NO.17

Sziasztok!
Meghoztam a friss részt. Látom hogy rendszeresen visszajártok az oldalamra, ami nagyon jól esik, és köszönöm a több mint 12 ezer oldalmegjelenítést. Ezzel is jelzitek nekem, hogy tetszik amit írok. Meg ugye a kommentek, és üzenetek. Annyira jó érzés olvasni, hogy nem csak a semmibe írom hanem valaki el is olvassa.
A komikat mindig szívesen fogadom, de nem fogok kommenthatárt megszabni, mert akkor valószínűleg nem haladnánk 5ről a 6ra. Így csak reménykedek hátha írtok :P
na de elég a rizsából íme a rész:

Freya szemszöge:

Az idő gyorsan repült, s már teljes harci készültségben várom a beszállást Párizsban. Nehéz volt otthagyni Marseille-t, Olivert, de sajnos hív a kötelesség ráadásul megígértem, hogy ott leszek a fiúk mai koncertjén, szóval nem tudok tovább úgy itt maradni, hogy ne szegjem meg az ígéretem, miszerint ott leszek. Azóta SMS-ben Harryvel megbeszéltem, hogy Paul beenged, nem kell, hogy belépőm legyen, de mivel a menedzserül leszek, kapok majd egy kártyát, amivel bemehetek.

A Párizsból Londonba tartó járat 15 perc késéssel indul, ami annyit tesz, hogy hazamenni csak úgy tudok, ha kések egy kicsit a koncertről, és még így se tudok átöltözni, vagy lekésem a koncertet. Istenem, de bőrönddel meg nem állítok be a koncertre. A gyorsaság kedvéért, belepakoltam egy kézi táskába a szükséges cuccom, így csak annyira ugrok haza, hogy majdnem szó szerint bedobjam a cuccom.

                                  

A gép szerencsésen landolt, és én egy párduc sebességével száguldottam a csomagjaimért, majd ki a reptérről. Leintettem egy taxit, s már száguldoztam hazafelé. A sofőr leparkolt a házam elé, s kimértem mormolom neki, hogy mindjárt visszajövök, várjon meg. A bőröndjeim szinte nem is érintették a földet úgy száguldoztam. A biztonsági kód után, bejutottam a kertbe. Még egy kód utána házba, s csak beraktam a nappaliba a bőröndöt, majd pötyögtem is be a kódot, és zártam a házat, majd a kaput, s a táskával a vállamon tornacipőben rohantam a taxihoz. Szerencsére nem akadt össze a lábam így a taxi ajtót becsapva, már diktáltam is a stadion címét, ahol már messziről lehetett hallani, hogy ma tele van rajongókkal. Megállt a stadion bejáratánál, majd a kezébe nyomtam a fuvarozás összegét, s már el is hajtott. Telefonomon ellenőriztem, hogy barna tincseim, hogy állnak bár lényegtelen. A VIP-esek külön bejárata nyitva volt, s ott állt Paul is. Figyelte a koncertet, bár a srácok biztos szóltak neki, hogy jövök, ezért nem zárhatott ki.

Megkocogtattam Paul vállát, aki hirtelen fordult felém, s majdnem el is estem a nagy lendülettől.

• Freya??? – kérdezett bizonytalanul.
• Igen, én vagyok. Elnézést a késésért, késett a gépem. – fontam át a mellem előtt a karom, mert ami Franciaországban jó ötletnek tűnt, ruha szempontból, az Angliába kevésbé bíztató.
• Gyere be csajszi. Hú, valami megváltozott rajtad…
• Rá, se ránts Paul. Hol jár a koncert?? – kérdeztem, s már bent álltunk teljes testünkkel, a stadionban álltunk, s az ajtót is becsuktuk.
• Most a felénél. – Közli Paul, majd valamit dörmög a mini mikrofonjába, ami azt hiszem, a fiúk fülesével van összekötve, de nem biztos.

Elbambulva figyelem a srácokat, s most értek a dal végéhez. Mondtak valami olyasmit, hogy be akarnak mutatni egy különleges személyt, de nem nagyon figyeltem rájuk. Három fiú maradt a színpadon, Harry és Liam, és Zayn, de Louist és Niallt semerre se láttam. Nem is foglalkoztam a dologgal, s a táskámat összehúztam, mert eddig nem sikerült, majd valaki befogta a szemem, s felemelt a karjaiba.

