NO.17

Sziasztok!
Meghoztam a friss részt. Látom hogy rendszeresen visszajártok az oldalamra, ami nagyon jól esik, és köszönöm a több mint 12 ezer oldalmegjelenítést. Ezzel is jelzitek nekem, hogy tetszik amit írok. Meg ugye a kommentek, és üzenetek. Annyira jó érzés olvasni, hogy nem csak a semmibe írom hanem valaki el is olvassa.
A komikat mindig szívesen fogadom, de nem fogok kommenthatárt megszabni, mert akkor valószínűleg nem haladnánk 5ről a 6ra. Így csak reménykedek hátha írtok :P
na de elég a rizsából íme a rész:

Freya szemszöge:

Az idő gyorsan repült, s már teljes harci készültségben várom a beszállást Párizsban. Nehéz volt otthagyni Marseille-t, Olivert, de sajnos hív a kötelesség ráadásul megígértem, hogy ott leszek a fiúk mai koncertjén, szóval nem tudok tovább úgy itt maradni, hogy ne szegjem meg az ígéretem, miszerint ott leszek. Azóta SMS-ben Harryvel megbeszéltem, hogy Paul beenged, nem kell, hogy belépőm legyen, de mivel a menedzserül leszek, kapok majd egy kártyát, amivel bemehetek.

A Párizsból Londonba tartó járat 15 perc késéssel indul, ami annyit tesz, hogy hazamenni csak úgy tudok, ha kések egy kicsit a koncertről, és még így se tudok átöltözni, vagy lekésem a koncertet. Istenem, de bőrönddel meg nem állítok be a koncertre. A gyorsaság kedvéért, belepakoltam egy kézi táskába a szükséges cuccom, így csak annyira ugrok haza, hogy majdnem szó szerint bedobjam a cuccom.

                                  

A gép szerencsésen landolt, és én egy párduc sebességével száguldottam a csomagjaimért, majd ki a reptérről. Leintettem egy taxit, s már száguldoztam hazafelé. A sofőr leparkolt a házam elé, s kimértem mormolom neki, hogy mindjárt visszajövök, várjon meg. A bőröndjeim szinte nem is érintették a földet úgy száguldoztam. A biztonsági kód után, bejutottam a kertbe. Még egy kód utána házba, s csak beraktam a nappaliba a bőröndöt, majd pötyögtem is be a kódot, és zártam a házat, majd a kaput, s a táskával a vállamon tornacipőben rohantam a taxihoz. Szerencsére nem akadt össze a lábam így a taxi ajtót becsapva, már diktáltam is a stadion címét, ahol már messziről lehetett hallani, hogy ma tele van rajongókkal. Megállt a stadion bejáratánál, majd a kezébe nyomtam a fuvarozás összegét, s már el is hajtott. Telefonomon ellenőriztem, hogy barna tincseim, hogy állnak bár lényegtelen. A VIP-esek külön bejárata nyitva volt, s ott állt Paul is. Figyelte a koncertet, bár a srácok biztos szóltak neki, hogy jövök, ezért nem zárhatott ki.

Megkocogtattam Paul vállát, aki hirtelen fordult felém, s majdnem el is estem a nagy lendülettől.

• Freya??? – kérdezett bizonytalanul.
• Igen, én vagyok. Elnézést a késésért, késett a gépem. – fontam át a mellem előtt a karom, mert ami Franciaországban jó ötletnek tűnt, ruha szempontból, az Angliába kevésbé bíztató.
• Gyere be csajszi. Hú, valami megváltozott rajtad…
• Rá, se ránts Paul. Hol jár a koncert?? – kérdeztem, s már bent álltunk teljes testünkkel, a stadionban álltunk, s az ajtót is becsuktuk.
• Most a felénél. – Közli Paul, majd valamit dörmög a mini mikrofonjába, ami azt hiszem, a fiúk fülesével van összekötve, de nem biztos.

Elbambulva figyelem a srácokat, s most értek a dal végéhez. Mondtak valami olyasmit, hogy be akarnak mutatni egy különleges személyt, de nem nagyon figyeltem rájuk. Három fiú maradt a színpadon, Harry és Liam, és Zayn, de Louist és Niallt semerre se láttam. Nem is foglalkoztam a dologgal, s a táskámat összehúztam, mert eddig nem sikerült, majd valaki befogta a szemem, s felemelt a karjaiba.

