NO.17

Sziasztok!
Meghoztam a friss részt. Látom hogy rendszeresen visszajártok az oldalamra, ami nagyon jól esik, és köszönöm a több mint 12 ezer oldalmegjelenítést. Ezzel is jelzitek nekem, hogy tetszik amit írok. Meg ugye a kommentek, és üzenetek. Annyira jó érzés olvasni, hogy nem csak a semmibe írom hanem valaki el is olvassa.
A komikat mindig szívesen fogadom, de nem fogok kommenthatárt megszabni, mert akkor valószínűleg nem haladnánk 5ről a 6ra. Így csak reménykedek hátha írtok :P
na de elég a rizsából íme a rész:

Freya szemszöge:

Az idő gyorsan repült, s már teljes harci készültségben várom a beszállást Párizsban. Nehéz volt otthagyni Marseille-t, Olivert, de sajnos hív a kötelesség ráadásul megígértem, hogy ott leszek a fiúk mai koncertjén, szóval nem tudok tovább úgy itt maradni, hogy ne szegjem meg az ígéretem, miszerint ott leszek. Azóta SMS-ben Harryvel megbeszéltem, hogy Paul beenged, nem kell, hogy belépőm legyen, de mivel a menedzserül leszek, kapok majd egy kártyát, amivel bemehetek.

A Párizsból Londonba tartó járat 15 perc késéssel indul, ami annyit tesz, hogy hazamenni csak úgy tudok, ha kések egy kicsit a koncertről, és még így se tudok átöltözni, vagy lekésem a koncertet. Istenem, de bőrönddel meg nem állítok be a koncertre. A gyorsaság kedvéért, belepakoltam egy kézi táskába a szükséges cuccom, így csak annyira ugrok haza, hogy majdnem szó szerint bedobjam a cuccom.

                                  

A gép szerencsésen landolt, és én egy párduc sebességével száguldottam a csomagjaimért, majd ki a reptérről. Leintettem egy taxit, s már száguldoztam hazafelé. A sofőr leparkolt a házam elé, s kimértem mormolom neki, hogy mindjárt visszajövök, várjon meg. A bőröndjeim szinte nem is érintették a földet úgy száguldoztam. A biztonsági kód után, bejutottam a kertbe. Még egy kód utána házba, s csak beraktam a nappaliba a bőröndöt, majd pötyögtem is be a kódot, és zártam a házat, majd a kaput, s a táskával a vállamon tornacipőben rohantam a taxihoz. Szerencsére nem akadt össze a lábam így a taxi ajtót becsapva, már diktáltam is a stadion címét, ahol már messziről lehetett hallani, hogy ma tele van rajongókkal. Megállt a stadion bejáratánál, majd a kezébe nyomtam a fuvarozás összegét, s már el is hajtott. Telefonomon ellenőriztem, hogy barna tincseim, hogy állnak bár lényegtelen. A VIP-esek külön bejárata nyitva volt, s ott állt Paul is. Figyelte a koncertet, bár a srácok biztos szóltak neki, hogy jövök, ezért nem zárhatott ki.

Megkocogtattam Paul vállát, aki hirtelen fordult felém, s majdnem el is estem a nagy lendülettől.

• Freya??? – kérdezett bizonytalanul.
• Igen, én vagyok. Elnézést a késésért, késett a gépem. – fontam át a mellem előtt a karom, mert ami Franciaországban jó ötletnek tűnt, ruha szempontból, az Angliába kevésbé bíztató.
• Gyere be csajszi. Hú, valami megváltozott rajtad…
• Rá, se ránts Paul. Hol jár a koncert?? – kérdeztem, s már bent álltunk teljes testünkkel, a stadionban álltunk, s az ajtót is becsuktuk.
• Most a felénél. – Közli Paul, majd valamit dörmög a mini mikrofonjába, ami azt hiszem, a fiúk fülesével van összekötve, de nem biztos.

Elbambulva figyelem a srácokat, s most értek a dal végéhez. Mondtak valami olyasmit, hogy be akarnak mutatni egy különleges személyt, de nem nagyon figyeltem rájuk. Három fiú maradt a színpadon, Harry és Liam, és Zayn, de Louist és Niallt semerre se láttam. Nem is foglalkoztam a dologgal, s a táskámat összehúztam, mert eddig nem sikerült, majd valaki befogta a szemem, s felemelt a karjaiba.

Igazából halvány-lila gőzöm sincs, hogy mi történik velem, csak annyit tudok, hogy egy felsőtestnek vagyok dőlve, másképp kiesnék a valakinek a karjai közül, és egy másik valaki a szememet fogja be. Sikítani nem akartam, úgy se hallanának, nem kapálódzok, mert a filmekbe láttam, hogy ilyenkor mindig csak feldühítem az elrablót és megerőszakol, vagy megver, vagy megöl, így inkább hagyom hagy cipeljenek. A tini lányok meg csak sikítanak, mint akit ölnek, így inkább a fülemre tapasztottam a kezem. Jézus Krisztus, Paul miért nem mentettél meg? Érzem, hogy rázkódunk olyan, mint ha valami emelkedőn mennénk fel, de igazából fogalmam sincs.

Egyszer csak lábra leszek állítva, s az a valaki, aki felhozott, mögém állt, szerencsére mert hátra este volna. Erre ő csak kuncogott. Elvette az idegen a kezét a szememről, s látom, hogy a színpadon állok. Mellettem Niall, aki valószínűleg a szemem fogta be, mögöttem Louis, aki valószínűleg felhozott ide, s a másik oldalamon a másik 3 fiú. Mind csak mosolyognak, majd egyszerre megölelnek.

• Ó istenem, összetörtök. – Nyöszörgök, mikor elengednek, s a közönség csak visít tovább.
• Srácok, szeretnénk bemutatni egy nagyon fontos személyt számunkra. – Ragadta magához a szót Niall.
• Igen, szóval ugye tudjátok, hogy az előző menedzserünk ki akarta tenni a bandából Niall-t, de ez a bájos hölgyemény, nem hagyta! – folytatta Louis.
• Igen, sokat segített nekünk, így egybe marad a banda, s Niallnek olyan biztos a helye itt a bandában, mint, hogy zöld a szemem. – vigyorgott Harry.
• És, boszorkányosan tud viselkedni, tegyük hozzá… - vigyorgott Zayn. Ezt már nem hagyhattam annyiban így a még mindig mögöttem álló Louis kezéből próbáltam kikapni a mikrofont, de erősen fogta így kezestül együtt a számhoz emeltem a mikrofont, s muszáj volt megvédenem magam!
• Ez nem igaz Zayn. Tudod, hogy nem vagyok boszorkányos! – mondom s Zayn felé fordulok.
• Egy szó, mint száz, ennek a lánynak köszönhetjük, hogy a régi menedzsertől megszabadultunk, s Niallünk is maradt. – fejezte be Liam.
• Igen. Lányok, hagy mutassam be nagyon jó barátunkat Freya-t!!! – kiáltotta el magát Niall. – Freya nagyon hálás vagyok, neked amit értem, és a bandáért tettél. – mondta majd magához szorított. Igazi Niall ölelés. Imádom.
• Nééézd!!! Összeöltöztetek Louival!!! – kiáltott fel Harry! És tényleg! Piros rövidnadrág volt rajtam, csíkos felsővel, igaz annak az egész háta csipke, és tornacipő volt rajtam. Na, igen eléggé hűvös ez a szerelés itt Angliában.
• És a hajad is megváltozott!!! Most veszem észre, hogy bebarnultál. – fogott egy tincset ujjai közé Zayn, hogy közelebbről megvizsgálja. Komolyan, mint ha nem is egy koncerten lennénk. Megint fogtam Louis mikrofonját, s beleszóltam.
• Srácok örülök, hogy bemutattatok a rajongóitoknak, külön köszönöm, Zayn, hogy leboszorkányoztál, és igen befestettem a hajam, de ez az eredeti színe. A többit majd 12 szem közt megbeszéljük. Nektek koncertetek van. – majd visszaadtam Lou kezébe a mikrofont s megölelt. Fülembe suttogta, jó szokásához hívem, mit gondol: „Jó lett a hajad” majd elvigyorodik s elhúzódik tőlem. Én csak megcsóválom a fejem, s a kezem a homlokához teszem, nem-e lázas, de ennek hatását nem érzem. Gyorsan még megölelek, mindenkit majd kifutok a színpadról, s folytatódik a koncert.