Igazából halvány-lila gőzöm sincs, hogy mi történik velem, csak annyit tudok, hogy egy felsőtestnek vagyok dőlve, másképp kiesnék a valakinek a karjai közül, és egy másik valaki a szememet fogja be. Sikítani nem akartam, úgy se hallanának, nem kapálódzok, mert a filmekbe láttam, hogy ilyenkor mindig csak feldühítem az elrablót és megerőszakol, vagy megver, vagy megöl, így inkább hagyom hagy cipeljenek. A tini lányok meg csak sikítanak, mint akit ölnek, így inkább a fülemre tapasztottam a kezem. Jézus Krisztus, Paul miért nem mentettél meg? Érzem, hogy rázkódunk olyan, mint ha valami emelkedőn mennénk fel, de igazából fogalmam sincs.

Egyszer csak lábra leszek állítva, s az a valaki, aki felhozott, mögém állt, szerencsére mert hátra este volna. Erre ő csak kuncogott. Elvette az idegen a kezét a szememről, s látom, hogy a színpadon állok. Mellettem Niall, aki valószínűleg a szemem fogta be, mögöttem Louis, aki valószínűleg felhozott ide, s a másik oldalamon a másik 3 fiú. Mind csak mosolyognak, majd egyszerre megölelnek.

• Ó istenem, összetörtök. – Nyöszörgök, mikor elengednek, s a közönség csak visít tovább.
• Srácok, szeretnénk bemutatni egy nagyon fontos személyt számunkra. – Ragadta magához a szót Niall.
• Igen, szóval ugye tudjátok, hogy az előző menedzserünk ki akarta tenni a bandából Niall-t, de ez a bájos hölgyemény, nem hagyta! – folytatta Louis.
• Igen, sokat segített nekünk, így egybe marad a banda, s Niallnek olyan biztos a helye itt a bandában, mint, hogy zöld a szemem. – vigyorgott Harry.
• És, boszorkányosan tud viselkedni, tegyük hozzá… - vigyorgott Zayn. Ezt már nem hagyhattam annyiban így a még mindig mögöttem álló Louis kezéből próbáltam kikapni a mikrofont, de erősen fogta így kezestül együtt a számhoz emeltem a mikrofont, s muszáj volt megvédenem magam!
• Ez nem igaz Zayn. Tudod, hogy nem vagyok boszorkányos! – mondom s Zayn felé fordulok.
• Egy szó, mint száz, ennek a lánynak köszönhetjük, hogy a régi menedzsertől megszabadultunk, s Niallünk is maradt. – fejezte be Liam.
• Igen. Lányok, hagy mutassam be nagyon jó barátunkat Freya-t!!! – kiáltotta el magát Niall. – Freya nagyon hálás vagyok, neked amit értem, és a bandáért tettél. – mondta majd magához szorított. Igazi Niall ölelés. Imádom.
• Nééézd!!! Összeöltöztetek Louival!!! – kiáltott fel Harry! És tényleg! Piros rövidnadrág volt rajtam, csíkos felsővel, igaz annak az egész háta csipke, és tornacipő volt rajtam. Na, igen eléggé hűvös ez a szerelés itt Angliában.
• És a hajad is megváltozott!!! Most veszem észre, hogy bebarnultál. – fogott egy tincset ujjai közé Zayn, hogy közelebbről megvizsgálja. Komolyan, mint ha nem is egy koncerten lennénk. Megint fogtam Louis mikrofonját, s beleszóltam.
• Srácok örülök, hogy bemutattatok a rajongóitoknak, külön köszönöm, Zayn, hogy leboszorkányoztál, és igen befestettem a hajam, de ez az eredeti színe. A többit majd 12 szem közt megbeszéljük. Nektek koncertetek van. – majd visszaadtam Lou kezébe a mikrofont s megölelt. Fülembe suttogta, jó szokásához hívem, mit gondol: „Jó lett a hajad” majd elvigyorodik s elhúzódik tőlem. Én csak megcsóválom a fejem, s a kezem a homlokához teszem, nem-e lázas, de ennek hatását nem érzem. Gyorsan még megölelek, mindenkit majd kifutok a színpadról, s folytatódik a koncert.