Igazából halvány-lila gőzöm sincs, hogy mi történik velem, csak annyit tudok, hogy egy felsőtestnek vagyok dőlve, másképp kiesnék a valakinek a karjai közül, és egy másik valaki a szememet fogja be. Sikítani nem akartam, úgy se hallanának, nem kapálódzok, mert a filmekbe láttam, hogy ilyenkor mindig csak feldühítem az elrablót és megerőszakol, vagy megver, vagy megöl, így inkább hagyom hagy cipeljenek. A tini lányok meg csak sikítanak, mint akit ölnek, így inkább a fülemre tapasztottam a kezem. Jézus Krisztus, Paul miért nem mentettél meg? Érzem, hogy rázkódunk olyan, mint ha valami emelkedőn mennénk fel, de igazából fogalmam sincs.

Egyszer csak lábra leszek állítva, s az a valaki, aki felhozott, mögém állt, szerencsére mert hátra este volna. Erre ő csak kuncogott. Elvette az idegen a kezét a szememről, s látom, hogy a színpadon állok. Mellettem Niall, aki valószínűleg a szemem fogta be, mögöttem Louis, aki valószínűleg felhozott ide, s a másik oldalamon a másik 3 fiú. Mind csak mosolyognak, majd egyszerre megölelnek.

• Ó istenem, összetörtök. – Nyöszörgök, mikor elengednek, s a közönség csak visít tovább.
• Srácok, szeretnénk bemutatni egy nagyon fontos személyt számunkra. – Ragadta magához a szót Niall.
• Igen, szóval ugye tudjátok, hogy az előző menedzserünk ki akarta tenni a bandából Niall-t, de ez a bájos hölgyemény, nem hagyta! – folytatta Louis.
• Igen, sokat segített nekünk, így egybe marad a banda, s Niallnek olyan biztos a helye itt a bandában, mint, hogy zöld a szemem. – vigyorgott Harry.
• És, boszorkányosan tud viselkedni, tegyük hozzá… - vigyorgott Zayn. Ezt már nem hagyhattam annyiban így a még mindig mögöttem álló Louis kezéből próbáltam kikapni a mikrofont, de erősen fogta így kezestül együtt a számhoz emeltem a mikrofont, s muszáj volt megvédenem magam!
• Ez nem igaz Zayn. Tudod, hogy nem vagyok boszorkányos! – mondom s Zayn felé fordulok.
• Egy szó, mint száz, ennek a lánynak köszönhetjük, hogy a régi menedzsertől megszabadultunk, s Niallünk is maradt. – fejezte be Liam.
• Igen. Lányok, hagy mutassam be nagyon jó barátunkat Freya-t!!! – kiáltotta el magát Niall. – Freya nagyon hálás vagyok, neked amit értem, és a bandáért tettél. – mondta majd magához szorított. Igazi Niall ölelés. Imádom.
• Nééézd!!! Összeöltöztetek Louival!!! – kiáltott fel Harry! És tényleg! Piros rövidnadrág volt rajtam, csíkos felsővel, igaz annak az egész háta csipke, és tornacipő volt rajtam. Na, igen eléggé hűvös ez a szerelés itt Angliában.
• És a hajad is megváltozott!!! Most veszem észre, hogy bebarnultál. – fogott egy tincset ujjai közé Zayn, hogy közelebbről megvizsgálja. Komolyan, mint ha nem is egy koncerten lennénk. Megint fogtam Louis mikrofonját, s beleszóltam.
• Srácok örülök, hogy bemutattatok a rajongóitoknak, külön köszönöm, Zayn, hogy leboszorkányoztál, és igen befestettem a hajam, de ez az eredeti színe. A többit majd 12 szem közt megbeszéljük. Nektek koncertetek van. – majd visszaadtam Lou kezébe a mikrofont s megölelt. Fülembe suttogta, jó szokásához hívem, mit gondol: „Jó lett a hajad” majd elvigyorodik s elhúzódik tőlem. Én csak megcsóválom a fejem, s a kezem a homlokához teszem, nem-e lázas, de ennek hatását nem érzem. Gyorsan még megölelek, mindenkit majd kifutok a színpadról, s folytatódik a koncert.

Első gondolat az volt a fejembe, hogy megölöm a srácokat, hogy tehettek velem ilyet, de aztán átgondolva még egyszer, nagyon kedves is volt tőlük. Végül a koncert végéig, ott álltam a színpad szélén s onnan figyeltem őket. David sokkal nyugodtabbnak tűnt, s mintha megkönnyebbült volna, hogy épségben itt vagyok.