Első gondolat az volt a fejembe, hogy megölöm a srácokat, hogy tehettek velem ilyet, de aztán átgondolva még egyszer, nagyon kedves is volt tőlük. Végül a koncert végéig, ott álltam a színpad szélén s onnan figyeltem őket. David sokkal nyugodtabbnak tűnt, s mintha megkönnyebbült volna, hogy épségben itt vagyok.

Egy rajongó szemszöge:

Legjobb barátnőmmel már órák óta vártuk, hogy beengedjenek minket, s az első sorokban tomboljuk végig a koncertet. Minden nagyon jól alakult, de egyszer csak Louis is Niall lefelé vették az irányt, egy bizonyos személy miatt. Amiatt a csaj miatt, aki későn érkezett, s ügyet sem vet rájuk, nézi manikűrözött körmét. Egyszer csak Louis felkapja a csajt míg Niall arra ügyel, hogy „szerencsétlen” áldozatuk ne lásson semmit. Bár szerintem ez a kis akció nem véletlen volt.

Irigységet érzek iránta, a barna hajú „ciklon” iránt, akire az egész One Direction figyel, s belém bújik a sárga ördög is, mely azt akarja, hogy Niall az én szememet fogja be. Ez a csaj nem tudom mit tehetett, hogy a fiúk ennyire kitűntessék a figyelmükkel, ráadásul Louis úgy vigyorog, mint ha álmai asszonyát cipelné.

Amikor a csaj felkerült a színpadra mindenki megölelte, s engem belülről mardos az irigység. Miért ő?!!! Elismerem szép lány, de olyan fiatal, biztos valamelyiküknek a barátnője. De egyik se csókkal köszönti, meg Daniellet se mutatta be Liam se Elenaort Louis. Ez valami más, a közönség feszült, közben barátnőm, dühösen fújtat eggyet amikor Harryt öleli a kis ribanc. Perpill nem tudok rá jobb szót mondani. Bár biztos vagyok benne, hogy a féltékenység beszél belőlem.

Végül a srácok elkezdték magyarázni, hogy ki is ő és mit tett. Esküszöm, ha nem angol lennék, nem érteném, mert egymás szavába vágva magyarázták el, hogy el, hogy ez a nőszemély akadályozta meg, hogy Niallt kitegyék a bandából. Most, hogy már tudom mi jót cselekedett ez a lány, kettős érzés van bennem. Örülök, hogy Niallt megmentette, de féltékeny is vagyok rá, mert őt ismerik, a fiúk rólam meg azt se tudják, hogy létezem. Biztos vagyok benne, hogy ennek a történetnek még nincs vége, pedig lement a színpadról s a fiúk énekeltek tovább.

Freya szemszöge:

A koncertet a színfalak mögött töltöttem és megismertem a srácok stylistjával és annak kislányával. Lux nagyon bár nagyon félénk kislány, a végére együtt játszottunk. Játszottunk túlzás, de ott ültem vele, s közben az anyukájával beszélgettem. Elmesélte, hogy az élet a fiúk mellett kész kabaré, de sokat segítenek Lux körül. Lux meg imádja mind az öt srácot. Kérdezte, hogy van-e  tesóm, mire elmondtam, hogy 2 húgom van, de nem velük élek. Olyan rossz, hogy ha valamit elkezdek mondani, akkor van egy DE. Van két húgom, de sose éltem velük. Apum meghalt, anyum él, de egyedül lakok, mert... És az ilyenek olyan bosszantóak. Fárasztó elmagyarázni, hogy mi miért van. De sajnos ez van… A koncert véget ért s a fiúk fáradtan jöttek hátra a színfalak mögé, s rögtön már a kanapén ültek kezükben vízzel. Lou (Lux anyukája) és Lux gyorsan le is léptek, hisz a kicsinek aludni kell. Megöleltem a nőt, majd egy kóla társaságában leültem a fotel szélére, amelyben épp Niall ült. A srác csak fáradtan az oldalamnak döntötte a fejét s már szemei csukódtak le. Ezt nem hagyhatom nem azért jöttem ide.

·         Niall! Niall!!! – rázogattam meg egy kicsit a fejét, mikor álmosan kinyitotta a szemét. – Ne aludj szöszke. – vigyorogtam rá

·         De lécciiii – nézett rám, gyönyörű kék szemeivel. Igen talán a kékszemű pasik miatt imádtam Finnbe élni. Mindig is a kék szem volt a gyengém.

·         Liam, szóval neked volt az a pompás ötleted, hogy legyek a menedzser is ugye? – húztam össze a szemöldököm.

·         Igen. Tudod, szerintem a fiúk is örülnének, ha elvállalnád ezt a munkát. És már ismersz is minket. – hadarta el mondandóját.

Felálltam a fotel széléről s elkezdtem oda visszajárni, két pont között. Közben gondolkoztam, s mérlegeltem a dolgot. Közben a zsebembe megszólalt a telefon, pont a legrosszabbkor, s idegesen csattantam fel.

• Igen?!
• Elnézést a zavarásért, Freya Hannah Hamiltonnal beszélek? – kérdezte egy nő portugálul.
• Igen. Ki keres? – kérdeztem, s még mindig járkáltam. Magamon éreztem pár fiú tekintetét, akik szerintem lassan beleőrülnek a járkálásomba.
• Paulina Carter vagyok, Portugáliából. Ugye jól tudom, hogy az édesapja meghalt? – lefagytam! Megálltam a járkálásban, s a kanapé mögé mentem majd lecsúsztam a földre, s kicsordult az első könnycsepp.
• Igen.  Jól tudja sajnos. – szinte már suttogtam, a fájdalomtól.
• Nos, akkor Brazíliába kell jönnie, hogy elrendezzük a papírokat, hogy hivatalosan is öné a ház. Mikor tudna esetleg ide repülni? – folytatta gépies monoton hangon.
• Ő, azt hiszem hétfőn. De akkor kérem, próbálja meg úgy intézni, hogy ne kelljen hetekig az országban lennem. Max 2 napot tudok ott lenni. – beszéltem még mindig halkan, mert ha egy kicsit is hangosabban kezdek el beszélni nem csak a könnyem fog folyni, hanem a hangomon is meghallatszódik a fájdalom.
• Rendben. Akkor találkozunk hétfőn, s ígérem, aznap mindent elintézünk. Viszont hallásra.
• Viszont hallásra. - majd kinyomtam a telefonom, s felhúzott térdeim átöleltem a karommal, s hagytam hagy folyjanak a könnyeim, mely sosem apad el. Valaki felállt a kanapéról, s odaguggolt mellém, majd jöttek többen is. Valaki megölelt, én hozzábújtam és sírtam. Nem érdekelt, hogy kik vannak most körülöttem.
• Sss, ne sírj Freya. Mond el mi a baj. – simított végig a hajamon, az, aki az ölébe húzott s immáron a kanapén ültünk.
• Nem, akarom. Nem akarok róla beszélni. Annyira fáj. – motyogtam magam elé, miközben a kezemet néztem
• Freya. – Emelte fel Louis a fejemet, s úgy látszik az ő pólóját sírtam tele. – Muszáj lesz egyszer elmondani. Neked is jobb lenne. – mondta majd letörölte a könnyeim.
• Sajnálom, de ez nekem nem megy. Nem tudok róla beszélni. Még inkább fáj már a gondolat is. Annyira fáj, amennyit te el se tudsz képzelni. Minden mozdulatomra ügyelni, kell, hogy ne jusson eszembe. És igen, leszek a menedzseretek, de most mennem kell. Jó éjt. – majd felpattantam Louis öléből, táskámat kezembe véve elindultam ki a koncert helyszínéről.

Vajon meddig bírom, ezt a sok terhet és titkot? Vajon mikor roppanok össze? London utcáin siettem előre haza, s igaz késő éjszaka van, de nem akartam taxit hívni. Még. Fázok, nagyon fázok, de a hideg szél fel is élénkít. Már 10 perce gyalogolhattam mikor lelassít mellettem egy kocsi, lehúzza az ablakot és Louis szól hozzám.