Első gondolat az volt a fejembe, hogy megölöm a srácokat, hogy tehettek velem ilyet, de aztán átgondolva még egyszer, nagyon kedves is volt tőlük. Végül a koncert végéig, ott álltam a színpad szélén s onnan figyeltem őket. David sokkal nyugodtabbnak tűnt, s mintha megkönnyebbült volna, hogy épségben itt vagyok.

Egy rajongó szemszöge:

Legjobb barátnőmmel már órák óta vártuk, hogy beengedjenek minket, s az első sorokban tomboljuk végig a koncertet. Minden nagyon jól alakult, de egyszer csak Louis is Niall lefelé vették az irányt, egy bizonyos személy miatt. Amiatt a csaj miatt, aki későn érkezett, s ügyet sem vet rájuk, nézi manikűrözött körmét. Egyszer csak Louis felkapja a csajt míg Niall arra ügyel, hogy „szerencsétlen” áldozatuk ne lásson semmit. Bár szerintem ez a kis akció nem véletlen volt.

Irigységet érzek iránta, a barna hajú „ciklon” iránt, akire az egész One Direction figyel, s belém bújik a sárga ördög is, mely azt akarja, hogy Niall az én szememet fogja be. Ez a csaj nem tudom mit tehetett, hogy a fiúk ennyire kitűntessék a figyelmükkel, ráadásul Louis úgy vigyorog, mint ha álmai asszonyát cipelné.

Amikor a csaj felkerült a színpadra mindenki megölelte, s engem belülről mardos az irigység. Miért ő?!!! Elismerem szép lány, de olyan fiatal, biztos valamelyiküknek a barátnője. De egyik se csókkal köszönti, meg Daniellet se mutatta be Liam se Elenaort Louis. Ez valami más, a közönség feszült, közben barátnőm, dühösen fújtat eggyet amikor Harryt öleli a kis ribanc. Perpill nem tudok rá jobb szót mondani. Bár biztos vagyok benne, hogy a féltékenység beszél belőlem.

Végül a srácok elkezdték magyarázni, hogy ki is ő és mit tett. Esküszöm, ha nem angol lennék, nem érteném, mert egymás szavába vágva magyarázták el, hogy el, hogy ez a nőszemély akadályozta meg, hogy Niallt kitegyék a bandából. Most, hogy már tudom mi jót cselekedett ez a lány, kettős érzés van bennem. Örülök, hogy Niallt megmentette, de féltékeny is vagyok rá, mert őt ismerik, a fiúk rólam meg azt se tudják, hogy létezem. Biztos vagyok benne, hogy ennek a történetnek még nincs vége, pedig lement a színpadról s a fiúk énekeltek tovább.

Freya szemszöge:

A koncertet a színfalak mögött töltöttem és megismertem a srácok stylistjával és annak kislányával. Lux nagyon bár nagyon félénk kislány, a végére együtt játszottunk. Játszottunk túlzás, de ott ültem vele, s közben az anyukájával beszélgettem. Elmesélte, hogy az élet a fiúk mellett kész kabaré, de sokat segítenek Lux körül. Lux meg imádja mind az öt srácot. Kérdezte, hogy van-e  tesóm, mire elmondtam, hogy 2 húgom van, de nem velük élek. Olyan rossz, hogy ha valamit elkezdek mondani, akkor van egy DE. Van két húgom, de sose éltem velük. Apum meghalt, anyum él, de egyedül lakok, mert... És az ilyenek olyan bosszantóak. Fárasztó elmagyarázni, hogy mi miért van. De sajnos ez van… A koncert véget ért s a fiúk fáradtan jöttek hátra a színfalak mögé, s rögtön már a kanapén ültek kezükben vízzel. Lou (Lux anyukája) és Lux gyorsan le is léptek, hisz a kicsinek aludni kell. Megöleltem a nőt, majd egy kóla társaságában leültem a fotel szélére, amelyben épp Niall ült. A srác csak fáradtan az oldalamnak döntötte a fejét s már szemei csukódtak le. Ezt nem hagyhatom nem azért jöttem ide.

