NO.3

Elérkezett a friss ideje. Nos, ebben a fejezetben a fiúk még nem szerepelnek, de már olvashattok róluk. De ez a fejezet még teljesen Freya-ról szól.
Nagyon örülök, a kommenteknek, nagyon jól esnek ♥♥
xxBella

Ezután kiléptünk a tetkószalon ajtaján. Mélyet szippantottam a levegőből, s Hopehoz fordultam

-          Sajnálom, hogy nem mondtam el neked

-          Semmi baj Freya. Amúgy csak úgy mellesleg. Az egész tetkószalonnak könnybe lábadt a szeme. Mindenki rád figyelt. – Tette hozzá mosolyogva

-          Mit gondolhatnak rólam?!

-          Részvétet éreznek irántad. Egy ifjú hölgy, aki elvesztette az apját.

-          Az egyetlen, családtagját… - tettem hozzá keserűen

-          De hisz anyád él és virul. Na meg ott van a két húgod.

-          Nem érdekelnek. Anyuval amúgy se vagyok jóba, a húgaim csöpögésére az aktuális kedvencük iránt nem vagyok kíváncsi.

-          Elhiszem

Ma volt apu temetése. Felvettem a legszebb fekete ruhám, majd elindultam a temetőbe. Egyedül szerveztem meg ezt az egészet. Istenem a torkom is összeszorul, már a gondolattól is, hogy soha többé nem szól hozzám. Erősnek kell lenned Freya!! Bíztattam magam. Miközben az autóval megálltam a temető előtt, eszembe jutott az anyám is! Jézusom nem beszéltem még vele mióta hazajöttem, csak telefonon. Tuti ki lesz akadva, és ha hisztériát csap komolyan mondom felpofozom.

Közömbös arccal fogadtam a  részvétnyilvánításokat pedig  legszívesebben a koporsó mellett bőgtem volna. Senki se támogat a családomból. A vér szerinti maradék családomból. Egyedül Hope állt mellettem, s támogatott mindenben. Igaz, ő már a testvérem. Szerencsére nem viselte meg a barátságunkat az, hogy három évig Finnországban éltem. A nyarakat mindig velünk töltötte. Anyám miért támogatna? Hisz már semmi köze apuhoz… A húgaimnak szintén… Még annyi se amennyi anyunak volt… Őszintén? Nem is számítottam tőle többe… A vendégek apu kollégái, barátai és családtagok. Mindegyiket ismerem. Maga a temetés, egyszerű volt. Nem volt nagy felhajtás körülötte. Miután mindenki hazament a temetés után, mert, hogy nem szerveztem utána semmilyen  halotti tort amit mindenki meg is értett, én még ott maradtam. Leültem a sírral szemközti padra s elkezdtem sírni.  Hope aki egy ideig csak a háttérből figyelt, csak leült mellém, s a vállát kínálta fel. Úgy 10 perc után, felálltam, a csokromat, (ami vadvirágokból áll) odaraktam a fejfához. Tudni kell apu szerint mindig az a legszebb amit a természet ad. Ezért is nem vettem semmilyen virágot. Inkább kimentem London határaiba s szedem egy nagy csokorra valót.

Hétfő reggel van, s jujj ja igen. Ma vagyok először egyedül hagyva mivel Hope a pasijával találkozik, akit miattam szépen elhanyagolt. Ő mit is kell még a mai napról tudnom? Semmit… Egyedül leszek itthon mint a kisujjam.. Jah bocsi nem. A két kutyussal…

10óra körül arra eszméltem fel a tévé képernyője előtt ülve, hogy valaki csönget. Így felálltam s a kutyák kíséretében,  kimentem a kapuhoz, s nagy meglepetésemre a két törpe állt ott

-          Mit akartok lányok? – kérdeztem őket unottan

-          Mondjuk bemenni?  - tette fel a költői kérdést Sarah. (az idősebbik)