Egy rajongó szemszöge:

Legjobb barátnőmmel már órák óta vártuk, hogy beengedjenek minket, s az első sorokban tomboljuk végig a koncertet. Minden nagyon jól alakult, de egyszer csak Louis is Niall lefelé vették az irányt, egy bizonyos személy miatt. Amiatt a csaj miatt, aki későn érkezett, s ügyet sem vet rájuk, nézi manikűrözött körmét. Egyszer csak Louis felkapja a csajt míg Niall arra ügyel, hogy „szerencsétlen” áldozatuk ne lásson semmit. Bár szerintem ez a kis akció nem véletlen volt.

Irigységet érzek iránta, a barna hajú „ciklon” iránt, akire az egész One Direction figyel, s belém bújik a sárga ördög is, mely azt akarja, hogy Niall az én szememet fogja be. Ez a csaj nem tudom mit tehetett, hogy a fiúk ennyire kitűntessék a figyelmükkel, ráadásul Louis úgy vigyorog, mint ha álmai asszonyát cipelné.

Amikor a csaj felkerült a színpadra mindenki megölelte, s engem belülről mardos az irigység. Miért ő?!!! Elismerem szép lány, de olyan fiatal, biztos valamelyiküknek a barátnője. De egyik se csókkal köszönti, meg Daniellet se mutatta be Liam se Elenaort Louis. Ez valami más, a közönség feszült, közben barátnőm, dühösen fújtat eggyet amikor Harryt öleli a kis ribanc. Perpill nem tudok rá jobb szót mondani. Bár biztos vagyok benne, hogy a féltékenység beszél belőlem.

Végül a srácok elkezdték magyarázni, hogy ki is ő és mit tett. Esküszöm, ha nem angol lennék, nem érteném, mert egymás szavába vágva magyarázták el, hogy el, hogy ez a nőszemély akadályozta meg, hogy Niallt kitegyék a bandából. Most, hogy már tudom mi jót cselekedett ez a lány, kettős érzés van bennem. Örülök, hogy Niallt megmentette, de féltékeny is vagyok rá, mert őt ismerik, a fiúk rólam meg azt se tudják, hogy létezem. Biztos vagyok benne, hogy ennek a történetnek még nincs vége, pedig lement a színpadról s a fiúk énekeltek tovább.

Freya szemszöge:

A koncertet a színfalak mögött töltöttem és megismertem a srácok stylistjával és annak kislányával. Lux nagyon bár nagyon félénk kislány, a végére együtt játszottunk. Játszottunk túlzás, de ott ültem vele, s közben az anyukájával beszélgettem. Elmesélte, hogy az élet a fiúk mellett kész kabaré, de sokat segítenek Lux körül. Lux meg imádja mind az öt srácot. Kérdezte, hogy van-e  tesóm, mire elmondtam, hogy 2 húgom van, de nem velük élek. Olyan rossz, hogy ha valamit elkezdek mondani, akkor van egy DE. Van két húgom, de sose éltem velük. Apum meghalt, anyum él, de egyedül lakok, mert... És az ilyenek olyan bosszantóak. Fárasztó elmagyarázni, hogy mi miért van. De sajnos ez van… A koncert véget ért s a fiúk fáradtan jöttek hátra a színfalak mögé, s rögtön már a kanapén ültek kezükben vízzel. Lou (Lux anyukája) és Lux gyorsan le is léptek, hisz a kicsinek aludni kell. Megöleltem a nőt, majd egy kóla társaságában leültem a fotel szélére, amelyben épp Niall ült. A srác csak fáradtan az oldalamnak döntötte a fejét s már szemei csukódtak le. Ezt nem hagyhatom nem azért jöttem ide.

·         Niall! Niall!!! – rázogattam meg egy kicsit a fejét, mikor álmosan kinyitotta a szemét. – Ne aludj szöszke. – vigyorogtam rá

·         De lécciiii – nézett rám, gyönyörű kék szemeivel. Igen talán a kékszemű pasik miatt imádtam Finnbe élni. Mindig is a kék szem volt a gyengém.

·         Liam, szóval neked volt az a pompás ötleted, hogy legyek a menedzser is ugye? – húztam össze a szemöldököm.

