NO.9

Megjött az újabb fejezet!
Nos, a srácok megint aktív résztvevői lesznek a történetnek.
Ne felejtsetek el szavazni, a fejezet elolvasása után :)
Xx Bella

Freya szemszöge:

Hogy - hogy érzem e hosszú nap után? Mint a mosogatórongy. Teljesen kivagyok. 2szer kajáltattam egy nyolc fős társaságot, ráadásul elrendeztem a problémáikat, sőt gitároztam is nekik (innen is kösz Niall) bár nagyon élveztem bevallom.

Sajnos a „Hope látogatásom” elmaradt, de kiderült nem is baj, hisz ma nem volt otthon. A barátjával Hastingsbe mentek kiruccanni egy kicsit. Bár nem nagy város Hastings jókat lehet sétálni a tengerparton. Meg közel is van, úgy egy óra kocsival, szóval nem kell nagy utazásra gondolni. Azt viszont megbeszéltük, hogy holnap átjön hozzám, s tartunk egy csajos napot.

***

Másnap Hope  9 óra fele futott be. Amit nem is bántam hisz jómagam is 8kor keltem ki az ágyból. Mosolygós arccal lépett be a „birodalmamba”, bár a szemében egész más tükröződött.

• Hope, mi a baj? Olyan szomorú a szemed – kérdeztem miközben megöleltem.
• Semmi. Komolyan semmi.
• Biztos? – vontam fel a szemöldököm
• Tuti! Jajj, Freya paranoiás vagy, mindenbe beleképzeled a rosszat.  – ez igazán rosszul esett, a lelkemnek, de ezt inkább nem mondtam ki
• Oké, akkor mit terveztél mára? – tereltem a témát.
• Hm… Vásárlás? – vetette fel az ötletet
• Hm.. nem! Inkább DVD-zünk. Csinálok popcornt. – nem volt kedvem kimozdulni otthonról, ezért ajánlottam a filmezést. Különben is az agyam már tele van sok információval, ezért most jó lesz egy kis filmnézéssel kiüríteni.

Kerítettem egy filmet, amit nagyon szeretek. Az a címe, hogy ’Életrevalók’ Imádom ezt a filmet, bár én eredeti nyelven néztem /ami francia/ de barátnőm kedvéért átállítottam Angolra. Bár felajánlottam, hogy nézzük Franciául, angol felirattal, de ő elvetette ezt az ötletet. Pedig 4 évig tanult a középiskolában franciául, elméletileg. Vagyis tanítottak neki. Nos lényegtelen. Az a lényeg, hogy sose használja. Volt, hogy Skype-on beszélgetünk és rávettem, hogy franciául beszéljünk, de hamar feladta. Többször jött azzal, hogy „de neked könnyű, hisz ott születtél” Arról én nem tehetek, hogy hol születtem… De ha anyáék nem tanítatnak franciául, hiába születtem ott. Lényegtelen. Ezen már többször is összevitáztunk, de mindig kibékültünk.

Ezt a filmet nem lehet megunni. Utána rábeszélt egy másik filmre, amit kételkedve fogadtam mert még nem láttam, ez pedig az ’Kellékfeleség’. Végül, nem bántam, hogy megnéztük. Nagyon jó kis film. Sokat nevettem, s elfelejtettem az élet problémáit. Bár összeszorult a szívem a boldog „család” láttán, hisz nekem ez sose adatott meg. Ráadásul, már apukám sincs közöttünk, így ez a nagy ház, eléggé üres, ha nincs itt valaki. Bár, „nem panaszkodhatok” hisz „visszakaptam” Davidet, meg Hope is itt van nekem. Meg tegnap az - az öt srác terelte el a figyelmem, a gondjaikkal. Pörög körülöttem az élet így nincs miért panaszkodnom.