-          Ki mondta, hogy be is engedlek titeket? – húztam fel a szemöldököm

-          Ne már Freya. Engedj be minket. Anya se tudja, hogy itt vagyunk. – nyüstölt Rachel (rájöhettél ő a fiatalabbik)

-          Akkor meg miért nem mentek haza? Elég messze laktok tőlem… - őszintén? Nem volt kedvem hozzájuk

-          Most bemegyünk s beszélgetünk – állt a sarkára Sarah. Fogadjunk mikor töriből felel, nem ilyen határozott…

-          Gyertek törpék – sóhajtottam egy nagyot, majd beengedtem őket a kapun. Mikor utolértem őket, már a nappaliba terpeszkedtek, s Sarah lába az asztalon volt.

-          Először is, vedd le a lábad az asztalról, majd másodszor, mi szél fújt erre? Tuti nem ok nélkül jöttetek…

-          Tudod Freya, két éve nem láttunk, néha írtál valamit facebookon, képeket is ott láttunk, és nem léptél kapcsolatba velünk. Pedig a húgaid vagyunk. Jól esett volna. Attól, hogy anyával nem vagy jóba minket nem kell utálni. Nem tehetünk róla.. érted Freya?? – lábadt könnybe Sarah szeme

-          Most mit vársz? Mit mondjak? Bocs, hogy nem besszéltem veletek?

-          Hát…. Valahogy úgy…

-          Ezt ne várd tőlem. De azt már látom, hogy nem azok vagytok mint 2 éve. Sokat változtatok. Már 15 és 16 évesek vagytok….

Úgy érzem, kicsit érettebben tudtunk beszélgetni, s már nem azok a dedós kislányok, akik voltak. Fiatal kamaszok, akik egész jó fejek… Délután felhívták az otthoniakat, hogy ma nálam alszanak. Ezek kitervelték a mai napot.

Vacsi után megkérdeztem őket pontosan miért is jöttek.

-          Lányok, pontosan miért is fáradtatok el hozzám? Biztos nem azért, hogy lássátok messziről érkezett nővéreteket…

-          És… na jó! pénteken lesz egy koncert. One Direction….  – nagyarázta Sarah

-          Ki? –kérdeztem vissza

-          Ne már… komolyan nem olvastál Finnbe egy újságot se?  - értetlenkedett Rachel

-          Ők – mutatott egy képet Sarah a telefonján, s elindított egy számot is tőlük

-          Ja ők… Na igen, mi van velük?

-          Szóval lesz pénteken egy konci és anyáék nem engednek el minket, egyedül. De veled tuti elengednének… Na léccii… gyere el velünk!

-          Figyi, lányok. Nem tudom mi lesz pénteken. Most pedig nyomás aludni, nekem holnap 9re az ügyvédhez kell mennem, s még titeket is hazavinni… Utána meg, még attól függ, hogy alakulnak a dolgok az ügyvédnél.

-          Jó éjt Freya! Remélem eljössz velünk  - mondta álmosan Rachel, miközben becsukta  vendégszoba ajtaját

Másnap reggel már 8:50kor az ügyvédnél ültem. Lábam idegesen járt, feszültség levezetésnek pont jó volt…

Az ügyvéd nem késett, pontosan 9kor megérkezett és már mentem is be vele az irodájába…

-          Jó reggelt Miss. Hamilton – köszönt – Anne, egy kávét legyen szíves. Ön kér valamit?

-          Jó reggelt, Mr. Thomas, és köszönöm egy narancslevet elfogadok.

-          Nos, akkor Miss. Hamilton. Kezdhetjük?

Nagy levegőt vettem. Sóhajtottam majd bólintottam….