• Freya, kérlek, ne légy makacs, s hagy vigyelek haza. David kinyír, ha valami bajod lesz, még egy megfázás miatt is. – érvelt a meleg kocsi mellett, majd megállt, kipattant a kocsiból, s rám nézett. – Freya kérlek. – nézett rám kék szemeivel, majd rám terítette a pulcsiját, melybe én belebújtam majd némán követtem a beszálltam a baloldalra. Ez az anyósülés itt. Némán hajtottunk a kocsival London utcáin. Nem is figyelem merre megyünk, de egyszer a kocsi megáll, majd Louis kinyitja nekem a kocsi ajtaját, s kiszállok. Bevezet egy házba, mely gondolom az övé és Harryé, vagyis ahol laknak, de többen itt ülnek. David némán feláll, s odarohan, majd megölel.
• Kérlek, többé ne csinálj ilyet.
• Sajnálom, hogy elrohantam, hogy kiborultam, és azt hiszem ideje, hogy megtudjátok miért. – sóhajtottam egyet, s minden szempár rám figyelt, közben Louis hozott egy pohár vizet.
• Gyere, ülj le. – mondta Zayn s szorítottak helyet a kanapén.
• Több mint egy hónapja hordozom a titkom. Ekkor változott meg, minden körülöttem. És ezt köszönhetem Londonnak, meg a szerencsétlen véletlennek. Sose láttátok, még apukámat, sose beszéltem róla, sose mutattam be. Pedig az övé volt a cég. Mit meg nem adnék, ha még mindig az övé lenne. Költözésünk napján, mikor jött a haza, a repülőtérről, egy részeg sofőr áttért az ő sávjába és frontálisan ütközött a két gépjármű. Apukámat kórházba szállították életveszélyes sérülésekkel, és küzdöttek az életéért, de másnap a szervezete feladta a harcot. Örökre itt hagyott egyedül. Haragudtam Londonra, a tárgyalásra, mert velem jött volna délelőtt, de aznapra tettek neki még egy tárgyalást. Mindenkire haragudtam. És egy csomó, Miért?-tel kezdődő mondtam van még a mai napig a fejembe. De a legfontosabb: Miért vették el tőlem az apukámat ilyen hamar? Fáj látnom a jövőt, ahol ő nem ismeri majd a gyerekeim, nem tudja, hogy mire vittem az életben, És a közeli jövő, hogy sose szid meg, ha valamit elcseszek, nem fog megdicsérni ha lediplomázok, nem panaszkodik reggelente, hogy a kávéjába miért csak egy kocka cukrot tettem és miért nem kettőt. Meg ilyen apróságok, de ez az én harcom, nektek nem kell vele foglalkozni. – néztem fel rájuk, mert eddig a szőnyeget figyeltem. – És Brazíliából telefonáltak, hogy el kell mennem, hogy a papírokat elrendezzük, hogy megörököltem a házat meg stb. És fájt ráébredni a dolgokra, újra meg újra.  – Niall odajött hozzám s könnyes szemmel megölelt.
• A barátok azért vannak Freya, hogy segítsenek a másiknak. Én szerintem mi már nem csak munkatársak vagyunk, hanem barátok is. És most már értem David idegeit, hogy miért aggódik ennyit érted.– ült le a kanapé szélére szőke barátunk.
• Igen, Freya, egy ilyen törékeny lánynak, nem szabad ekkora terhet egyedül cipelnie. – értet egyet vele Liam is.
• Úgy éreztem, hogyha elmondom nektek, vagy bárkinek, azzal kiadom magamból az emléket, s egyszer csak eltűnik. Az a kevés is, ami megmaradt nekem. Hogy semmi foszlik az emlék.
• Ez nem történhet meg Freya. Mert ha már tükörbe nézel, láthatod apukádat. Nagyon hasonlítasz rá. Csak persze női kiadásban. Ugyan az –az orr, ugyan az a homlok, hogy is mondta apud, ugyanolyan cuki füled van, és szép hosszú nyakad, mint neki. Csak a szemetek más színű körülbelül. – magyarázta David.
• Apukád büszke lenne rád, hogy ennyire megállod a helyed, az életben! – ölelt át Louis.
• Köszönöm srácok, de ha megengeditek, elmehetek aludni? Vagy hazamenjek? – kérdeztem.
• Dehogy mész haza. Aludhatsz a szobámba, majd én alszok Harryvel. – öklözött bele haverja vállába, aki azt szívesen fogadta.

Elaludtam volna a kanapén is, vagy a földön, de köszönöm Louis. Rendes vagy.

NO.16

Sziasztok! Igen igen eltelt két hét! Ugye milyen gyorsan elrepült ez a 14 nap? :) Meghoztam nektek a friss részt és nagyon örülök, a kommenteknek, díjaknak, nagyon jól esnek a dicsérő biztató szavak! :)

Xx.Bella

A napok gyorsan elteltek, s már kerek 3 és fél napja vagyok itt Marseille-ben, s élvezem a napfényt. Van, hogy bemegyek a városba, nézelődök, vagy kaját veszek magamnak. Na jó a 3,5 nap nem olyan kerek, de örülök, hogy itt vagyok, s felöltődök.

A mai nap is bementem a városba, gyalog, s elsétáltam már harmadjára az ismerős fodrászüzlet mellett. Mindig ide jártam, mikor nagyobb voltam, s itt voltunk Franciaországban. Beléptem a kis helyiségbe, ahol egy aranykezű fodrász dolgozott Oliver. Ízig vérig francia a pasi, mellesleg jól is néz ki, (28 éves) és nem utolsó sorban meleg.

• Jó napot. – köszöntem, szülő országom (van egyáltalán ilyen szó?) nyelvén. Egyszóval franciául. – Oliver-t keresem.
• Jó napot. Ki keresi? – kérdezte egy szemüveges fazon ollóval a kezében. Rózsaszín ollóval a kezében, szóval ő lehet Oliver.
• Freya Hamilton. – nyújtottam a kezem Olivernek.
• Jézusom Freya!!!! Meg se ismertelek! Mi ez a  szőke szénakazal a fejeden? Nagyon csinos lettél, az évek során. Segíthetek valamiben? – ugrált körül Oliver. Mindig jóba voltunk, amolyan család barátja.
• Oliver. Nyugalom. Jól vagyok, köszönöm. Ráérsz? – kérdeztem mosollyal a szám szélén.
• Neked, angyalkám? Bármikor. Feltéve ha csinálhatok valamit a hajaddal. – fintorodott el, s megfogta az egyik tincsem, s elkezdte vizslatni. – Szépen lenőtt a festék. Nem gondolod, hogy a barna  te színed? Öregít a szőke téged, ráadásul túl barna a bőröd hozzá… – sorolta az érveket, hogy legalább 3 tubus festéket elhasználhasson a hajamon.

Végül is miért ne válhatnék meg a szőkétől? Úgyis volt már az eszembe, hogy változtatni kell, így miért ne? Elengedem a  múltat, koncentrálok a  jövőre, s a jelennek élek.

• Tudod mit Oliver? Csinálj a hajammal azt amit jónak látsz, csak a hosszát hagyd meg.
• Na, ez a beszéd kislány!! Úgyis olyan rég kaptam szabad kezet a hajakhoz. Mindenki elképzelt ötlettel jön be hozzám, hogy így csináld, ne úgy – és csak mondta és mondta. Komolyan ha csak tanulnám a franciát, és nem beszélném, nem értenék semmit belőle. – tudod mit drágám? - Kérdezett Oliver. – Hogy igazi meglepetés legyen, elfordítalak a tükörtől.

Úgy érzem magam mint a „What Not to Wear” című műsorban, csak itt nem a barátaim „kényszerítenek” hanem én saját magam. Oliver végezte a dolgát, festett, vágott, bár állítása szerinte csak a végéből, fésült, várakozott, BESZÉLT, de azt nagyon sokat, de jó is volt hallgatni ennek a cserfes fiúnak (férfinak) a történeteit, s vele együtt nevettem. Már a festék rajta volt (nem tudom milyen színű) ex-szőke tincseimen, mikor rákérdezett a legfájóbb pontra.

