NO.19

Sziasztok bogárkáim. Eltelt a két hét és itt vagyok :) Remélem tetszeni fog, s izgalmas rész lett. Következő rész 2 hét múlva. Kérlek titeket, hogy hagyjatok kommenteket, hogy tudjam kinek, hogy tetszik!

xX.Bella

Freya szemszöge:

Ó, igen! Brazília forró napsütés, macsó csávók, és mind az enyém. 2 napig. Hurrá. Most letört a hangulatom, szívesen itt maradnék még két hétig, de sajnos nem lehet. A ma Esti géppel haza kell mennünk. Délután van, és már minden papírt elintéztünk, amit kellett. A ház hivatalosan is az enyém, átírták a nevemre. Akik a házunkban laknak igazán jó emberek. Mai napig jó kapcsolatot ápolok velük, az internet segítségével, de ledöbbentek apa halálától. Sokként érte őket, (hát akkor engem, hogy érhetett) hogy ilyen hamar itt hagyott minket.

David sokat segített az elmúlt napokban, hogy ne törjek össze, ne kezdjek hisztirohamot az irodába,  hanem bágyadtan vigyorogtam a nőre, aki nem értette a saját anyanyelvét.

Este van, s már a repülőtéren vagyunk. Miközben indulunk a géphez, hátrafordulok, dobok egy puszit, majd előretolakodnak az érzéseim…

Londonban reggel van, a gépen nem aludtam semmit, olvastam. Az agyamban folyton apu járt így elővettem a könyvet, amit magammal hoztam s elkezdtem olvasni. Igazán jó könyv volt, be is fejeztem s leszállás előtt még kértem egy kávét. Tudtam úgyse fogok aludni majd csak este. David álmosan ébredt fel majd morcos volt, mert felkeltette a légi kísérő, hogy kösse be az övét. Na, igen, ilyen az én „bátyókám”.

A repülőtérről egyenesen az Olimpiai záróünnepség főpróbájára vitettem magam, meg David hazaugrik hozzám, elhozza, a kutyáimat az anyukájától stb. Annyira sokat segít, hogy nem tudom, hogy fogom neki meghálálni. A fiúk nagyban próbálták a What Makes You Beautiful „B verzióját” ami annyit takar, hogy egy kicsit másképp éneklik, mint ami az albumon van.

de, semmi extra. Jobban igazából nekik azt kellett próbálni, hogy – hogy lesz a bevonulás. Mert tudom képesek rá, hogy elessenek, és az jó kis muri lenne több tíz millió tévénéző előtt. Vagyis én tuti jót röhögnék, a fiúk már kevésbé. Bad Freya! Dorgáltam meg magam mielőtt beléptem volna a fiúkhoz.

A srácok igazán koncentráltak észre se vették, hogy a velük szemben lévő ajtófélfának támaszkodtam. Gyorsan küldtem egy SMS-t Zayn-nek mert neki láttam, hogy kilóg a zsebéből a telefon. És láss csodát, két perc múlva mindenki felém kapta a fejét, s a más megszokott csontropogtató ölelést kaptam.

A húgaimról mióta kitettem őket anyámnál az óta se hallottam. Bár ahogy anyám meg a férje beszélnek apámról, rólam, biztosra veszem, hogy eltiltották tőlem a lányokat. Hiszen melyik anya örülne, ha a lányai egy „csitrivel” lennének összezárva, aki biztos „elherdálja” az apja vagyonát. Még ha az a csitri a saját lánya is. Biztos vagyok benne, hogy Adam (anyám férje) már ellenem fordította az egész családot. Egyetlen közös képem sincs anyámmal, igaz, ahogy még régen Adam fogalmazott, mikor egyszer találkozunk: Ne várj sokat tőlünk, hisz te választottad, hogy apáddal élsz. És igaza is van, sose bántam meg, hogy nem maradtam anyámmal. Nem biztos, hogy a szemébe tudnék nézni, és őszintén mondani neki, hogy: „szeretlek”. Főleg azért mert az évek során, ha hazugságban élek is, mert tuti titkolják előttem, értelmet nyert volna minden dolog. És akkor nem lenne kihez mennem. A hazugsággal együtt kellene tovább élnem. Bár jobban belegondolva akkor apám talán még a mai napig élne… Mosolyogna, és szeretne. Ha engem nem is, de talán lenne másik gyereke egy másik nőtől, akit tiszta szívéből szeretne. Szívem is összeszorul erre a gondolatra, de legalább még élne. Ha nem is velem, de élne, lélegezne, szeretne.