Fél 11 van, s a kocsimban ülök. El se hiszem amit az ügyvéd mondott. Ez lehetetlen! Az apám mindent rám hagyott!!! Hihetetlen, bár vannak benne kikötések, hogy egy bizonyos összeghez csak 21 éves korom felett nyúlhatok, de nem érdekes.  Az, amitől a legjobban parázok, az-az, hogy egyedül kell majd vezetnem a FHH’s company-t. Oké, ott lesznek a fejesek, de mindenben enyém az utolsó, döntő szó.

Míg a kocsiba ültem felhívtam Lisát apa.. azaz a titkárnőmet… Furcsa, hogy majdnem 19 évesen nálam idősebbeknek fogok dirigálni

-          Figyelj Lisa, változott a terv… csütörtökre hívj össze egy vezetői gyűlést. Beszélnem kell a fejesekkel.

-          Freya, szerinted ez így pikk-pakk megy?

-          Lisa, kérlek…Fontos lenne

-          Jó intézkedem…

-          Ciao! – köszöntem el, majd kinyomtam a kis kütyüt…

Nem tudom, hogy fogom megoldani, hogy ugye oké, hogy most már vége a sulinak, a vizsgaidőszaknak, de szeptembertől ugyanúgy suli… és akkor még itt van a cég irányítása is.  Nem baj Freya! Megcsinálod!  Bíztattam magam. Több kevesebb sikerrel.

Csütörtök délután összeültünk a fejesekkel. Némelyik ki volt akadva, hogy idézek: „Ha egy kis csitri fogja irányítani a céget, már le is húzhatjuk a rolót.” Na itt lett elegem míg a „vének” vitatkoztak, hogy mától én leszek a főnök

-          Uraim, nem tehetek róla, hogy apám meghalt. Sőt mindent megadnék, hogy visszaforgassam az idő kerekét és apám még éljen! De nem lehet! El kell fogadniuk, hogy mától én dirigálok! Ha nem tetszik a mostani rendszer, fel lehet állni s kifáradni azon az ajtón! Mindenki pótolható! Maguk helyett 100 másikat is találnék ha kell! Szóval most döntsenek. Vagy maradnak s elfogadják, hogy egy kis 19 éves csitri dirigál vagy pedig kifáradnak azon az ajtón s maguk helyett keresek egy másik munkatársat -  mondtam higgadtan. Kimérten, és nem emeltem meg a hangom. A férfiak meg csak néztek rám. Egyszer csak megszólalt az egyik

-          Tudod, kislány, én nagyon tiszteltem az apád munkásságát, de szerintem csődbe visz minket ha egy felelőtlen „gyerek” veszi át egy ekkora cég irányítását.

-          Egyetértek, Sam. Még nem is az, hogy nagy cég, de nagyon sok pénzzel dolgozunk. Ráadásul az ügyfelek, megjelennek a sajtóban, s ha egy rossz döntést is hozunk, akkor híre megy, s már be is csődöltünk.

-          Ebben igazuk van, de elméletileg magukat azért alkalmazzuk, hogy segítség az apám döntését, jelen esetben, meg az én döntésem.

-          Igen, igazad van Freya, de nem adhatunk mindent a szádba. Mi CSAK tanácsot adunk – hangsúlyozta a csak szót. Az eszem megáll…  

-          Ahham, értem szóval, az apám magukat azért fizette meg busásan, mert havonta 3-4 mondatot kiejtettek a szájukon… Tudják, mindenki ilyen munkáról álmodozik. Reggel bejön, jó környezet, a főnök havonta 2 percet foglakkozik velem, akkor se kell túl sok okos  dolgot mondani, mert már úgy is tudja mit fog tenni, csak illemből megkérdez, blabla. Nos most változni fog minden. Több dolog közül választhatnak. 1, kisétálnak azon az ajtón, s jön önök helyett másik kolléga. 2, a fizetésüket drasztikusan lecsökkenteném. Annyit kapnának amennyit megér az önök „tanácsadása”. Mondjuk úgy 50… nem az túl sok 25fontot kapnának havonta, mert többért nem dolgoznak meg tisztességesen, aztán mehetnének másod meg harmad állásba, hogy fent tudják tartani az eddig megszokott életszínvonalat, vagy megdolgoznak a pénzükért, de szerintem így is marha sokat keresnek. És a megdolgoznak a pénzükért, nem szimpla „csak tanácsadás” lenne, hanem segítenének nekem beletanulni a cég irányításába. Itt a lehetőség, választani tessék most. És nincs visszatáncolás, hogy 2 hét múlva bejelentem, hogy „bocsi, mégis szeretnék itt dolgozni.”