·         Igen. Tudod, szerintem a fiúk is örülnének, ha elvállalnád ezt a munkát. És már ismersz is minket. – hadarta el mondandóját.

Felálltam a fotel széléről s elkezdtem oda visszajárni, két pont között. Közben gondolkoztam, s mérlegeltem a dolgot. Közben a zsebembe megszólalt a telefon, pont a legrosszabbkor, s idegesen csattantam fel.

• Igen?!
• Elnézést a zavarásért, Freya Hannah Hamiltonnal beszélek? – kérdezte egy nő portugálul.
• Igen. Ki keres? – kérdeztem, s még mindig járkáltam. Magamon éreztem pár fiú tekintetét, akik szerintem lassan beleőrülnek a járkálásomba.
• Paulina Carter vagyok, Portugáliából. Ugye jól tudom, hogy az édesapja meghalt? – lefagytam! Megálltam a járkálásban, s a kanapé mögé mentem majd lecsúsztam a földre, s kicsordult az első könnycsepp.
• Igen.  Jól tudja sajnos. – szinte már suttogtam, a fájdalomtól.
• Nos, akkor Brazíliába kell jönnie, hogy elrendezzük a papírokat, hogy hivatalosan is öné a ház. Mikor tudna esetleg ide repülni? – folytatta gépies monoton hangon.
• Ő, azt hiszem hétfőn. De akkor kérem, próbálja meg úgy intézni, hogy ne kelljen hetekig az országban lennem. Max 2 napot tudok ott lenni. – beszéltem még mindig halkan, mert ha egy kicsit is hangosabban kezdek el beszélni nem csak a könnyem fog folyni, hanem a hangomon is meghallatszódik a fájdalom.
• Rendben. Akkor találkozunk hétfőn, s ígérem, aznap mindent elintézünk. Viszont hallásra.
• Viszont hallásra. - majd kinyomtam a telefonom, s felhúzott térdeim átöleltem a karommal, s hagytam hagy folyjanak a könnyeim, mely sosem apad el. Valaki felállt a kanapéról, s odaguggolt mellém, majd jöttek többen is. Valaki megölelt, én hozzábújtam és sírtam. Nem érdekelt, hogy kik vannak most körülöttem.
• Sss, ne sírj Freya. Mond el mi a baj. – simított végig a hajamon, az, aki az ölébe húzott s immáron a kanapén ültünk.
• Nem, akarom. Nem akarok róla beszélni. Annyira fáj. – motyogtam magam elé, miközben a kezemet néztem
• Freya. – Emelte fel Louis a fejemet, s úgy látszik az ő pólóját sírtam tele. – Muszáj lesz egyszer elmondani. Neked is jobb lenne. – mondta majd letörölte a könnyeim.
• Sajnálom, de ez nekem nem megy. Nem tudok róla beszélni. Még inkább fáj már a gondolat is. Annyira fáj, amennyit te el se tudsz képzelni. Minden mozdulatomra ügyelni, kell, hogy ne jusson eszembe. És igen, leszek a menedzseretek, de most mennem kell. Jó éjt. – majd felpattantam Louis öléből, táskámat kezembe véve elindultam ki a koncert helyszínéről.

Vajon meddig bírom, ezt a sok terhet és titkot? Vajon mikor roppanok össze? London utcáin siettem előre haza, s igaz késő éjszaka van, de nem akartam taxit hívni. Még. Fázok, nagyon fázok, de a hideg szél fel is élénkít. Már 10 perce gyalogolhattam mikor lelassít mellettem egy kocsi, lehúzza az ablakot és Louis szól hozzám.