Nem épp a legkellemesebb program erről gondolkozni az irodában reggel 9kor, de várom a The Wanted-es srácokat, egyeztetni. Igen az élet megy tovább… Már csak az a kérdés, hogy hogyan. A One Direction nyakán se lóghatok mindig, hisz nekik is van magánéletük. Mondjuk, azt jó lenne néha tisztázni a sajtó előtt, mert naponta kapok telefonhívásokat Louis felől, hogy igaz-e amit Eleanor nyilatkozott. Így még várom a másik fiúbandát, pár telefonnal, intézkedek is, hogy interjút fognak adni a srácok, s erre Louis külön ki fog térni. Gyorsan 15 perc alatt összedobtam egy listát, amit átküldtem a műsor szerkesztőinek, hogy miről faggathatják a srácokat. Tudom Louis nem fog örülni, de sajnos ezt a lépést muszáj megtenni.

Végre befutottak a The Wanted-eskek is a menedzserükkel, akinek egy picit leesett az álla, hogy ilyen fiatal vagyok. Hát mit ne mondjak, már kezdek ezekhez a kijelentésekhez hozzászokni. A napom ezzel nagyjából már el is telt, de még fél 4kor neki kellett állnom értekezletet tartani. Nem is tudom, mit kellene ilyenkor mondani, de én belevágtam egyből a közepébe a problémákat elmondtam és megvitattam a sok fizetett hülyével, hogy mi lesz a megoldás, amit én jónak látok.

És már este is van, vagyis este 6, de a napom még mindig nem ért véget hisz legalább Louis-ékhoz be kell ugranom, hogy tájékoztassam a fiatalurat. Leparkoltam a házuk elé, majd csengettem egy rövidet és a megkapott kóddal, bementem. Remélem, itthon van Louis. Miután beléptem a házba, 6 megilletődött szempárral találtam magam szembe.

• Hoppá. Ő, elnézést, rossz helyre jöttem? Úgy tudom ez Louis és Harry háza.
• Nem, - nem jött rossz helyre. A srácok itt laknak. Mark Tomlinson vagyok, Louis apukája, de az ön személyében kit tisztelhetünk?
• Jó estét, Freya Hamilton vagyok. A fiúk menedzsere és a lemezük kiadójának a tulajdonosa. Nyújtottam kezet Marknak, és akkor gondolom az anyukájának, akinek neve még titok számomra.
• Johanna – mondta miközben kezet fogtunk.
• Elnézést, kérek, amiért csak így berontottam, de Louis-val akarok beszélni.
• Hát, ha sikerül, végre lejönnie. Már 15 perce várunk rá… - panaszkodott a legidősebb húga.
• Elnézést. – biccentettem a család fel, és felnyargaltam a lépcsőn. Louist és Harryt Lou szobájában találtam.
• Srácok, örülnék, ha lejönnétek… Lou a családod is 15 perce vár téged, plusz nekem is mondandóm van…- mondtam mire a két srác csodálkozva nézett rám, hogy-hogy kerülök ide… Valami rosszat láttam a szemükbe, egymásra néztek s elkiáltották magukat:
• KAPD EL!

És ekkor Harry meg Louis megindultak felém, mire nekem is fel kellett kapnom a nyúlcipőt így ló halálban futottam le a lépcsőn, s közben némán imádkoztam, hogy ne törjem ki a bokám. A fiúk utánam futottak, és az egész Tomlinson család minket bámult, végül Harry egy kis csellel mögém ért, átkarolta a derekam s megpörgetett a levegőben.