Bár az esték borzasztóak. Senkinek se kívánom. Az a magány, mikor tudod, hogy a ház csendes, hogy senki se kíván jóéjszakát, nem puszil meg, nem hallod a szitkozódását mikor belerúg a nappaliban lévő fotelbe, nos… az szinte elviselhetetlen. Egy olyan ember hiányzik ebből a  házból aki már SOHA – ismétlem Soha – a Büdös életben nem lehet itt. Fájt. Fájt a valóság, ezért tagadtam. Tagadtam, hogy meghalt. Csak elköltözött – az angyalok közé. Oda ahova te még nem mehetsz – suttogta egy belső hang.

Hope  most (kivételesen) próbált a kedvemre tenni. Megnéztük a Taxi 1-2-3-4 –et (ami köztudottan, nagy kedvencem, még ha nem is köztudott) meg még néhány olyan filmet amin beállt a non-stop röhögőgörcs. Igazából ez kellett már nekem. Hülye filmek, amik nem hagyják az embert gondolkozni.

Sajnos eljött a búcsú ideje is így megint egyedül voltam. Mivel az idő még gyerek volt, azaz 19:00 úgy döntöttem fogom a blökiket, s elmegyünk egy kiadós sétára.

Már egy ideje úton voltunk, mikor elérkeztünk egy csendes parkba. Igaz itt Londonba semmi se csendes de a városhoz képest az volt. Leültünk, pihentünk egy kicsit, megitattam a kutyákat, meg én is ittam, majd elindultunk vissza.

Későn értünk vissza s én rendesen elfáradtam.  Már csak egy gyors zuhanyra volt energiám, majd bedőltem az ágyamba s már az igazak álmát aludtam. Álmomban egy idegen helyen jártam. Gyönyörű volt. Vadvirágos rét, melyen virágok ezrei illatoztak. A napfény sütötte bőröm, s fehér ruha az enyhe szellőben csak úgy lebegett. Egyedül voltam a réten, s élveztem a szabadságot! Senki se mondta meg mit tegyek, hogy ne feküdjek le a földre, hogy ne ugráljak, hogy ne dúdoljak. A lelkem is szabad volt. Minden gondtól mentes. Boldog voltam. Boldogságom csak akkor szökött a tető fokára, mikor megláttam a fűben ülő férfit. A zöld szemeiről, egyből tudtam, hogy apum ül tőlem nem messze. Csak egy karnyújtásnyira. Felültem a fűben, s megcsodáltam a férfit. Úgy ült ott mint egy angyal. Fehér ruhája, csak még jobban kiemelte barna haját. Olyan hívogató jelenség volt, de úgy éreztem megtörik a varázs ha odaülök mellé. Így távolról csodáltam, az általam úgy szeretett férfit.

• Ugye milyen gyönyörű itt Han? – szólított apu. Csak ő szólított így. Hogy honnan jön ez? Hannah a második nevem
• Igen. Olyan békés. Szép hely.
• Szeretlek kicsim – mondta csendesen apa, de ezt is meghallottam. A szél szinte szárnyakon hozta nekem ezeket a szavakat. Olyan volt mint a szomjazónak egy pohár víz.
• Jajj apa, annyi mindent kell elmondanom – s megindultam felé. Lábaim önkénytelenül vittek
• Han, ne, ne gyere ide. Nem szabad – s kezdett elhalványulni az alakja
• Apa ne menj el. Szükségem van rád. – mondtam ki, de ekkor már késő volt. Apu alakja teljesen eltűnt.