• És,  édesapád hogy van? Jó egészségnek örvend? – kérdezte úgy mint ahogy mindig érdeklődik apa felől, ha épp nem vele térek be a kis szalonjába.
• Apa… - nyeltem egy nagyot. – Apa… - húztam az időt.
• Összevesztetek? Jajj sajnálom!
• Dehogy! Tudod nehéz nekem erről beszélnem, az emlékek elől jöttem ide. Apa, meghalt. Pénteken lesz egy hónapja.
• Nagyon sajnálom kisszívem. Ha tudom nem hozom fel ezt a témát.
• Semmi gond Oliver. Egyszer úgyis meg kell tanulnom a haláláról beszélni.
• És miatta változtatsz a hajadon? – mosolyodott el szomorúan.
• Részben. Meg amúgy is meguntam a szőkét. Meg kezdtem mostanában úgy érezni, mikor belenéztem a tükörbe, hogy ez nem én vagyok.
• És van amolyan festés előtt képed? – vigyorgott Oliver. Legszívesebben mindig hozzá járnék, fodrászhoz.
• Igen. Tettem fel egy képet Instagramm-ra, miután bejöttem hozzád, s mielőtt kezelésbe vetted  a hajam, egy olyan szöveggel, hogy „Viszlát szőke…” Azóta nem néztem meg, hogy ki mit reagált rá. 
• És már te kíváncsi vagy, milyen lesz?
• Félek. Sose  adtam még szabad kezet a fodrászomnak.
• Nyugi, még kicsit igazítok rajta, de annyit ígérhetek, fantasztikus lesz!!

A még igazítok rajta, szárítással, némi vágással még egy óra lett, majd végre megnézhettem magam. A hajam a hátam közepéig ért, azaz ugyan olyan hosszú maradt mint volt (talán pár centivel rövidebb). Nem ismertem meg azt a lányt aki visszanéz rám a tükörből. Ha nem ugyanakkor mozog mint amikor én, akkor azt hiszem valaki szórakozik velem. Mosolyra húztam a szám, majd óvatosan megérintettem a hajam, félve, hogy ha hozzáérek elrontom.

• Te, visszafestetted az eredeti hajszínem? – ámultam el a felismeréstől.
• Igen. Remélem nem gond. Sokat vesződtem vele. – Nevetett kisfiúsan.
• Nem, dehogy! Imádom! Köszönöm. - Öleltem meg hálásan majd letöröltem egy kis könnycseppet. - Mennyivel tartozom? – kaptam észhez.
• Egy vacsorával, egy átmulatott éjszakával velem, egy őszinte mosollyal, és, hogy többet látogatsz meg. – sorolta a tartozásom!
• Oliver… - csóváltam a  fejem.
• Nincs Oliver! Ez volt a mai napi óradíj. Rendben? – nézett rám nyomatékosan.
• Rendben. És mikor kezdek el törleszteni? – mosolyogtam.
• Már elkezdtél, mert mosolyogsz. És ma este. Vacsi utána elmegyünk bulizni és bepasizunk. – vigyorgott.
• Mikorra jöjje ide? – kérdeztem a fodrászt
• Fél 8kor, pontosan itt várlak. Nincs sok időd szóval siess kislány! Aztán csinos legyél nekem! Bár te minden hogy csinos vagy. – ezen csak elnevettem magam s taxit hívtam majd elkezdtem készülődni.

Mikor fürdés után felvettem egy csinos ruhát, ami a szokásosnál bővebb volt rám. Nem vagyok valami nagy darab, de ez most jobban lógott rajtam mint szokott. Levettem a ruhát, majd lenéztem a hasamra, melynek laposságát egy deszka is megirigyelhette volna. A sok stressz. Ideje többet enni, mert lassan ha „élére” álok, elnéznek mellettem az emberek. Na mindegy. Csak belebújtam a ruhámba, majd hajamat megcsodáltam, hisz nagyon tetszett Oliver munkája, egy kis smink, ami jelen esetből csak szájfényből áll, majd egy gondolatnyi parfüm, s indulásra kész is vagyok.

Stílusosan késtem öt percet, majd belekaroltam a vigyorgó Oliverbe s hagytam, hogy vezessen. Egy hangulatos kis étteremhez mentünk, Oliver rám parancsolt, hogy rendesen egyek mert olyan vagyok mint a vasalódeszka. Na kösz Oliver. De igaza volt.

Az este fantasztikusan telt. Miután jól bekajáltunk, és emésztettünk egy fél órán át egy jó bor társaságában elindultunk, hogy keressünk egy kedvünkre való szórakozóhelyet. Mivel nekem édes mindegy volt ezért Oliverre bíztam, hogy eldöntse hova megyünk. Egy kis utca elején volt, s kint dohányzó férfiak álltak. Oliver biztos sokszor járt már itt, hisz rutinosan vette a felmerülő akadályokat.

Két órával később leesett, hogy miért nem látok itt egyetlen nőt se, de dögösebb pasit annál többet. Ismered azt a „mondást”, hogy a melegek dögösek? Lényegtelen mert tényleg azok. Szóval, két óra múlva leesett, hogy Oliver egy meleg bárba hozott, s ezért mosolyogtam akármilyen bájosan a pultos srácra (mellesleg igazán szemrevaló formás feneke volt) csak fapofával fuvarozta a piát nekem. Mikor kellő mennyiségű alkohol jutott a szervezetembe, leálltam beszélgetni a mellettem ülő sráccal, s ha hiszed ha nem, sminkelési tippeket adtunk egymásnak. Olivert is megtaláltam s úgy éreztem meg kell osztanom az új hajszínem a világgal ezért megkértem a srácokat, hogy csináljunk egy közös fotót

• Rendben angyalkám, de csak úgy ha én és a kedves fiatalember a másik oldaladon megpusziljuk az arcod. – mondta Oliver.
• Rendben. Jean, benne vagy? – kérdeztem a szőke pasast.
• Persze. Sőt ha a csajokat szeretném már rég rád hajtottam volna. Igazán szexi a lábad – vigyorgott Jean is, majd végül elkészült a fénykép, miközben én teli pofával vigyorgok.
• De édesek vagyunk!!! Ez megy twitterre! – s már az Instagram segítségével fel is raktam a világhálóra. „Az új hajammal csábítani is könnyebb :D” – tettem hozzá, s a végére egy kettőspont dé-t is raktam.

David szemszöge:

Kikészít ez a nőszemély. Nem értem Freyát. Annyira kiszámíthatatlan lett, sose tudom mit cselekszik, most is eltűnt egy hétre csak úgy randomból, s még megmondja, hogy ne aggódjak érte. Végül is, tapsikoljak örömömbe, amiért nem hajlandó felvenni a  telefont, az idegeim lassan cafatokban lógnak. Mindig is szoros volt a viszonyunk, ezért aggódunk egymásért ha a másik hülyeséget csinál, de Freya miatt most még jobban aggódok, mióta meghalt az apukája 2,5 kilót fogytam, az állandó aggódásom miatt. Sajnos, ez meglátszik a munkámon is, (mármint nem a fogyás hanem az idegeskedés) mert nem tudok koncentrálni, és a szerdai fellépésre próbálunk,  a One thing helyett vagyis a közepén áttértem a WMYB-ult játszani. A fiúk értetlenül fordultak felém, majd 10 perc szünetet jelentenek be. Fogtam magam és ráborultam a dobra, bár tudtam a hangszer nem lesz miatta hálás szóval felegyenesedtem s bámultam magam elé. Végül előkerestem a telefonom, s videóhívással próbáltam felhívni a szőke ciklont, hátha felveszi.

Meglepetésemre, 3 csöngés után mosolygósan vette fel a telefont s mivel én hátra beszéltem a fiúknak a mellettem ülő Niall tartotta addig szóval a lányt. Persze őfelsége most se volt hajlandó elmondani merre van, de legalább megnyugtatott, hogy jól van.

A próba után a srácokkal egy Nando’s-ba ültünk be kajálni, s egy kis csend után mikor befejeztük a kajálást, csak Niall rendelt még egy adagot, megszólal Harry:

• David, már nem azért de nagyon zabos vagy mostanában. – jegyezte meg Harry, még hozzá jogosan.
• Igen, mióta feltűnt Freya, olyan vagy mint aki megkergült. – értett vele egyet Louis.
• Freyával nem egyszerű az élet, főleg az utóbbi időszakban. Nehéz időszakon van túl, s állandóan azon gondolkozok, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. – mondom el, s utána sóhajtottam egyet.
• Ti sose feküdtetek le? – tér rá a lényegre Zayn. Igazából ezt a kérdést tőle vagy Harrytől vártam.
• Nem, soha. – felelek, az igazsághoz megfelelően. Komolyan! Sose feküdtünk le Freyával.
• Komolyan?! Ne már, olyan bomba nő, és ti pedig soha… - Harry.
• Harry, Freya a legjobb barátom, már majdnem 5éve…
• És ti soha? Mesélj, hogy ismerkedtetek meg. – kapcsolódott a beszélgetésbe Niall.
• 14 éves volt, én 17. Már akkor nagyon szép lány volt, s egy középiskolába jártunk, s ott figyeltem fel rá. Randizni akartam vele, meg jobban megismerni. Végül egy sulis rendezvényen elhívtam, igent mondott. Elmentünk randizni, majd a randi közepe fele közölte, hogy nem akar a barátnőm lenni. Igazából haragudtam rá, amiért pofára ejtett, de két hét múlva, elhívott fagyizni, amolyan „ne haragudj fagyira”. Elmagyarázta a dolgokat, s utána barátok lettünk. Elválaszthatatlanok voltunk, állandóan együtt lógtunk. És ennyi… - rántottam meg a vállam.
• Az szép… olyan rejtélyes lány. Semmit se tudunk róla… Mesélj már valamit, hogy mégis kit kértünk fel menedzsernek. – dőlt hátra a széken Liam.
• Nem az én feladatom, kikotyogni a titkát. Majd ő elmond nektek annyit magáról amennyit akar. - Vontam meg a  vállam. 