Végül Louis is megölelt, majd le is huppant az egyik kanapéba. Az egyik húga, az ikrek közül rögtön az ölébe ugrott.

• Louis, nem szeretnélek sokáig feltartani, csak annyit akartam mondani, hogy mivel állandóan zaklatnak, amiatt, hogy szakítottatok Eleanorral, ezért szerveztem egy interjút neked és a srácoknak, szombat estére.
• De és ha én nem akarom?! – nézett rám komolyan Louis
• Nincs de… - Néztem vissza rá ugyan olyan komolyan, ahogy ő rám.
• De Freya, kérlek, én erről nem akarok beszélni…- hajtotta le a fejét.
• Én meg nem szeretek úgy WC-re járni, hogy állandóan csörög a telefonom…de most mennem kell… - felálltam megsimítottam Louis bánatos arcát, majd a kezébe adtam azt a listát, amiről kérdezhetik – sziasztok, viszlát. – biccentetem a szülők felé, majd elindultam a kocsim felé s végül haza.

Nem maradt sok másra erőm, mint, hogy megsétáltattam a kutyáim, majd megfürdöttem és már az igazak álmát aludtam.

A hét igazán gyorsan eltelt, s miközben a fiúk az Olimpiai záróünnepségre készültek én szerveztem az Amerikai utat. Kb. két hetet leszünk Los Angelesben, s közben fellépnek a VMA-n meg a stúdióba is beparancsolom őket. Igaz, nagyon jól haladunk az albummal, de ha novemberben a boltok polcaira akarjuk „dobni” akkor dolgozni kell rajta.

Épp az utolsó főpróbán vagyunk, délelőtt.  A fiúk már nagyon izgatottak, hogy egy ekkora eseményen lépnek fel, a világ előtt. Nagyon nagy rajtuk a nyomás, így minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy ne égjenek le. Épp a kamion szélén ülök, s lógatom a lábam. Már vagy 4edjére megyünk körbe az arénában. Mindig előröl, kezdjük, s már kezdek elszédülni. Egyszer csak hirtelen hátranyúltam megfogtam az egyik fiú bokáját s „ugattam” mint a kutyák.  Szerencsétlen Zayn úgy megijedt, hogy eldobta a mikrofont és leszaladt a kamionról. Én meg csak hátradőltem és szakadtam a röhögéstől. A fiúk is követték a példám, mikor leesett nekik, hogy mi történt, hasukat fogták a nevetéstől Zayn meg gonoszan nézett ránk. Végül nem bírta sokáig s csatlakozott hozzánk, és körülöttünk senki se tudta, hogy mi történt miért nevetünk.

• Na, elég legyen. Mindjárt fellépés utána meg megyünk Los Angelesbe. – ugrottam le a kamionról. – Zayn te meg irtó cuki voltál, na, de sipirc vissza…

***

Három nap telt el az Olimpiai fellépés után, s már Los Angeles utcáin sétálok. Az Angyalok Városa. Imádtam itt lakni. Bár csak fél év volt, de életem meghatározó fél éve. Itt csattant el az eső csókom. Itt volt az első szerelmem. Örökké a tengerparton bujkáltunk apám elől, hisz egyik lányos apa se örül, ha pici lánya felnő. Holnap már stúdióba rugdosom a fiúkat, ma még pihi van. Nehéz átállni, hisz Londonban már este van. Elértem a célom s a tengerpartot nézem, miközben maxi ruhámat a szél fújja. A sós tenger illata, olyan megnyugtató.

• Szerbusz kislány. Vagy már nem is olyan kicsi. – Köszöntött egyik rég nem látott ismerősöm.
• Jézusom! Úgy megijesztettél. Nagyon örülök, hogy látlak. – Öleltem meg az ismeretlen ismerőst.  – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
• Puszta véletlen. Egyáltalán abban se voltam biztos, hogy te vagy. Próba szerencse, max megszólítok egy idegen csajt. Nem nagy szám. – nevetett őszintén s így végül én is vele együtt kacagtam.
• Megyünk sétálni?
• Csak ön után hölgyem. – mondta bohókásan majd a karját nyújtotta.