Lerogytam a földre, s könnyeim elkezdtek hullani. Helyükön a virágok elszáradtak. Jelezvén, hogy itt nem szabad sírni. Inkább nevetni kell, örülni, mert ez egy ajándék, hogy találkozhattam az apukámmal. Ezt nem tudom honnan tudtam, talán egy égi sugallat. A napfény túlságosan elkezdte bántani a szemem. Becsuktam, de akkor nem láttam semmit. Ha kinyitottam, akkor meg már nem OTT voltam. Hanem a szobámba. Egyedül…

Átfordultam volna a másik oldalamra, hogy élvezzem a nyári szünetet, de rájöttem, hogy nekem fél 10re az irodába kell lennem. Ránéztem az órára s a szemeim elkerekedtek. 8:50et mutatott az óra. Hát így már csak úgy jutok be ha repülök. Gyorsan kipattantam az ágyból, a kutyákat kiengedtem az udvarra, töbre sajnos most nem futotta, majd felöltöztem. Felvettem egy narancssárga nadrágot, hozzá egy fehér felsővel. Elő a bézs színű magas sarkú zárt cipőm, (mert esett az eső), majd felkaptam egy kávé színű vékony kiskabátot. Tényleg vékony, póló vékonyságú csak hosszú. Sminkre nem volt időm. Csak egy kis parfüm, hajamat se engedtem ki. Éjszakára összefontam. Majd az irodába. Remélem még nem lesznek bent. Eltettem egy esernyőt és egy másik felsőt ha nagyon eláznék. A kutyusokat betereltem, majd adtam nekik enni s már száguldoztam is ki a házból, miután meggyőződtem, hogy bezártam a kertbe vezető ajtót. Táskámba süllyesztettem minden fontosnak tűnő dolgot, majd kocsi kulccsal a kezembe száguldoztam ki. Míg az ajtót zártam be, a kezembe lévő apró távirányítóval kinyitottam a garázsajtót, és a nagykaput, majd az Infinitibe pattanva gyorsan ki is tolattam. Mikor kiértem a garázsból, már megnyomtam a zárás gombot, s így a garázskapu már kezdett becsukódni. Kitolattam az udvarról s bezártam a nagykaput is. Megvártam míg becsukódik, majd sebességhatárt be nem tartva indultam el. Tudtam legalább 25 percet késni fogok.  

BASZD MEG! – kiáltottam fel mikor megláttam az óriási dugót magam előtt. Hál istennek, tudtam egy kerülő utat, így csak öt percet kellett vesztegelnem, a dugóban, utána lekanyarodtam. Ez az előnye, hogy ismerem Londont. Míg itt éltem, Daviddel mindig császkáltunk, szabadidőnkben, így jól elkalauzolom magam. Minden kis utat ismerek, bár ez sokkal hosszabb lesz mint a főúton. Szent szar, le lesz szedve a fejem, hogy kések. No Sebaj, a fiúk majd csak megértik. Remélem. Ha nem… nos nincs akkor tervem. Szaladok, maximum. A saját irodámból. Vicces lenne.

Hál Istennek, nagyszerű tájékozódási képességemnek, 40 perc múlva ott is voltam. Jobb mint ha még mindig a dugóban ülnék, és ideérnék úgy 2 óra múlva. A számomra fent tartott parkolóhelyre beálltam, s rohantam be az épületbe, mivel az égi áldás nem hagyott alább. Sőt még jobban esett. Az esernyőt nem akartam kivenni a táskából, mert az út úgy 2 perc hosszú, gondoltam én, balga, nem ázok el. A franokat nem. Szarrá áztam. A lift túl lassan vánszorgott, s csöpögött belőlem a víz. Nice… Lisa is csak döbbenten néz rám, mikor bevágtáztam az irodába. Mondani akart valamit de sejtettem, hogy a külsőmmel lenne kapcsolatos… Inkább gyorsan bevágtattam az irodámba ahol 10 meglepett szempár nézett rám