Felhívás!

Nem, megint nem friss rész. Az majd jövőhéten! :)
De jövőhétig adok nektek egy kis elfoglaltságot.
Mint láthattátok már 2 videót csináltam a Directionerek segítségével. Most jön a harmadik!
A Live While We're Young-ból csinálok videót.
Szóval:

Sziasztok!

Mint ugye felvetettem a napokban, hogy új videó. Igen ám, de eléggé meggyűlt a bajom a Momens-el, is mert ha nézitek a videót akkor látjátok, hogy sok a szerkesztett kép.Nos ez az új videó a Live While We're Young lenne. A feltételek a következőek és kőkemények. :DNos. Egy kép kell magadról. Nem a kutyádról nem a rajzodról, hanem magadról. Az arcodról. Ne szégyelld magad, a fiúk is mondják, hogy mindenki gyönyörű :) Én is ezt az elvet vallom. Szóval egy kép magadról!!!!NEM kell rá szerkeszteni SEMMIT!!!!! Majd én rászerkesztem a sort. Ezáltal nem lesz sorválasztás, beérkezés sorrendjében kapjátok a sorokat. Az első az elsőt és így tovább. Üres lapot tarthattok, ahova szerkesszem a sort, de neked nem kell mást csinálni csak elküldeni a csinos kis arcod ;) Beküldési határidő: OKTÓBER 7!!! Nem később. ide: madefanvideo@citromail.hu Xx.  Bella 


Szóval Várom a képeket!!!!! 

Moments

Sziasztok!
nem, ez nem egy új rész. Arra még várni kell. Örülnék pár kommentnek még az előző fejezethez :) :DD
Na de itt egy videó, tegnap lett kész, a Moment-s dalból!

Jó szórakozást. Xx.Bella

NO.15

Sziasztok!
Megérkezett a kétheti adag, s 5 kommentet kérnék, mert mostanában nem nagyon kapok. Ez elszomorít.
Látom az adatokon, hogy olvassátok a történetem, de a véleményetekre is kíváncsi vagyok.
Xx. Bella

Egy rövidke repülőút után, már Franciaország légterét „rontottam”. Otthon, édes otthon. Jahm, ez még nem az, mert a párizsi házunk el lett adva, mikor anyáék elváltak. Ezután mi még itt éltünk Franciaországban, de már nem a fővárosban. Az utcák ismeretlenek voltak, hiába laktam is, meg jártam többször Párizsban. Igazából imádom Franciaországot, és tudom használni a nyelvet is így mosolyogva diktáltam be a címet a taxisnak.

A portánál bejelentkeztem, s alig értem fel a szobámba és nyitottam ki az első bőröndöm, hogy valami tiszta ruhát keressek, már kopogtak az ajtómon. Meglepetten nyitottam ki az ajtómat, és öt fiatal (velem egykorúkat kb.) srác állt ott. De Javu érzésem volt, hisz a The Wanted-ről TÉNYLEG semmit se tudok, és ők IS öten vannak. Engem kísért ez a szám. Komolyan. Meglepetten néztem rájuk, de ők is rám.

• Öhm, bocsi, lehet, hogy rossz helyen járunk, mert mi Freya Hamiltont keressük a FHH’s Company főnökét.
• Gyertek beljebb. – Sóhajtottam majd arrébb álltam az ajtóból. A fiúk nem mozdultak. – Freya vagyok, de ha gondoljátok mutatok útlevelet, jogosítványt, személyit…
• Komolyan te vagy a nagyfőnök? – érdeklődött a… a mit tom’ én melyik az egyik.
• Igen. Probléma? Esetleg így már nem akartok a céggel szerződést kötni?
• De miért? Miért nem anyud vagy apud? – érdeklődött a másik, bár ő ezt nem tudhatta az „apud” szóra összeszorult a szívem.
• Nem, ismerlek titeket, neveteket se tudom, nem fogom kitárni a szívem.
• Oké. Akkor én vagyok Jay, ők itt Nathan, Max, Tom Siva – mutatta be pajtársait.
• Rendben sziasztok. Nos, akkor úgy lesz, hogy én elmegyek a koncertetekre, meghallgatlak titeket, majd ha tetszik a zenétek, akkor majd Angliába ha visszamegyünk, akkor eljöttök hozzám, addig én írok egy ajánlatot, hogy a cégem mit tud nektek kínálni, utána ha tetszik az ajánlat, akkor szerződést írunk, s aláírjátok, és létrejött köztünk egy szerződés, és én leszek a kiadótok feje. Kérdés?
• Ő, mióta vezeted a céget? – bassza meg, csak nem adják fel.
• Kevesebb mint egy hónapja. – válaszoltam tömören. Nem akartam kiadni magam.
• És miért? – érdeklődött asszem Siva.
• Nos, ha ennyire nem tudtok leszállnia  témáról elmondom. Anyámmal nem beszélek egy jó pár éve, apám meg 3 hete halt meg. Egyéb óhaj sóhaj?  - s éreztem, sírni akarok, ahogy közöltem a nyers tényeket, hogy nincs senkim.
• Sajnáljuk. – mondta Max.
• Ne sajnálj, az még rosszabb. – mondtam lehajtott fejjel. – Mikor kezdődik a koncert? – váltottam témát.
• Este 8kor. Holnap. Várunk. Szia. – Mondta Max összefoglalóan majd indultak.
• Sziasztok! – becsuktam az ajtót, leültem az ágy szélére és sírva fakadtam.

Nem akarok élni. Futott át az agyamon. Elgondolkoztam, hogy kinek hiányoznék? Egyedül Davidnek. Nekem is könnyebb lenne, nem kellene elviselnem a sajnálatot az emberek szemében, akinek elmondom, hogy meghalt apám. Hülye vagy Freya… Olyan sok mindent akarsz még az életben.  Először is lelki békét, egy szerető pasast, és majd a távoli jövőt nézve gyereket.

Miután kibőgtem magam, eldöntöttem elmegyek sétálni a városba. Eiffel toronyhoz mentem el, majd hosszas sorban állás után fel is mentem rá. Mikor felmentem a legmagasabb pontjára ahová lehetett megálltam és körbe néztem. Láttam a sok boldog embert, majd a hajam az arcomba fújta a szél és döntés született bennem. Bár ezt nem terveztem, de nem baj. Úgy éreztem ezzel is segíthetem lezárni a múlt fájó részét, s csak a jó emlékekre koncentrálni. Késő este értem vissza a szállodába, majd csak egy gyors zuhanyzásra és bedőltem az ágyba. Nem hivatkozok időeltolódásra, mert az-az egy óra nem oszt nem szoroz, de úgy éreztem, már ezer éve nem aludtam.

Nyugodtan aludtam az éjszaka, majd nyűgösen ébredtem telefoncsörgésre.

• Ki vagy? Mit akarsz ilyen hajnalban? Ja, hupsz, fél 10 van de akkor is. – morogtam a telefonba.
• Végre felvetted azt az átkozott telefont, azt se tudom hol vagy, mikor jössz haza!!!
• Áhh, neked is jó reggelt David. Jól vagyok, jelen esetben egy szállodában és felébresztettél. Egy hét múlva hazamegyek.
• Szerdán? – tette fel a költői kérdést.
• Igen, David szerdán. De most ha megengeded, megfürdök, majd lemegyek futni. Akkor viszlát szerdán. És David. Ne aggódj miattam, jól vagyok.
• Aggódok érted Freya.
• Ne tedd. Bízz bennem. Szeretlek David.
• Én is szeretlek húgi.