-          Már elnézést kisasszony, de honnan tud maga a mi anyagi helyzetünkről?- háborodott fel az egyik…

-          Ne nézzen madárnak. Nem úgy jöttem el erre a megbeszélésre, hogy semminek se néztem után.

A tárgyalást végül 5kor fejeztük be, s a végére igen elfáradtam. Végül két emberke mondta azt, hogy ő ebből, köszöni szépen nem kér…Nos akkor én se kértem belőlük. A felmondási szerződést kedden jön majd aláírni mind a két (ex)kolléga. Végül akikkel tovább fogok dolgozni, azt mondták derekasan kiálltam magamért, s nem is vagyok olyan elveszett, mint első látásra tűntem. Mikor elmentek a kollégáim, odafordultam Lisa-hoz.

-          Lisa, melyik ügyfél jön következőnek? – kérdeztem meggyötört arccal

-          Ma már nem jön senki. Délelőtt azért voltak olyan sokan, hogy délután ne legyen senki a tárgyalás után

-          Kösz Lisa. És akkor holnap ki jön? Felkészülök akkor

-          Délelőtt jönnek ők –nyújtotta át a listát – majd este elmész egy koncertre

-          Én? Ne nevettess már Lisa… Pont koncertre nincs kedvem menni…

-          Pedig menned kell. Apádnak is mennie kellett volna. Feladatod pedig az, hogy megnézed, hogy mire képes a leendőügyfél, érdemes –e vele szerződést kötni, meg hasonlók. Egy VIP jegyet kapsz így tudsz is beszélgetni velük, hogy ők mit gondolnak. Stb… És amúgy is szólam már egy hete…ha nem több

-          Jaa. Igen. Valami rémlik… Várj! Ők? Kik ezek egész pontosan?

-          A One Direction

Az agyam lázasan kutakodott ez után a  név után, végül a húgaimhoz kötötte. Ők említették a fiúkat, meg hogy pénteken koncertre mennek, csak nincs kivel így menjek velük. Én meg elküldtem őket, hogy ég nem tudom mi lesz  pénteken. Nos most már tudom így el is vihetem őket. Mégis csak a húgaim, vagy mik.

-          Oké, elmegyek. Kérem a jegyet Lisa! Holnap délelőtt találkozunk

-          Tessék Freya! Mehetsz hamarabb. Ezzel bárhová beengednek, így tudsz beszélni a fiúkkal is.

-          Köszi. Szia

Mikor kiléptem a hatalmas épültből, s a tüdőm megtelt friss oxigénnel, felhívtam a húgaim.

-          Sziasztok lányok. Ma gyertek át hozzám. Fél óra múlva otthon vagyok

-          Jó! Ott leszünk. Szia - köszönt el Rachel

Mikor hazaértem, még a húgaim nem vártak a kapuban így bementem a házba s elkezdtem főzni. No de ne egy hétfogásos vacsorát képzelj el. Kezdjük az egyszerűbbekkel így tejszínes csirkére esett a választásom. Arra is gondoltam, hogy be kellene állni a kocsival a garázsba, de lehet, hogy még haza kell vinnem a lányokat. Így maradt, hogy csak a feljáróra álltam le a kocsival.