• Vizes póló verseny! Miért nem szóltál hamarabb? Akkor úgy készülök! – csattant fel Louis.
• Ha? – néztem rá kérdőn, mire a többiek felnevettek.
• Kicsit, átázott a fehér felsőd. Mellesleg, tetszik a melltartód. – mondta Harry. Lenéztem a  ruhámra.
• Cseszd meg! – csúszott ki a számom. A bézs színű melltartóm teljesen átlátszott, s az egész felsőm csurom víz volt. Szerintem egy liter vizet simán ki lehetett volna belőle facsarni…
• Jééé! Neked köldök piercinged van?? – vizsgált tovább szemeivel Louis.
• Ő… Igen… - vallottam be, s gyorsan elkezdtem kutakodni egy száraz felső utána  táskámba! Istenem, de jó, hogy eltettem.
• Hm… te most előttünk öltözöl át? – kérdezte Harry.
• Mivel, nincs relaxációs szoba, vagy valami öltöző, ezért hátat fordítok nektek és… igen. Muszáj vagyok. Vagy… kimentek a folyosóra.
• Neeeem. Én innen már fel nem állok. – dőlt hátra a székben Louis.
• Hát jó, engem nem zavar. Amúgy hol van Anne? Nem úgy volt, hogy ő is jön…. – szakítottam félbe a mondatot, miközben levettem a  felsőm, persze szigorúan háttal a fiúknak … - Basszus, a melltartómból, is csavarni lehet a vizet… - morogtam volna inkább magamnak, mint a fiúknak…
• Jujj de szupi. Segíthetek? – ugrott fel Louis a székről, erre mindenki kacagásban tört ki, bár számomra ez nem volt olyan vicces.
• Nem kell! Maradj a formás seggeden – csúszott ki a számon.
• Szóval szerinted formás! – röhögött a srác, miközben a többiek érdeklődve szemlélték a beszélgetésünk. Vagyis szerintem azt tették.
• Nem tudom. Majd megmutatod, s megmondom – feleltem
• Jó! Ez már randi! Látjátok srácok? Így kell csinálni!
• Végül is, tök szerény vagy, s nem megyek veled randizni.  – mondtam miközben kikapcsoltam a melltartóm. Igen észrevettem, hogy amit hoztam felső az szivacsos, szóval nem kell alá melltartó.
• Hát… Nem nagyon szeretem az egyéjszakás kalandokat.. – Sóhajtott, - de…. woow te levetted a melltartód? – kérdezte meglepetten.
• Öcsém, ez a mai reggel jobb mint amire számítottam. – vigyorgott Harry.
• Fürtöske, ne számíts rá, hogy megforduljak. – Mondtam s már magamra is kaptam a száraz felsőm. – Így ni. Most már beszélhetünk. Ültem le a székembe.
• Szerinted, ilyen sokk után tudunk bármit is csinálni? – kérdezte Harry.
• Harry, pont te? Nem tőled vártam. Biztos nem egy női testet láttál már. És miért ne? Pl, szerintem Niall tuti tudna enni. – Mondtam majd levettem a cipőmet is, hogy hagy száradjon meg mire haza indulok.
• Hát igen. Az biztos. – morfondírozott magában Niall.
• Na, de meséljetek srácok, mizujs veletek??? Liam, Danielle-t hol hagytad? És Anne is miért nem jött? – miközben pötyögtem egy SMS-t Lisa-nak, hogy rendeljen egy pizzát, majd megírtam a feltételeket, s, hogy küldje be majd az irodámba.
• Danielle-lel, majd délután találkozom Anne pedig bármikor itt lehet. – foglalta össze Liam
• Kiválló. Puszilom Danielle-t. Mond meg neki légy szíves. És Annet pedig hamar lerázzuk rendben? Amit meséltetek róla, nos elment a kedvem tőle. Pedig olyan rendesnek tűnt. – Húztam fel a lábaimat a székre. A 165cm-es magasságommal elvesztem abban az óriási székben. Nos igen, apué volt ő meg 182 cm (volt).
• Freya, Itt van Anne. – szólt be telefonon Lisa.