Már estére járt az idő mikor még mindig a tengerpartot jártuk.  Csodás volt felidézni a régi emlékeket, sokat nevettem, szórakoztunk s a ruhám már térdig vizes volt. Este tízkor mondtam, hogy már megyek.

• Ugye tudod, hogy az öcsémnek el kell mondani, hogy itt vagy. Sokat jelentettél jelentesz neki a mai napig. Tudom, hogy beszéltek rendszeresen telefonon. Miért nem hívtad fel eddig? – nézett le rám komolyan. Én csak néztem a tenger hullámait.
• Nem tudom – suttogtam. – Nem félek a viszont látástól, hisz már láttam az óta mióta elköltöztünk. Nem tudom miért nem hívtam fel.
• Nem akarod látni?
• A francba, de igen! Csak az életem kész káosz, minden időmet lefoglalják a srácok, és tökre kiment a fejemből…
• Akkor meglátogatod majd? – nézett rám komolyan barna szemeivel, melyek sokkal sötétebbek, mint az öcséé, aki anno a világot jelentette nekem.
• Majd meglepem. Úgyis megyek stúdiózni a srácokkal.
• De ugye tudod, hogy Los Angelesben ezer meg egy stúdió van?
• Te meg ugye nem gondoltad azt, hogy nem nyomozok? Attól, hogy nem hívtam fel. Figyelj ugyan abban a stúdióban leszünk majd ahova tesód is jár. Ezt már tudom hónapok óta.
• Freya Hamilton te aztán nem változtál semmit.
• Köszönöm a bókot. De most megyek. Már várnak, vagy legalábbis remélem, hogy nem felejtették el, hogy létezem. – kacsintottam majd rohantam a taxihoz.
• Freya! – kiáltott utánam.
• Igen? – fordultam hátra.
• Aki téged megismer, soha nem felejt el. – vigyorgott zsebre tett kézzel.

Az ajtón belépve sötétség várt a lakosztályban. Furcsa. Nagyon furcsa. Ilyenkor a fiúk még javában ébren vannak, de most 10 órakor már alszanak.  Mondjuk az időeltolódás ilyen. Egy hét alatt meg lehet szokni. Sőt. Igazából csak az első nap a rossz.

Beléptem a szobámba s felkapcsoltam a kislámpát.  A „lánynézős” fényben Louis-t láttam meg az ágyamon aludni amint a pulcsimat ölelgeti. Fasza. És én hol fogok aludni?! Egy elkeseredett sóhaj után beléptem a fürdőbe s megengedtem a meleg vizet. Hajam nedves lett pedig nem terveztem hajmosást. Nem baj. A meleg levegőtől úgyis hamar megszárad.

20 perces áztatás után kiszálltam a zuhany alól, s felvettem a füleses pizsamámat. Louis-t nem volt szívem felébreszteni ezért lekapcsoltam a lámpát majd kiültem a teraszra s az óceán moraját hallgattam.

*Szemem előtt megjelent két 14 éves fiatal. Szépek, szerelmesek és bolondok. A lány hosszú haja már nedves volt a víztől, a fiú pedig csak nevetett rajta. Boldogok. Életük felhőtlen, nem kell aggódniuk semmi miatt. Az éjszaka csak az övék volt, hisz szüleiktől kimenőt kaptak. A lány egyszer csak felém fordult, de nem látott. A fiú odahúzta magához a lányt s gyengéden csókot lehet a szájára. A lány nem volt biztos benne, hogy a fiú tudja, hogy ez volt az első csók. De ettől függetlenül tökéletes volt. A lány elmosolyodott s megsimogatta a göndör fürtöket. Ő is mosolygott. Azzal a kisfiús, de ugyanakkor bódító mosolyával.*