• Freya, kérlek, ne légy makacs, s hagy vigyelek haza. David kinyír, ha valami bajod lesz, még egy megfázás miatt is. – érvelt a meleg kocsi mellett, majd megállt, kipattant a kocsiból, s rám nézett. – Freya kérlek. – nézett rám kék szemeivel, majd rám terítette a pulcsiját, melybe én belebújtam majd némán követtem a beszálltam a baloldalra. Ez az anyósülés itt. Némán hajtottunk a kocsival London utcáin. Nem is figyelem merre megyünk, de egyszer a kocsi megáll, majd Louis kinyitja nekem a kocsi ajtaját, s kiszállok. Bevezet egy házba, mely gondolom az övé és Harryé, vagyis ahol laknak, de többen itt ülnek. David némán feláll, s odarohan, majd megölel.
• Kérlek, többé ne csinálj ilyet.
• Sajnálom, hogy elrohantam, hogy kiborultam, és azt hiszem ideje, hogy megtudjátok miért. – sóhajtottam egyet, s minden szempár rám figyelt, közben Louis hozott egy pohár vizet.
• Gyere, ülj le. – mondta Zayn s szorítottak helyet a kanapén.
• Több mint egy hónapja hordozom a titkom. Ekkor változott meg, minden körülöttem. És ezt köszönhetem Londonnak, meg a szerencsétlen véletlennek. Sose láttátok, még apukámat, sose beszéltem róla, sose mutattam be. Pedig az övé volt a cég. Mit meg nem adnék, ha még mindig az övé lenne. Költözésünk napján, mikor jött a haza, a repülőtérről, egy részeg sofőr áttért az ő sávjába és frontálisan ütközött a két gépjármű. Apukámat kórházba szállították életveszélyes sérülésekkel, és küzdöttek az életéért, de másnap a szervezete feladta a harcot. Örökre itt hagyott egyedül. Haragudtam Londonra, a tárgyalásra, mert velem jött volna délelőtt, de aznapra tettek neki még egy tárgyalást. Mindenkire haragudtam. És egy csomó, Miért?-tel kezdődő mondtam van még a mai napig a fejembe. De a legfontosabb: Miért vették el tőlem az apukámat ilyen hamar? Fáj látnom a jövőt, ahol ő nem ismeri majd a gyerekeim, nem tudja, hogy mire vittem az életben, És a közeli jövő, hogy sose szid meg, ha valamit elcseszek, nem fog megdicsérni ha lediplomázok, nem panaszkodik reggelente, hogy a kávéjába miért csak egy kocka cukrot tettem és miért nem kettőt. Meg ilyen apróságok, de ez az én harcom, nektek nem kell vele foglalkozni. – néztem fel rájuk, mert eddig a szőnyeget figyeltem. – És Brazíliából telefonáltak, hogy el kell mennem, hogy a papírokat elrendezzük, hogy megörököltem a házat meg stb. És fájt ráébredni a dolgokra, újra meg újra.  – Niall odajött hozzám s könnyes szemmel megölelt.
• A barátok azért vannak Freya, hogy segítsenek a másiknak. Én szerintem mi már nem csak munkatársak vagyunk, hanem barátok is. És most már értem David idegeit, hogy miért aggódik ennyit érted.– ült le a kanapé szélére szőke barátunk.
• Igen, Freya, egy ilyen törékeny lánynak, nem szabad ekkora terhet egyedül cipelnie. – értet egyet vele Liam is.
• Úgy éreztem, hogyha elmondom nektek, vagy bárkinek, azzal kiadom magamból az emléket, s egyszer csak eltűnik. Az a kevés is, ami megmaradt nekem. Hogy semmi foszlik az emlék.
• Ez nem történhet meg Freya. Mert ha már tükörbe nézel, láthatod apukádat. Nagyon hasonlítasz rá. Csak persze női kiadásban. Ugyan az –az orr, ugyan az a homlok, hogy is mondta apud, ugyanolyan cuki füled van, és szép hosszú nyakad, mint neki. Csak a szemetek más színű körülbelül. – magyarázta David.
• Apukád büszke lenne rád, hogy ennyire megállod a helyed, az életben! – ölelt át Louis.
• Köszönöm srácok, de ha megengeditek, elmehetek aludni? Vagy hazamenjek? – kérdeztem.
• Dehogy mész haza. Aludhatsz a szobámba, majd én alszok Harryvel. – öklözött bele haverja vállába, aki azt szívesen fogadta.

Elaludtam volna a kanapén is, vagy a földön, de köszönöm Louis. Rendes vagy.

NO.16

Sziasztok! Igen igen eltelt két hét! Ugye milyen gyorsan elrepült ez a 14 nap? :) Meghoztam nektek a friss részt és nagyon örülök, a kommenteknek, díjaknak, nagyon jól esnek a dicsérő biztató szavak! :)

Xx.Bella

A napok gyorsan elteltek, s már kerek 3 és fél napja vagyok itt Marseille-ben, s élvezem a napfényt. Van, hogy bemegyek a városba, nézelődök, vagy kaját veszek magamnak. Na jó a 3,5 nap nem olyan kerek, de örülök, hogy itt vagyok, s felöltődök.