• Köszi Lisa, küld be léccives.
• Srácok Poker face mint akik nem tudnak semmit. – suttogtam nekik.
• Oké, de miért suttogunk? – kérdezte Louis.
• Csitt, szépfiú és ne szólj semmit, csak viselkedj normálisan. – Szidtam meg, majd Anne már be is lépett.
• Szia Anne. De jó, hogy újra látlak. – mondtam hatalmas műmosollyal az arcomon s kiszálltam a fotelből, s megöleltem a nőt.
• Szia Freya. Én is. Igazából, sürgősen közbejött egy dolog, így ha nem baj, csak aláfirkantanám a papírokat. Úgyis olvastam már, hisz voltál olyan rendes, hogy kaptam tőled egy példányt.
• Igazából, lett rajta módosítva néhány pont, így ragaszkodom hozzá, hogy olvasd át. Nem venném jó néven, ha nem úgy lennének a dolgok ahogy megegyeztünk. – ültem vissza a fotelba (Mert végül is, ).
• Sajnálom kislány, de tényleg rohannom kell. Megsúgom neked, talán új munkám is lesz a srácok mellett – mondta miközben odahajolt hozzám.
• De, hisz ez fantasztikus. Majd a fiúkat elrendezem én, bízd csak rám őket. Mert ugye nekik is alá kell írni a szerződést. – ecseteltem tovább. Tudtam nyert ügyem van, s Anne aláírja a felmondási szerződését, s így még  a fiúknak nem is végkielégítést fizetniük. Thanks God!
• Hol is írjam alá akkor? – kérdezte hatalmas mosollyal a száján, s ha nem tudtam volna mit csinált Niallal, akkor most pocsékul érezném magam. De mint Niall elsőszámú rajongója, így nem érdekel Anne.
• Itt. – Mutattam a lapra. – Itt és Itt és Itt. – mutogattam a helyeket ami egy rendes szerződés felmondásához kell. Az ügyvédeim szerint ez ellen nem lehet fellebbezni, sőt én mondtam, hogy változások történtek a szerződésben, szóval be se perelhet Anne
• Egy élmény veled dolgozni Freya. – mosolygott Anne. – Na de mennem kell. Sziasztok! – mondta s már itt se volt, s én önelégülten mosolyogtam.
• Mit vigyorogsz mint a tejbe tök? Most tetted tönkre a karrierünket, kirakod szegény Niallt a csapatból te megy vigyorogsz mint aki most nyert 5 millió fontot a lottón!!! – kelt ki magából Louis, s Niall szemében megláttam pár könnycseppet. Istenem de aranyos a srác. Fogtam magam odamentem Niallhoz s megszólaltam.
• Niall, lehet, hogy rosszul veszi ki magát a kérdés, de leülhetek az öledbe? – kérdeztem csendesen. Igen, mikor kimondtam már tudtam mekkora barom vagyok.
• Cseszd meg, máskor nekem is sírnom kell!! – rogyott vissza a székbe Louis, majd figyelmen kívül hagyva Niallt néztem.
• Persze. És nem zavar. – mondta Niall majd elvette onnan a kezét én meg belehuppantam az ölébe. Szeme még mindig könnyes volt.
• Figyelj Niall, olvasd el – dugtam az orra alá a szerződést. – Hangosan!

Niall a könnyeivel küszködve kezdte el olvasni, hangosan, a szerződésbontást. Az első oldal, az volt mint az eredeti szerződés tartalmazott, kivéve, hogy a végén ott volt, hogy már 2012.07.10-től nem tartanak igényt Anne Mitchel a One Direction angol együttes manager-i munkájára.

Következő oldalon meg volt említve, hogy Miért, és hogy fellebbezésnek helye nincs meg egyéb apróságok, amik megakadályozzák, hogy Anne perelhessen vagy pénzt követeljen a One Dierction bandától, vagy az FHH’s company-tól. Mire Niall a végére ért megint sírt. Annyira aranyos, és én szeretem ha egy férfi/ fiú kimutatja az érzéseit.