Az este fantasztikusan telt. Miután jól bekajáltunk, és emésztettünk egy fél órán át egy jó bor társaságában elindultunk, hogy keressünk egy kedvünkre való szórakozóhelyet. Mivel nekem édes mindegy volt ezért Oliverre bíztam, hogy eldöntse hova megyünk. Egy kis utca elején volt, s kint dohányzó férfiak álltak. Oliver biztos sokszor járt már itt, hisz rutinosan vette a felmerülő akadályokat.

Két órával később leesett, hogy miért nem látok itt egyetlen nőt se, de dögösebb pasit annál többet. Ismered azt a „mondást”, hogy a melegek dögösek? Lényegtelen mert tényleg azok. Szóval, két óra múlva leesett, hogy Oliver egy meleg bárba hozott, s ezért mosolyogtam akármilyen bájosan a pultos srácra (mellesleg igazán szemrevaló formás feneke volt) csak fapofával fuvarozta a piát nekem. Mikor kellő mennyiségű alkohol jutott a szervezetembe, leálltam beszélgetni a mellettem ülő sráccal, s ha hiszed ha nem, sminkelési tippeket adtunk egymásnak. Olivert is megtaláltam s úgy éreztem meg kell osztanom az új hajszínem a világgal ezért megkértem a srácokat, hogy csináljunk egy közös fotót

• Rendben angyalkám, de csak úgy ha én és a kedves fiatalember a másik oldaladon megpusziljuk az arcod. – mondta Oliver.
• Rendben. Jean, benne vagy? – kérdeztem a szőke pasast.
• Persze. Sőt ha a csajokat szeretném már rég rád hajtottam volna. Igazán szexi a lábad – vigyorgott Jean is, majd végül elkészült a fénykép, miközben én teli pofával vigyorgok.
• De édesek vagyunk!!! Ez megy twitterre! – s már az Instagram segítségével fel is raktam a világhálóra. „Az új hajammal csábítani is könnyebb :D” – tettem hozzá, s a végére egy kettőspont dé-t is raktam.

David szemszöge:

Kikészít ez a nőszemély. Nem értem Freyát. Annyira kiszámíthatatlan lett, sose tudom mit cselekszik, most is eltűnt egy hétre csak úgy randomból, s még megmondja, hogy ne aggódjak érte. Végül is, tapsikoljak örömömbe, amiért nem hajlandó felvenni a  telefont, az idegeim lassan cafatokban lógnak. Mindig is szoros volt a viszonyunk, ezért aggódunk egymásért ha a másik hülyeséget csinál, de Freya miatt most még jobban aggódok, mióta meghalt az apukája 2,5 kilót fogytam, az állandó aggódásom miatt. Sajnos, ez meglátszik a munkámon is, (mármint nem a fogyás hanem az idegeskedés) mert nem tudok koncentrálni, és a szerdai fellépésre próbálunk,  a One thing helyett vagyis a közepén áttértem a WMYB-ult játszani. A fiúk értetlenül fordultak felém, majd 10 perc szünetet jelentenek be. Fogtam magam és ráborultam a dobra, bár tudtam a hangszer nem lesz miatta hálás szóval felegyenesedtem s bámultam magam elé. Végül előkerestem a telefonom, s videóhívással próbáltam felhívni a szőke ciklont, hátha felveszi.

Meglepetésemre, 3 csöngés után mosolygósan vette fel a telefont s mivel én hátra beszéltem a fiúknak a mellettem ülő Niall tartotta addig szóval a lányt. Persze őfelsége most se volt hajlandó elmondani merre van, de legalább megnyugtatott, hogy jól van.

A próba után a srácokkal egy Nando’s-ba ültünk be kajálni, s egy kis csend után mikor befejeztük a kajálást, csak Niall rendelt még egy adagot, megszólal Harry:

• David, már nem azért de nagyon zabos vagy mostanában. – jegyezte meg Harry, még hozzá jogosan.
• Igen, mióta feltűnt Freya, olyan vagy mint aki megkergült. – értett vele egyet Louis.
• Freyával nem egyszerű az élet, főleg az utóbbi időszakban. Nehéz időszakon van túl, s állandóan azon gondolkozok, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. – mondom el, s utána sóhajtottam egyet.
• Ti sose feküdtetek le? – tér rá a lényegre Zayn. Igazából ezt a kérdést tőle vagy Harrytől vártam.
• Nem, soha. – felelek, az igazsághoz megfelelően. Komolyan! Sose feküdtünk le Freyával.
• Komolyan?! Ne már, olyan bomba nő, és ti pedig soha… - Harry.
• Harry, Freya a legjobb barátom, már majdnem 5éve…
• És ti soha? Mesélj, hogy ismerkedtetek meg. – kapcsolódott a beszélgetésbe Niall.
• 14 éves volt, én 17. Már akkor nagyon szép lány volt, s egy középiskolába jártunk, s ott figyeltem fel rá. Randizni akartam vele, meg jobban megismerni. Végül egy sulis rendezvényen elhívtam, igent mondott. Elmentünk randizni, majd a randi közepe fele közölte, hogy nem akar a barátnőm lenni. Igazából haragudtam rá, amiért pofára ejtett, de két hét múlva, elhívott fagyizni, amolyan „ne haragudj fagyira”. Elmagyarázta a dolgokat, s utána barátok lettünk. Elválaszthatatlanok voltunk, állandóan együtt lógtunk. És ennyi… - rántottam meg a vállam.
• Az szép… olyan rejtélyes lány. Semmit se tudunk róla… Mesélj már valamit, hogy mégis kit kértünk fel menedzsernek. – dőlt hátra a széken Liam.
• Nem az én feladatom, kikotyogni a titkát. Majd ő elmond nektek annyit magáról amennyit akar. - Vontam meg a  vállam.