A mai nap is bementem a városba, gyalog, s elsétáltam már harmadjára az ismerős fodrászüzlet mellett. Mindig ide jártam, mikor nagyobb voltam, s itt voltunk Franciaországban. Beléptem a kis helyiségbe, ahol egy aranykezű fodrász dolgozott Oliver. Ízig vérig francia a pasi, mellesleg jól is néz ki, (28 éves) és nem utolsó sorban meleg.

• Jó napot. – köszöntem, szülő országom (van egyáltalán ilyen szó?) nyelvén. Egyszóval franciául. – Oliver-t keresem.
• Jó napot. Ki keresi? – kérdezte egy szemüveges fazon ollóval a kezében. Rózsaszín ollóval a kezében, szóval ő lehet Oliver.
• Freya Hamilton. – nyújtottam a kezem Olivernek.
• Jézusom Freya!!!! Meg se ismertelek! Mi ez a  szőke szénakazal a fejeden? Nagyon csinos lettél, az évek során. Segíthetek valamiben? – ugrált körül Oliver. Mindig jóba voltunk, amolyan család barátja.
• Oliver. Nyugalom. Jól vagyok, köszönöm. Ráérsz? – kérdeztem mosollyal a szám szélén.
• Neked, angyalkám? Bármikor. Feltéve ha csinálhatok valamit a hajaddal. – fintorodott el, s megfogta az egyik tincsem, s elkezdte vizslatni. – Szépen lenőtt a festék. Nem gondolod, hogy a barna  te színed? Öregít a szőke téged, ráadásul túl barna a bőröd hozzá… – sorolta az érveket, hogy legalább 3 tubus festéket elhasználhasson a hajamon.

Végül is miért ne válhatnék meg a szőkétől? Úgyis volt már az eszembe, hogy változtatni kell, így miért ne? Elengedem a  múltat, koncentrálok a  jövőre, s a jelennek élek.

• Tudod mit Oliver? Csinálj a hajammal azt amit jónak látsz, csak a hosszát hagyd meg.
• Na, ez a beszéd kislány!! Úgyis olyan rég kaptam szabad kezet a hajakhoz. Mindenki elképzelt ötlettel jön be hozzám, hogy így csináld, ne úgy – és csak mondta és mondta. Komolyan ha csak tanulnám a franciát, és nem beszélném, nem értenék semmit belőle. – tudod mit drágám? - Kérdezett Oliver. – Hogy igazi meglepetés legyen, elfordítalak a tükörtől.

Úgy érzem magam mint a „What Not to Wear” című műsorban, csak itt nem a barátaim „kényszerítenek” hanem én saját magam. Oliver végezte a dolgát, festett, vágott, bár állítása szerinte csak a végéből, fésült, várakozott, BESZÉLT, de azt nagyon sokat, de jó is volt hallgatni ennek a cserfes fiúnak (férfinak) a történeteit, s vele együtt nevettem. Már a festék rajta volt (nem tudom milyen színű) ex-szőke tincseimen, mikor rákérdezett a legfájóbb pontra.

• És,  édesapád hogy van? Jó egészségnek örvend? – kérdezte úgy mint ahogy mindig érdeklődik apa felől, ha épp nem vele térek be a kis szalonjába.
• Apa… - nyeltem egy nagyot. – Apa… - húztam az időt.
• Összevesztetek? Jajj sajnálom!
• Dehogy! Tudod nehéz nekem erről beszélnem, az emlékek elől jöttem ide. Apa, meghalt. Pénteken lesz egy hónapja.
• Nagyon sajnálom kisszívem. Ha tudom nem hozom fel ezt a témát.
• Semmi gond Oliver. Egyszer úgyis meg kell tanulnom a haláláról beszélni.
• És miatta változtatsz a hajadon? – mosolyodott el szomorúan.
• Részben. Meg amúgy is meguntam a szőkét. Meg kezdtem mostanában úgy érezni, mikor belenéztem a tükörbe, hogy ez nem én vagyok.
• És van amolyan festés előtt képed? – vigyorgott Oliver. Legszívesebben mindig hozzá járnék, fodrászhoz.
• Igen. Tettem fel egy képet Instagramm-ra, miután bejöttem hozzád, s mielőtt kezelésbe vetted  a hajam, egy olyan szöveggel, hogy „Viszlát szőke…” Azóta nem néztem meg, hogy ki mit reagált rá. 
• És már te kíváncsi vagy, milyen lesz?
• Félek. Sose  adtam még szabad kezet a fodrászomnak.
• Nyugi, még kicsit igazítok rajta, de annyit ígérhetek, fantasztikus lesz!!