Ezután a  bájos kis reggeli csevej után elmentem fürdeni, de megint csörögött a telefonom.

·         David, mi a  fészkes fenét nem értettél, hogy jól leszek?

·         Hope vagyok. – szólalt meg egy csendes hang. A szívem a torkomban dobogott a torkom összeszorult. Mit mondjak neki? Vagy kinyomjam a telefont?

·         Szia Hope. Hogy tetszik New York? – kérdeztem, sajnos a hangomból kihallatszódott a gúny, és a fájdalom. Pedig eskü, vidám akartam lenni.

·         Freya, ne nehezítsd meg a dolgom kérlek. Sajnálom amit tettem, de akkor azt hittem így lesz neked a legjobb, hisz apukád…

·         Figyelj Hope. Ha könnyíteni akartál a lelkeden, mielőtt elkezded élni a New Yorkiak rohanós életét, akkor megbocsájtok.

·         Freya! Én nem a lelkemen akarok könnyíteni. Tényleg a barátnőd akarok maradni, hisz akkor is kibírta a barátságunk, mikor te nem éltél Londonban. És hiába csak szeptemberben kezdődik a suli, azért költöztem ide, mert kaptam munkát is. Muszáj megértened!

·         Hope, én teljes mértékben megértelek. Sőt, örülök, hogy sikerült bekerülnöd oda, ahova akartál, de, ó bár elmondtad volna ezt az egészet. Hidd el, nem lettem volna öngyilkos. Remélem legalább jól érzed magad. – mondtam miközben belebújtam a futós cipőmbe.

·         Ó igen, most már sokkal jobban. Hiányzol Freya.

·         Te is nekem. Na de most lemegyek futni. Légy jó. – Majd kinyomtam a  telefont, s elindultam futni.

A mai nap a Riviérára való leutazásom megszervezésével telt. Koncert után visszajövök ide, s már indulok is vonattal a Riviérára. A házunk kulcsait már kétszer ellenőriztem, hogy megvannak-e. Estefele, mert még csak fél 6volt, gyorsan letusoltam (tényleg gyors voltam 15 perc) hajamat kiengedtem, majd felvettem egy fekete rövidnadrágot, (mivel itt elég meleg van. Oks kinek mi a  meleg. Londonhoz képest az van.) felülre, egy toppot melyen Minnie egér díszeleg, majd belebújtam a szandálomba. Táska a kezembe, belel, telefon, pénz, mágneskártya, VIP kártya a fiúk koncertjére. Még egy kis parfüm, a csuklómra s szájfény, az utóbbit a  táskámba csúsztattam, s már indultam is a koncert helyszínére.

A hátsó bejáraton mentem be, ezzel elkerültem a rajongók féltékenykedését, beszólásait. A fiúknak éppen hangpróbájuk volt, így leültem „az első sorba”. A beton is kellemesen langyos volt, és jól esett, ahogy a nyári napsugár cirógatta a bőröm s szinte éreztem, hogy - hogy lesz a napfényből D vitamin. Egyszer csak valaki elállta a napfényforrásom, s káromkodtam egy egészségeset, most kivételesen portugálul, plusz elküldtem az illetőt a picsába, anélkül, hogy megnéztem kinek is pampogok.

• Ezt a nyelvet nem beszélem, de biztos nem most dicsérted meg az új nadrágom – mondta Jay.
• Portugálul volt, és jól hitted. De mibe segíthetek? – kérdeztem ártatlanul.
• Öhm, mondjuk szerződés, meg ilyenek. Még koncert előtt, ha lehetne valami tájékoztatót.
• Persze. Akkor menjünk, egy csendes helyre. – Mondtam miközben feltápászkodtam Max segítségével, aki a kezét nyújtotta segítség képen.

Hátramentünk a fiúk ölözőjéhez, amit a koncert előtt fél órával hagytam el. Elmondtam mindent amit tudtam, majd arra hivatkozva, hogy nem akarok lábatlankodni kimentem s csatlakoztam a közönséghez. A maradék időmben arra gondoltam, hogy ők mennyivel másabbak mint a One Directionos srácok. De miért gondolok én rájuk??? „mert hiányoznak neked” Súgta valami „barom” a fejembe, s őt gyorsan el is küldtem melegebb éghajlatra, majd a koncertre fókuszáltam.

Egyedül a „Chasing The Sun” című dalukat ismerem, sajnos, pedig igazán klasszak. Jó hangjuk van, helyesek, bár nekem egyik se jön be, meg igazán rendes fickók is. Sajnos nem maradtam bájcsevejre, siettem vissza a hotelbe. Célom az volt, hogy még most azonnal elindulni a Riviérára.

A hotelből még éjszaka kijelentkeztem, majd kifizettem az ott töltött éjszakát, s elindultam a vasút állomásra. Az információs csomópontnál az amúgy is álmos nőt, még jobban lefárasztottam a bugyuta kérdéseimmel, pl.: hogy pontosan hány órás az út.  Az indok számára ismeretlen, de számára egyszerű, hogy tudjam mennyit aludhatok a vonaton.  Indulás előtt 10 perccel felültem a vonatra, elhelyezkedtem kényelmesen, telefonomon beállítottam az ébresztőt, közbe bedugtam a  fülest, hogy ne mindenkit ébresszek fel, majd körülbelül az indulás után fél órával el is aludtam.

A telefonom időben jelzett, és 15 perc múlva meg is érkeztünk Marseille legnagyobb vasútállomásához. Mikor végre kikászálódtam a tömegből, fogtam egy taxit, majd bemondtam kis otthonom címét. Kicsit hosszabb volt az út mint vártam hazáig, de megérte. Hajnalban is ugyanolyan hívogató volt. Bár tudom egy éve nem jártunk itt, akkor is jó lesz ebbe a (poros) házba belépni. A hosszú út kimerített, így felmentem a szobámba, s megvetettem magamnak az ágyat, majd elmentem aludni.

Másnap, vagyis aznap a napsugarak ébresztettek fel, úgy 10 óra körül. Úgy látszik a sötétellő függönyt nem húztam el rendesen, s a 10 órai napfény pont a szemembe világított. Nagyot nyújtózva kitipegtem a fürdőbe és rá kellett jönnöm, hogy a tervezett tengerparti séta előtt, inkább takarítani kellene. De pár nap múlva úgy is lelépek… - Ja és egy év múlva kétszer ekkora por lesz idebent – súgta az a kis piszok hang a fejembe. Cseszd meg! Igaza van. Vágtam egy fancsali vigyort majd nekiálltam kitakarítani a konyhát fürdőt és a szobám. Apu szobájába KÉPTELEN voltam bemenni. Nem akarok összetörni, az emlékek súlya alatt. Emlékezni fájdalmas volt számomra. Takarítás után kiültem a teraszunkra. A házunk egyszerű, nem luxus lakás, de a tengerparttól 50 méterre helyezkedik el, így ha kiülök a teraszra a tengerparttal szemezek. A napfény szikrázóan sütött így bementem a házba felvettem a fürdőruhám, majd egy strandtöröközőt vettem magamhoz, a telefonom belecsúsztattam egy kis tokba, majd kimentem a tengerpartra.  A törölközőt leterítettem, majd alá tettem a telefonom egy kis gödörbe, hogy ne legyen feltűnő. Persze kellő távolságra tettem a  víztől. Belerohantam a vízbe, mint kislány koromba – nem Freya most ezzel nem foglalkozol – s úsztam, ameddig bírtam. Utána vissza s leültem a víz szélére, s élveztem, hogy  a hullámok egyenletes ritmusba „nyalogatják” a lábam. Hol jobban, hol kevésbé. Úgy fél óra ücsörgés után visszamentem a plédemhez és felbontottam a flakon ásványvizet amit kihoztam magammal. Egyszer csak valami rezgett a  lábamnál, majd rájöttem, hogy a telefonom az. David indított videóhívást. Sose adja fel? Na mindegy, most jó kedvembe vagyok így felvettem a telefont.

