NO.14

Itt az új friss! Remélem tetszik, most beleláthattok egy kicsit a két főszereplőnk lelkébe, hogy min is mentek át az utóbbi időben!
Vajon ez közelebb hozza őket egymáshoz, vagy csak ott voltak egymásnak s kihasználták egymást, hogy panaszkodhassanak?!

• De, csak ha akkor, ha majd te is mesélsz… - bólintottam s elkezdett mesélni – Tudod, volt egy barátnőm Eleanor. Elég hosszú ideig voltunk együtt. Úgy 11 hónapig. Igazán szerettem, s mindent megadtam neki. Voltunk az Amerikai turnén, s oda nem jött. Vagyis ott volt, de aztán haza kellett mennie. Szóval nem is az a lényeg, hanem, hogy az utolsó hónapban nem éreztem a hiányát. Vagyis… hiányzott de nem annyira mint amikor szerelmes az ember. Megváltoztak az érzelmeim. Tudtam lépnem kell, hogy majd én is boldog legyek meg ő is. Így hát, mikor hazajöttünk, ezt el is mondtam neki, s vége volt a kapcsolatunknak. Azóta nem is beszéltem vele. Ez volt 3 hete mikor szakítottunk. Örültem, hogy jajj, de jó „fű alatt” eltudtam rendezni a magánéletem, nem szerepelek címlapokon a szakításom miatt, a rajongók se zaklatnak, hogy lesznek az új barátnőim… Már túl is tettem magam a szakításon, de mint ugye elmondtam engem annyira nem viselt meg. Aztán a  hét elején Liam hozott egy újságot mely címlapon hozta le, hogy egy egyéjszakás kaland miatt szakítottam Eleanorral. Amúgy ez nem igaz, meg a következő 100 másik cikk sem, amit a héten írtak az újságok. Igazából ezt még úgy ahogy el is viseltem, de mikor tegnap esti műsorban megláttam Eleanort amiben előadja a hattyúk halálát, hogy milyen csúnyán bántam vele, meg, hogy nem is szerettem, meg, hogy egy egyéjszakás kaland miatt dobtam… És itt betelt a pohár, úgy éreztem ki kellett engednem a gőzt, s erre egy kocsma tűnt a legalkalmasabbnak. Innen meg már tudsz mindent, hisz ott voltál… Na de most te jössz. Miért rohantál haza, egyedül…
• Barátnőm bejelentette, hogy holnap elköltözik New Yorkba… - szorítottam össze a fogam.
• Ezért nem lehetsz ennyire kiborulva. Na gyerünk, én is őszinte voltam legyél te is az.
• Rendben, megadom magam. De én erre iszok, és hozok zsebkendőt. – Kimentem a konyhába kerítettem egy üveg bort, hozzá poharat, csak magamnak, hisz Louis már vett be gyógyszert, és egy százas zsepit. Így mentem vissza a sráchoz aki furán nézett rám. Töltöttem a pohárba inni, lenyeltem egy kortyot, s belekezdtem a mondókámba. - Szinte lehetne sorsszerű, ha drámai akarok lenni, de az én „mélypontom” is 3 hete kezdődött. Vagyis, közvetetten egy hónapja. Finnországban laktunk apummal, és mondta, hogy mivel jól megy a cég ezért visszaköltözünk Angliába. Nincs mit tenni, hát akkor költözünk. Úgy volt, hogy a csütörtökön együtt jövünk vissza egy korai géppel, de apunak áttettek egy tárgyalását még délelőttre, így ő  a későbbi géppel jött volna utánam. Nem akartam, hogy éjszaka vezessen, de makacs ember volt. – Láttam, hogy szólásra nyitná a száját, de leintettem – Olyan mint én vagyok. Még ma is a fülembe csengenek a szavai, miszerint megígéri, hogy vigyáz magára és épségben hazaér a reptérről. Apám jó sofőr volt, bíztam benne, hogy nem lesz semmi baja. Csak, hogy hiába jó sofőr az apám, ha más nem az. Karambolozott egy másik kocsival, és természetesen