A még igazítok rajta, szárítással, némi vágással még egy óra lett, majd végre megnézhettem magam. A hajam a hátam közepéig ért, azaz ugyan olyan hosszú maradt mint volt (talán pár centivel rövidebb). Nem ismertem meg azt a lányt aki visszanéz rám a tükörből. Ha nem ugyanakkor mozog mint amikor én, akkor azt hiszem valaki szórakozik velem. Mosolyra húztam a szám, majd óvatosan megérintettem a hajam, félve, hogy ha hozzáérek elrontom.

• Te, visszafestetted az eredeti hajszínem? – ámultam el a felismeréstől.
• Igen. Remélem nem gond. Sokat vesződtem vele. – Nevetett kisfiúsan.
• Nem, dehogy! Imádom! Köszönöm. - Öleltem meg hálásan majd letöröltem egy kis könnycseppet. - Mennyivel tartozom? – kaptam észhez.
• Egy vacsorával, egy átmulatott éjszakával velem, egy őszinte mosollyal, és, hogy többet látogatsz meg. – sorolta a tartozásom!
• Oliver… - csóváltam a  fejem.
• Nincs Oliver! Ez volt a mai napi óradíj. Rendben? – nézett rám nyomatékosan.
• Rendben. És mikor kezdek el törleszteni? – mosolyogtam.
• Már elkezdtél, mert mosolyogsz. És ma este. Vacsi utána elmegyünk bulizni és bepasizunk. – vigyorgott.
• Mikorra jöjje ide? – kérdeztem a fodrászt
• Fél 8kor, pontosan itt várlak. Nincs sok időd szóval siess kislány! Aztán csinos legyél nekem! Bár te minden hogy csinos vagy. – ezen csak elnevettem magam s taxit hívtam majd elkezdtem készülődni.

Mikor fürdés után felvettem egy csinos ruhát, ami a szokásosnál bővebb volt rám. Nem vagyok valami nagy darab, de ez most jobban lógott rajtam mint szokott. Levettem a ruhát, majd lenéztem a hasamra, melynek laposságát egy deszka is megirigyelhette volna. A sok stressz. Ideje többet enni, mert lassan ha „élére” álok, elnéznek mellettem az emberek. Na mindegy. Csak belebújtam a ruhámba, majd hajamat megcsodáltam, hisz nagyon tetszett Oliver munkája, egy kis smink, ami jelen esetből csak szájfényből áll, majd egy gondolatnyi parfüm, s indulásra kész is vagyok.

Stílusosan késtem öt percet, majd belekaroltam a vigyorgó Oliverbe s hagytam, hogy vezessen. Egy hangulatos kis étteremhez mentünk, Oliver rám parancsolt, hogy rendesen egyek mert olyan vagyok mint a vasalódeszka. Na kösz Oliver. De igaza volt.

Az este fantasztikusan telt. Miután jól bekajáltunk, és emésztettünk egy fél órán át egy jó bor társaságában elindultunk, hogy keressünk egy kedvünkre való szórakozóhelyet. Mivel nekem édes mindegy volt ezért Oliverre bíztam, hogy eldöntse hova megyünk. Egy kis utca elején volt, s kint dohányzó férfiak álltak. Oliver biztos sokszor járt már itt, hisz rutinosan vette a felmerülő akadályokat.

Két órával később leesett, hogy miért nem látok itt egyetlen nőt se, de dögösebb pasit annál többet. Ismered azt a „mondást”, hogy a melegek dögösek? Lényegtelen mert tényleg azok. Szóval, két óra múlva leesett, hogy Oliver egy meleg bárba hozott, s ezért mosolyogtam akármilyen bájosan a pultos srácra (mellesleg igazán szemrevaló formás feneke volt) csak fapofával fuvarozta a piát nekem. Mikor kellő mennyiségű alkohol jutott a szervezetembe, leálltam beszélgetni a mellettem ülő sráccal, s ha hiszed ha nem, sminkelési tippeket adtunk egymásnak. Olivert is megtaláltam s úgy éreztem meg kell osztanom az új hajszínem a világgal ezért megkértem a srácokat, hogy csináljunk egy közös fotót

• Rendben angyalkám, de csak úgy ha én és a kedves fiatalember a másik oldaladon megpusziljuk az arcod. – mondta Oliver.
• Rendben. Jean, benne vagy? – kérdeztem a szőke pasast.
• Persze. Sőt ha a csajokat szeretném már rég rád hajtottam volna. Igazán szexi a lábad – vigyorgott Jean is, majd végül elkészült a fénykép, miközben én teli pofával vigyorgok.
• De édesek vagyunk!!! Ez megy twitterre! – s már az Instagram segítségével fel is raktam a világhálóra. „Az új hajammal csábítani is könnyebb :D” – tettem hozzá, s a végére egy kettőspont dé-t is raktam.