• Szia David. Miújság? – szóltam bele vidáman.
• Aztaaa… -  mondta meglepetten Niall, mert együtt telefonáltak Daviddel, aki épp hátra beszélt Zaynhez talán
• Oké, akkor szia Niall. És a többieket is üdvözlöm! DAVID! – szóltam rá haveromra hangosabban. Erre persze már odafigyelt.
• Ááá. Szia Freya. Örülök, hogy felvetted a telefont. Látom épp nyaralsz.
• Freyával beszéltek?!!! Mi is! – hallottam a többi fiú hangját a háttérből.
• Na, az Istenit, nyaralok emberek!!!!
• És sokszor fogsz így eltűnni nyaralni, Freya??? – vont kérdőre David, mint ha az apám lenne.
• Ha sokat táncoltok, az idegeimen igen. De most erre volt dolgom, így gondoltam pihenek egyet.
• Miért merre vagy? Kíváncsiskodott Zayn.
• Tengerparton, és olyan jóóó, süt a nap, és még nem megyek haza akármennyire is akarjátok! Boldoguljatok nélkülem.
• Szerdán lesz egy koncertünk Londonban. Ott leszel? – kérdezte Niall.
• Ott kell lennie. Kirúgatta a menedzserünk így most ő lesz az. – okoskodott Loui.
• Ez jó ötlet, úgy is mondtad, hogy menedzser szakon tanulsz. Fel vagy véve! – jelentette ki Liam.
• TESSÉK???? Meg vagytok húzatva? Imádlak titeket, de ott van a cég irányítása, akkor szeptembertől a  suli, meg valami pasit is össze kellene szednem magamnak. Bár az - az utolsó legfontosabb dolog a listámon.
• 3man szinglik vagyunk válassz. – tárta szét a karját Harry.
• David miért is hívtál pontosan? – kérdeztem.
• Jah, azért amit Niall kérdezett. Jössz szerdán koncertre. Tényleg kell egy menedzser nekik. – Mosolygott fogadott bátyám.
• Ott leszek, de nem tudom hánykor. Estére foglaltam a gépre jegyet. Vagyis úgy, hogy este érjek haza. De addig sziasztok! Rákészülök a hülyeségeitekre. – mondtam majd kinyomtam a telefont. 

helyzetjelentés

Nos észrevettétek, hogy a hétvégén nem volt rész. ennek több oka van melyek egymásba kapcsolódnak:

1. Megkezdődött a suli, nekem utolsó év így tanulnom KELL
2. Mivel tanulok, ezért fele annyi időt töltök gépnél
3. Ebből az következik, hogy fele annyi időm se jut írásra

És a legfontosabb, hogy hétvégén nem volt rész, az, hogy hétvégén nem gépeztem. Más dolgom volt.

Így arra a következtetésre jutottam, hogy KÉTHETENTE lesz új rész, ami azt jelenti, hogy most hétvégén szolgálok frissel.

remélem megértitek.

xx.Bella

NO.14

Itt az új friss! Remélem tetszik, most beleláthattok egy kicsit a két főszereplőnk lelkébe, hogy min is mentek át az utóbbi időben!
Vajon ez közelebb hozza őket egymáshoz, vagy csak ott voltak egymásnak s kihasználták egymást, hogy panaszkodhassanak?!

• De, csak ha akkor, ha majd te is mesélsz… - bólintottam s elkezdett mesélni – Tudod, volt egy barátnőm Eleanor. Elég hosszú ideig voltunk együtt. Úgy 11 hónapig. Igazán szerettem, s mindent megadtam neki. Voltunk az Amerikai turnén, s oda nem jött. Vagyis ott volt, de aztán haza kellett mennie. Szóval nem is az a lényeg, hanem, hogy az utolsó hónapban nem éreztem a hiányát. Vagyis… hiányzott de nem annyira mint amikor szerelmes az ember. Megváltoztak az érzelmeim. Tudtam lépnem kell, hogy majd én is boldog legyek meg ő is. Így hát, mikor hazajöttünk, ezt el is mondtam neki, s vége volt a kapcsolatunknak. Azóta nem is beszéltem vele. Ez volt 3 hete mikor szakítottunk. Örültem, hogy jajj, de jó „fű alatt” eltudtam rendezni a magánéletem, nem szerepelek címlapokon a szakításom miatt, a rajongók se zaklatnak, hogy lesznek az új barátnőim… Már túl is tettem magam a szakításon, de mint ugye elmondtam engem annyira nem viselt meg. Aztán a  hét elején Liam hozott egy újságot mely címlapon hozta le, hogy egy egyéjszakás kaland miatt szakítottam Eleanorral. Amúgy ez nem igaz, meg a következő 100 másik cikk sem, amit a héten írtak az újságok. Igazából ezt még úgy ahogy el is viseltem, de mikor tegnap esti műsorban megláttam Eleanort amiben előadja a hattyúk halálát, hogy milyen csúnyán bántam vele, meg, hogy nem is szerettem, meg, hogy egy egyéjszakás kaland miatt dobtam… És itt betelt a pohár, úgy éreztem ki kellett engednem a gőzt, s erre egy kocsma tűnt a legalkalmasabbnak. Innen meg már tudsz mindent, hisz ott voltál… Na de most te jössz. Miért rohantál haza, egyedül…
• Barátnőm bejelentette, hogy holnap elköltözik New Yorkba… - szorítottam össze a fogam.
• Ezért nem lehetsz ennyire kiborulva. Na gyerünk, én is őszinte voltam legyél te is az.
• Rendben, megadom magam. De én erre iszok, és hozok zsebkendőt. – Kimentem a konyhába kerítettem egy üveg bort, hozzá poharat, csak magamnak, hisz Louis már vett be gyógyszert, és egy százas zsepit. Így mentem vissza a sráchoz aki furán nézett rám. Töltöttem a pohárba inni, lenyeltem egy kortyot, s belekezdtem a mondókámba. - Szinte lehetne sorsszerű, ha drámai akarok lenni, de az én „mélypontom” is 3 hete kezdődött. Vagyis, közvetetten egy hónapja. Finnországban laktunk apummal, és mondta, hogy mivel jól megy a cég ezért visszaköltözünk Angliába. Nincs mit tenni, hát akkor költözünk. Úgy volt, hogy a csütörtökön együtt jövünk vissza egy korai géppel, de apunak áttettek egy tárgyalását még délelőttre, így ő  a későbbi géppel jött volna utánam. Nem akartam, hogy éjszaka vezessen, de makacs ember volt. – Láttam, hogy szólásra nyitná a száját, de leintettem – Olyan mint én vagyok. Még ma is a fülembe csengenek a szavai, miszerint megígéri, hogy vigyáz magára és épségben hazaér a reptérről. Apám jó sofőr volt, bíztam benne, hogy nem lesz semmi baja. Csak, hogy hiába jó sofőr az apám, ha más nem az. Karambolozott egy másik kocsival, és természetesen most is be jön az a „jóslat”, hogy az ártatlannak lesz nagyobb baja, nem annak aki okozta a balesetet. Ez a kibaszott átok, most se fordult meg. Míg a másik kocsi sofőrje, megúszta, lábtöréssel, kartöréssel, meg azzal, hogy betört az orra és kiugrott a válla, az én apukám, másnap belehalt a sérüléseibe. – éreztem, hogy lefolyik egy könnycsepp az arcomon. Louis nem közelített hozzám, de nem is bántam. – Sose találkoztam azzal a férfival, aki tönkretette az életem. Kíváncsi lennék rá, hogy milyen az életem megcsonkítója, de talán jobb ha kiléte homályban marad. Nem tudom, hogy a rendőrség intézkedik-e de eddig én nem kaptam bírósági beidézést. Ezután a barátnőm, aki elköltözik, kapart össze, de 4 nap után, visszatért a rendes életébe. Hisz, ki várhatja el, hogy az én lelkem ápolgassa. Ezután minden a nyakamba szakadt. Birkózzak meg a fájdalommal, irányítsam a céget, és éljek úgy mint egy 19 éves. Nos ezt bírtam 2 hétig.  Mosolyogtam, nevettem, kívül. Belül bőgtem mint egy ötéves. David, a legjobb barátom. Benne bízok meg a legjobban ezen a héten ideköltözött, s ápolgatta a lelkem. Valakinek, csak fontos vagyok, csak most Hope rávett, hogy menjünk el bulizni. Beleegyeztem, majd kibuggyant belőle az igazság. Ez csak egy búcsú buli, s ki tudja mikor találkozunk. Elkezdtem futni haza, de a belváros elég messze van, így taxit hívtam, majd megláttam a kocsmát. Elfogott a késztetést, hogy bemenjek, és leigyam magam, a sárga föld alá, csak aztán ott voltál te, s gondoltam, hogy segítek neked, addig se kell magammal foglalkoznom. Most már beszélhetsz. – eresztettem meg egy gyenge mosolyt.
• Ez, ez, borzasztó ami veled történt. Részvétem apukád miatt.
• Kérlek ne sajnálj. Nem kérek sajnálatot. Az a legrosszabb. – majd kiittam a poharam tartalmát.
• És anyukádat sose említetted. Vele mi van? – kíváncsiskodott.
• Nem vagy te egy kicsit szemtelen?
• Hééé… én vagyok az idősebb. – védekezett.
• Nos, ha már így jött, hogy kitárulkozunk egymás előtt, vagyis pontosabban csak én,  akkor elmondom. Anyámmal nem tartom a kapcsolatot. 3 éves voltam mikor a szüleim elváltak, miattam de ez már tényleg egy másik történet, s azóta apukámmal élek. Éltem… Most mesélj te magadról. De ne az internetes sablonszöveget mond el.
• Oké, Louis vagyok, 21 leszek, van 5 húgom, és imádom a szüleim. Második családom  One Direction, de nekem nincs olyan „izgalmas” – macskakörmözött a levegőbe - mint neked. Egyszerű srác vagyok, aki azt csinálja amit szeret. Zenél. Imádom a répát. – nevetett fel.
• Igen azt észrevettem. Tapasztaltam… - nevettem vele együtt. Olyan jó volt kiönteni a lelkem, bár nem is ismerem.