10 perc múlva csöngettek s beengedtem a tesóimat

-          Szisztok lányok

-          Szia Freya. Mizujs? Nem lehetsz olyan magányos hogy a húgaidat hívod át magadhoz. Mit szeretnél?

-          Sarah, ne legyél ennyire epés. Jó hírt akartam mondani, de ha nem érdekel, akkor nem mondom el

-          Most már bökd ki. Am 8ra haza kell érnünk. – siettetett Rachel

-          Még mindig mentek koncertre holnap? – kérdeztem miközben felvontam a szemöldököm

-          Nem! Csak a falra lehet felszögelni a jeget dísznek. De miért?  - csattant fel Sarah

-          Nos ha gondoljátok elvihetek titeket. – ajánlottam fel mosolyogva

-          Komolyan megtennéd? – esett le a két lány álla

-          Van jegyem és igen. De nem egy helyen leszünk. Én dolgozni megyek oda

-          Dolgozni? –kérdezték egyszerre. Ilyenkor olyanok mint az ikrek

-          Nos igen. Többet  nem mondhatok bocsi

-          Istenem ez király Freya!!! – ugrottak a nyakamba

-          Jójó lányok. A következő a helyzet. Oda nem tudlak elvinni titeket, mert ti odamentek kezdésre, vagy ahány órára akartok, azt ti döntitek el, én pedig megyek 2re.

-          De akkor a behangolás kezdődik, és oda csak VIP jeggyel lehet bemenni…vagy még azzal se olyan korán - sorolta Sarah

-          Gratulálok okoska… Nos rendelkezem azzal a bizonyos VIP jeggyel…

-          Na ne már!!! Mutiiii – lelkesedtek mint az öt évesek a nyalókáért.  

-          Nem mutiba készült. Most pedig menjetek mert 8 lesz mire hazaértek, és szóljatok otthon, hogy holnap nálam alszotok

Pénteken már 11kor végeztem, s a többi napom nem lesz ilyen zsúfolt, csak most minden ügyféllel találkoztam, hogy milyen változások álltak be a cégnél. Elfogadták és részvétet nyilvánítottak. A bátrabbak még kérdezősködtek is hogy mi történt apámmal. Ilyenkor „összeszorított foggal” elmondtam, hogy egy részeg sofőr ment bele a kocsijába éjszaka mikor a reptérről jött volna haza.

Kettő után egy kicsivel érkeztem a koncert helyszínére. Otthon kicsit elpepecseltem. Pakolásztam egy kicsit, ebédeltem (pár falatot) utána fürödtem és felöltöztem. Az öltözékem nem vittem túlzásba. Mivel Londonban nagyon jó idő van ma, ezért felvettem egy farmer szoknyát, hozzá egy sötétkék csőtoppot. Hajamat csak lazán leengedtem, s sminket se tettem fel. Úgyis leolvad rólam. Lábbelinek egy bézs színű sarut választottam. Táskának pedig egy matrózcsíkos nagyobb táskát amibe elfér egy kétliteres ásványvíz. Összeszedtem minden dokumentumom, majd kocsi pattanva hamar megérkeztem. Mikor mentem a stadionhoz, hallottam az utánam szólókat, (a legtöbb őrült rajongó volt, akik már várakoztak - pl. egy kép fent- ) miközben meglátták a VIP jegyemet a nyakamba lógni. Húgaimmal is találkoztam akik a sor elején ültek kezükben egy - egy újsággal. 

-          Sziasztok lányok – álltam meg előttük. - Sok van még este 7ig – csipkelődtem egy kicsit

-          De így legalább az első sorban lesz helyünk. – puffogott Sarah

-          Nah de én megyek is. Sziasztok – dobtam puszit nekik

-          Szia – válaszoltak unottan.

Tudtam, vagyis reméltem, hogy az elején a srácokkal beszélhetek személyesen ő… 12 szem közt. No nem azért, hogy akkora rajongó vagyok, hanem mert szerződést akarunk velük kötni.