·         Niall! Niall!!! – rázogattam meg egy kicsit a fejét, mikor álmosan kinyitotta a szemét. – Ne aludj szöszke. – vigyorogtam rá

·         De lécciiii – nézett rám, gyönyörű kék szemeivel. Igen talán a kékszemű pasik miatt imádtam Finnbe élni. Mindig is a kék szem volt a gyengém.

·         Liam, szóval neked volt az a pompás ötleted, hogy legyek a menedzser is ugye? – húztam össze a szemöldököm.

·         Igen. Tudod, szerintem a fiúk is örülnének, ha elvállalnád ezt a munkát. És már ismersz is minket. – hadarta el mondandóját.

Felálltam a fotel széléről s elkezdtem oda visszajárni, két pont között. Közben gondolkoztam, s mérlegeltem a dolgot. Közben a zsebembe megszólalt a telefon, pont a legrosszabbkor, s idegesen csattantam fel.

• Igen?!
• Elnézést a zavarásért, Freya Hannah Hamiltonnal beszélek? – kérdezte egy nő portugálul.
• Igen. Ki keres? – kérdeztem, s még mindig járkáltam. Magamon éreztem pár fiú tekintetét, akik szerintem lassan beleőrülnek a járkálásomba.
• Paulina Carter vagyok, Portugáliából. Ugye jól tudom, hogy az édesapja meghalt? – lefagytam! Megálltam a járkálásban, s a kanapé mögé mentem majd lecsúsztam a földre, s kicsordult az első könnycsepp.
• Igen.  Jól tudja sajnos. – szinte már suttogtam, a fájdalomtól.
• Nos, akkor Brazíliába kell jönnie, hogy elrendezzük a papírokat, hogy hivatalosan is öné a ház. Mikor tudna esetleg ide repülni? – folytatta gépies monoton hangon.
• Ő, azt hiszem hétfőn. De akkor kérem, próbálja meg úgy intézni, hogy ne kelljen hetekig az országban lennem. Max 2 napot tudok ott lenni. – beszéltem még mindig halkan, mert ha egy kicsit is hangosabban kezdek el beszélni nem csak a könnyem fog folyni, hanem a hangomon is meghallatszódik a fájdalom.
• Rendben. Akkor találkozunk hétfőn, s ígérem, aznap mindent elintézünk. Viszont hallásra.
• Viszont hallásra. - majd kinyomtam a telefonom, s felhúzott térdeim átöleltem a karommal, s hagytam hagy folyjanak a könnyeim, mely sosem apad el. Valaki felállt a kanapéról, s odaguggolt mellém, majd jöttek többen is. Valaki megölelt, én hozzábújtam és sírtam. Nem érdekelt, hogy kik vannak most körülöttem.
• Sss, ne sírj Freya. Mond el mi a baj. – simított végig a hajamon, az, aki az ölébe húzott s immáron a kanapén ültünk.
• Nem, akarom. Nem akarok róla beszélni. Annyira fáj. – motyogtam magam elé, miközben a kezemet néztem
• Freya. – Emelte fel Louis a fejemet, s úgy látszik az ő pólóját sírtam tele. – Muszáj lesz egyszer elmondani. Neked is jobb lenne. – mondta majd letörölte a könnyeim.
• Sajnálom, de ez nekem nem megy. Nem tudok róla beszélni. Még inkább fáj már a gondolat is. Annyira fáj, amennyit te el se tudsz képzelni. Minden mozdulatomra ügyelni, kell, hogy ne jusson eszembe. És igen, leszek a menedzseretek, de most mennem kell. Jó éjt. – majd felpattantam Louis öléből, táskámat kezembe véve elindultam ki a koncert helyszínéről.

Vajon meddig bírom, ezt a sok terhet és titkot? Vajon mikor roppanok össze? London utcáin siettem előre haza, s igaz késő éjszaka van, de nem akartam taxit hívni. Még. Fázok, nagyon fázok, de a hideg szél fel is élénkít. Már 10 perce gyalogolhattam mikor lelassít mellettem egy kocsi, lehúzza az ablakot és Louis szól hozzám.