Ezután még rengeteg dologról beszéltünk, bár tök hülye témákról. De legalább egyikünk se a saját sebeit nyalogatta. Feljött ugye Louis családja, mesélt a fiúkról, mutatott videókat a koncertjeikről, bár inkább vicces videókat mutatott, kibeszéltük a kedvenc időtöltésünk, beszéltünk Finnországról, vagyis én beszéltem, meg Brazíliáról, és Franciaországról. Az ottani életemről, és elkezdtünk finnül tanulni. Nagyon vicces volt, ahogy próbálkozott. Bár a szia könnyen ment neki. (Hei – finnül a szia)

Az idő csak úgy repült, és már 11 óra volt. Nem éreztem a hiányát a nem alvásnak. Tudod ha átlendülsz a  holdponton, akkor nincs baj. Épp kaját csináltam, meg a bort raktam el a hűtőbe (amiből csak egy pohár fogyott és én ittam) mikor David és a többi 4 fiú tört be hozzám. David engem ölelgetett míg a fiúk Louist.

• David, kezdem megbánni, hogy kulcsot adtam. 
• Naaa, ne légy ilyen morci, csak leellenőriztük, hogy nem-e közösen lettetek öngyilkosak. Hope mindent elmondott. És azt üzeni, hogy 15:00kor megy a gépe, ha el akarsz búcsúzni, de megérti ha nem.
• Nem tudom. Nem gondolkoztam ezen.  – Mondtam Davidnek.
• Te tudod, de ő a barátnőd. Mindenki hibázik! És csak nem akart terhelni téged. – Védte Hope-ot.
• Na Freya, David mi lelépünk. Freya, köszi, hogy összekapartad Louis-t. Meg megmentettél, minket egy címlap sztoritól. Nem hiányzik mostanság. Majd hívunk. Puszi. – Köszöntek el, de közben Louis megölelt és egy „köszönök mindent”  súgott a fülembe. Ez furcsa volt.
• Sziasztok. – köszöntünk el, majd ebéd után leültünk a gép elé, s híreket olvastunk.

Másfél hét telt el, a Louis-val való „találkozás” óta. Azóta az élet megy tovább. Mivel hétköznap van, így visszatértem a  munkába. A távollétem alatt felgyűlt szerződéseket átnéztem, majd aláírtam, s utoljára megakadt a szemem egy papíron. A „The Wanted” menedzsmentje kereste fel a cégünket, hogy szóba jöhet-e egy esetleges szerződéskötés. Ez mind szép és jó, de Franciaországba kellene utaznom. Végül is az jó, mert beszélni akarok apukám legjobb barátjával, aki Franciaországban él, hogy nem-e lenne a jobb kezem, és segítene, mert nem fogom bírni. Nagyon kimerítő a cég irányítása, meg szeptembertől iskola, hiába levelezőn fogom folytatni… Végül írtam egy válasz e-mailt, hogy elmegyek a holnapután tartandó koncertre, és beszélek a srácokkal bár előre tudom, nem fognak nekem hinni a korom miatt. De sebaj. Egyszer élünk. Délben leléptem a munkahelyemről, s indultam az edzőterembe. Mindig is szerettem sportolni, bár a versenyzés azért nem jött össze, mert ugye nem egy országban éltünk. De a kedvencem az úszás, a mai napig. Az edzőterembe kihajtottam magamból minden érzést, majd elmentem úszni, ami az edzőterem mellett van. Gyorsan leúsztam pár hosszt majd megszárítottam a hajam s elindultam haza. Mikor hazaértem, játszottam egyet a  kutyákkal, majd ettem pár falatot. Este úgy döntöttem elmegyek a  húgaimhoz, hogy ha esetleg megint átakarnának jönni ne tegyék, mivel nem leszek itthon.

Rachel meglepetten fogadott, hogy mit keresek itt, és be kell vallanom elég idegennek éreztem magam ebben a házban. Mindenhol fotók a lányokról, meg anyuról és a férjéről, de rólam egy se. Mégis mit vártam?! Én szakítottam meg vele a kapcsolatot. Ő próbálkozik. Ezért Adam, anyám férje eléggé utál is. De se gáz, én is őt. Szóval, kölcsönös.

Hallottam ahogy anyámmal sutyorognak, bár ők ezt  nem tudják:

„Miért nem dobod ki a házból? Egy bajkeverő. Utál minket, ez nem fog változni, hiába vagy vele kedves. Olyan mint az apja. Makacs, és ő ráadásul egy törtető cafka. Nem viszi majd semmire se az életben. Elherdálja azt a pénzt amit az apja rá hagyott majd utána nálunk csövezik. Csak tönkre tesz téged, és te hagyod, mert a lányod…”  Ennyi elég volt Adamből. Tudtam, hogy nem tart sokra, engem, de hogy apámat se. Pedig legjobb barátok voltak, ezelőtt, jó pár évvel. Mondjuk úgy 16 évvel. Könnyek kezdték csípni a szemem, de nem adom meg azt az örömöt annak a féregnek, hogy sírni lásson. Tudtam, hogy rossz ötlet volt idejönni. Kirohantam, majd bevágtam a bejárati ajtót. Kocsiba ültem s hazahajtottam. Mikor hazaértem felhívtam Davidet, hogy remélem nem baj ha pár napra eltűnök, és, hogy náluk ugye nem lesznek-e láb alatt a kutyusaim, ha átviszem őket. David, persze nem akart elengedni, amíg meg nem tudja merre megyek, de mondtam, hogy muszáj elmennem. Kiszellőztetni a  fejem, hogy mit is akarok IGAZÁN! Nem, hogy mi a kötelességem, hanem amit a szívem diktál. Erre most pont jó egy kis munkával egybekötött Franciaországi kiruccanás.

Mikor hazaértem hívtam a repülőteret, hogy a legközelebbi Párizsba tartó járatra biztosítsanak nekem helyet, A 2 óra múlva indulóra nincs, de sebaj, 3,5 óra múlva indul egy, és még első osztályon is mehetek. No nem azért mert pazarolni akarom a pénzem hanem azért, mert máshol nem volt hely. Vagyis a turista osztályon.  Egyszer megengedhetem magamnak. Mivel tudtam, hogy a párizsi koncert után lemegyek a Riviérára, a házunkhoz így nyári ruhákat, fürdőruhát is pakoltam. Maradok egy hétig, utána hazajövök. Döntöttem el. Az autómmal beálltam a garázsba, majd miután meggyőződtem, hogy mindent bezártam, és mindent elraktam, hívtam egy taxit. Közben Davidet is hívtam, hogy jöjjön el a kutyákért. Kivittem a bőröndöm, bepötyögtem a biztonsági kódot, hogy a riasztót aktiválja, s mondtam a taxi sofőrjének, hogy a reptérre legyen szíves. Remélem sikerül magamban tisztázni a dolgokat.

A reptéren folyamatosan csörgött a telefonom, David által, mert amikor átjött a kutyákért akkor már ott volt a taxi s nem magyarázkodtam neki. Csak egy puszit nyomtam az arcára, s elviharoztam a taxiban. Nem tud beletörődni, hogy tudok dönteni a magam sorsáról. Vettem magazinokat, meg kávét magamnak, s vártam a  becsekkolásra.