David szemszöge:

Kikészít ez a nőszemély. Nem értem Freyát. Annyira kiszámíthatatlan lett, sose tudom mit cselekszik, most is eltűnt egy hétre csak úgy randomból, s még megmondja, hogy ne aggódjak érte. Végül is, tapsikoljak örömömbe, amiért nem hajlandó felvenni a  telefont, az idegeim lassan cafatokban lógnak. Mindig is szoros volt a viszonyunk, ezért aggódunk egymásért ha a másik hülyeséget csinál, de Freya miatt most még jobban aggódok, mióta meghalt az apukája 2,5 kilót fogytam, az állandó aggódásom miatt. Sajnos, ez meglátszik a munkámon is, (mármint nem a fogyás hanem az idegeskedés) mert nem tudok koncentrálni, és a szerdai fellépésre próbálunk,  a One thing helyett vagyis a közepén áttértem a WMYB-ult játszani. A fiúk értetlenül fordultak felém, majd 10 perc szünetet jelentenek be. Fogtam magam és ráborultam a dobra, bár tudtam a hangszer nem lesz miatta hálás szóval felegyenesedtem s bámultam magam elé. Végül előkerestem a telefonom, s videóhívással próbáltam felhívni a szőke ciklont, hátha felveszi.

Meglepetésemre, 3 csöngés után mosolygósan vette fel a telefont s mivel én hátra beszéltem a fiúknak a mellettem ülő Niall tartotta addig szóval a lányt. Persze őfelsége most se volt hajlandó elmondani merre van, de legalább megnyugtatott, hogy jól van.

A próba után a srácokkal egy Nando’s-ba ültünk be kajálni, s egy kis csend után mikor befejeztük a kajálást, csak Niall rendelt még egy adagot, megszólal Harry:

• David, már nem azért de nagyon zabos vagy mostanában. – jegyezte meg Harry, még hozzá jogosan.
• Igen, mióta feltűnt Freya, olyan vagy mint aki megkergült. – értett vele egyet Louis.
• Freyával nem egyszerű az élet, főleg az utóbbi időszakban. Nehéz időszakon van túl, s állandóan azon gondolkozok, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. – mondom el, s utána sóhajtottam egyet.
• Ti sose feküdtetek le? – tér rá a lényegre Zayn. Igazából ezt a kérdést tőle vagy Harrytől vártam.
• Nem, soha. – felelek, az igazsághoz megfelelően. Komolyan! Sose feküdtünk le Freyával.
• Komolyan?! Ne már, olyan bomba nő, és ti pedig soha… - Harry.
• Harry, Freya a legjobb barátom, már majdnem 5éve…
• És ti soha? Mesélj, hogy ismerkedtetek meg. – kapcsolódott a beszélgetésbe Niall.
• 14 éves volt, én 17. Már akkor nagyon szép lány volt, s egy középiskolába jártunk, s ott figyeltem fel rá. Randizni akartam vele, meg jobban megismerni. Végül egy sulis rendezvényen elhívtam, igent mondott. Elmentünk randizni, majd a randi közepe fele közölte, hogy nem akar a barátnőm lenni. Igazából haragudtam rá, amiért pofára ejtett, de két hét múlva, elhívott fagyizni, amolyan „ne haragudj fagyira”. Elmagyarázta a dolgokat, s utána barátok lettünk. Elválaszthatatlanok voltunk, állandóan együtt lógtunk. És ennyi… - rántottam meg a vállam.
• Az szép… olyan rejtélyes lány. Semmit se tudunk róla… Mesélj már valamit, hogy mégis kit kértünk fel menedzsernek. – dőlt hátra a széken Liam.
• Nem az én feladatom, kikotyogni a titkát. Majd ő elmond nektek annyit magáról amennyit akar. - Vontam meg a  vállam.