• Freya, kérlek, ne légy makacs, s hagy vigyelek haza. David kinyír, ha valami bajod lesz, még egy megfázás miatt is. – érvelt a meleg kocsi mellett, majd megállt, kipattant a kocsiból, s rám nézett. – Freya kérlek. – nézett rám kék szemeivel, majd rám terítette a pulcsiját, melybe én belebújtam majd némán követtem a beszálltam a baloldalra. Ez az anyósülés itt. Némán hajtottunk a kocsival London utcáin. Nem is figyelem merre megyünk, de egyszer a kocsi megáll, majd Louis kinyitja nekem a kocsi ajtaját, s kiszállok. Bevezet egy házba, mely gondolom az övé és Harryé, vagyis ahol laknak, de többen itt ülnek. David némán feláll, s odarohan, majd megölel.
• Kérlek, többé ne csinálj ilyet.
• Sajnálom, hogy elrohantam, hogy kiborultam, és azt hiszem ideje, hogy megtudjátok miért. – sóhajtottam egyet, s minden szempár rám figyelt, közben Louis hozott egy pohár vizet.
• Gyere, ülj le. – mondta Zayn s szorítottak helyet a kanapén.
• Több mint egy hónapja hordozom a titkom. Ekkor változott meg, minden körülöttem. És ezt köszönhetem Londonnak, meg a szerencsétlen véletlennek. Sose láttátok, még apukámat, sose beszéltem róla, sose mutattam be. Pedig az övé volt a cég. Mit meg nem adnék, ha még mindig az övé lenne. Költözésünk napján, mikor jött a haza, a repülőtérről, egy részeg sofőr áttért az ő sávjába és frontálisan ütközött a két gépjármű. Apukámat kórházba szállították életveszélyes sérülésekkel, és küzdöttek az életéért, de másnap a szervezete feladta a harcot. Örökre itt hagyott egyedül. Haragudtam Londonra, a tárgyalásra, mert velem jött volna délelőtt, de aznapra tettek neki még egy tárgyalást. Mindenkire haragudtam. És egy csomó, Miért?-tel kezdődő mondtam van még a mai napig a fejembe. De a legfontosabb: Miért vették el tőlem az apukámat ilyen hamar? Fáj látnom a jövőt, ahol ő nem ismeri majd a gyerekeim, nem tudja, hogy mire vittem az életben, És a közeli jövő, hogy sose szid meg, ha valamit elcseszek, nem fog megdicsérni ha lediplomázok, nem panaszkodik reggelente, hogy a kávéjába miért csak egy kocka cukrot tettem és miért nem kettőt. Meg ilyen apróságok, de ez az én harcom, nektek nem kell vele foglalkozni. – néztem fel rájuk, mert eddig a szőnyeget figyeltem. – És Brazíliából telefonáltak, hogy el kell mennem, hogy a papírokat elrendezzük, hogy megörököltem a házat meg stb. És fájt ráébredni a dolgokra, újra meg újra.  – Niall odajött hozzám s könnyes szemmel megölelt.
• A barátok azért vannak Freya, hogy segítsenek a másiknak. Én szerintem mi már nem csak munkatársak vagyunk, hanem barátok is. És most már értem David idegeit, hogy miért aggódik ennyit érted.– ült le a kanapé szélére szőke barátunk.
• Igen, Freya, egy ilyen törékeny lánynak, nem szabad ekkora terhet egyedül cipelnie. – értet egyet vele Liam is.
• Úgy éreztem, hogyha elmondom nektek, vagy bárkinek, azzal kiadom magamból az emléket, s egyszer csak eltűnik. Az a kevés is, ami megmaradt nekem. Hogy semmi foszlik az emlék.
• Ez nem történhet meg Freya. Mert ha már tükörbe nézel, láthatod apukádat. Nagyon hasonlítasz rá. Csak persze női kiadásban. Ugyan az –az orr, ugyan az a homlok, hogy is mondta apud, ugyanolyan cuki füled van, és szép hosszú nyakad, mint neki. Csak a szemetek más színű körülbelül. – magyarázta David.
• Apukád büszke lenne rád, hogy ennyire megállod a helyed, az életben! – ölelt át Louis.
• Köszönöm srácok, de ha megengeditek, elmehetek aludni? Vagy hazamenjek? – kérdeztem.
• Dehogy mész haza. Aludhatsz a szobámba, majd én alszok Harryvel. – öklözött bele haverja vállába, aki azt szívesen fogadta.

Elaludtam volna a kanapén is, vagy a földön, de köszönöm Louis. Rendes vagy.