most is be jön az a „jóslat”, hogy az ártatlannak lesz nagyobb baja, nem annak aki okozta a balesetet. Ez a kibaszott átok, most se fordult meg. Míg a másik kocsi sofőrje, megúszta, lábtöréssel, kartöréssel, meg azzal, hogy betört az orra és kiugrott a válla, az én apukám, másnap belehalt a sérüléseibe. – éreztem, hogy lefolyik egy könnycsepp az arcomon. Louis nem közelített hozzám, de nem is bántam. – Sose találkoztam azzal a férfival, aki tönkretette az életem. Kíváncsi lennék rá, hogy milyen az életem megcsonkítója, de talán jobb ha kiléte homályban marad. Nem tudom, hogy a rendőrség intézkedik-e de eddig én nem kaptam bírósági beidézést. Ezután a barátnőm, aki elköltözik, kapart össze, de 4 nap után, visszatért a rendes életébe. Hisz, ki várhatja el, hogy az én lelkem ápolgassa. Ezután minden a nyakamba szakadt. Birkózzak meg a fájdalommal, irányítsam a céget, és éljek úgy mint egy 19 éves. Nos ezt bírtam 2 hétig.  Mosolyogtam, nevettem, kívül. Belül bőgtem mint egy ötéves. David, a legjobb barátom. Benne bízok meg a legjobban ezen a héten ideköltözött, s ápolgatta a lelkem. Valakinek, csak fontos vagyok, csak most Hope rávett, hogy menjünk el bulizni. Beleegyeztem, majd kibuggyant belőle az igazság. Ez csak egy búcsú buli, s ki tudja mikor találkozunk. Elkezdtem futni haza, de a belváros elég messze van, így taxit hívtam, majd megláttam a kocsmát. Elfogott a késztetést, hogy bemenjek, és leigyam magam, a sárga föld alá, csak aztán ott voltál te, s gondoltam, hogy segítek neked, addig se kell magammal foglalkoznom. Most már beszélhetsz. – eresztettem meg egy gyenge mosolyt.
• Ez, ez, borzasztó ami veled történt. Részvétem apukád miatt.
• Kérlek ne sajnálj. Nem kérek sajnálatot. Az a legrosszabb. – majd kiittam a poharam tartalmát.
• És anyukádat sose említetted. Vele mi van? – kíváncsiskodott.
• Nem vagy te egy kicsit szemtelen?
• Hééé… én vagyok az idősebb. – védekezett.
• Nos, ha már így jött, hogy kitárulkozunk egymás előtt, vagyis pontosabban csak én,  akkor elmondom. Anyámmal nem tartom a kapcsolatot. 3 éves voltam mikor a szüleim elváltak, miattam de ez már tényleg egy másik történet, s azóta apukámmal élek. Éltem… Most mesélj te magadról. De ne az internetes sablonszöveget mond el.
• Oké, Louis vagyok, 21 leszek, van 5 húgom, és imádom a szüleim. Második családom  One Direction, de nekem nincs olyan „izgalmas” – macskakörmözött a levegőbe - mint neked. Egyszerű srác vagyok, aki azt csinálja amit szeret. Zenél. Imádom a répát. – nevetett fel.
• Igen azt észrevettem. Tapasztaltam… - nevettem vele együtt. Olyan jó volt kiönteni a lelkem, bár nem is ismerem.

Ezután még rengeteg dologról beszéltünk, bár tök hülye témákról. De legalább egyikünk se a saját sebeit nyalogatta. Feljött ugye Louis családja, mesélt a fiúkról, mutatott videókat a koncertjeikről, bár inkább vicces videókat mutatott, kibeszéltük a kedvenc időtöltésünk, beszéltünk Finnországról, vagyis én beszéltem, meg Brazíliáról, és Franciaországról. Az ottani életemről, és elkezdtünk finnül tanulni. Nagyon vicces volt, ahogy próbálkozott. Bár a szia könnyen ment neki. (Hei – finnül a szia)

Az idő csak úgy repült, és már 11 óra volt. Nem éreztem a hiányát a nem alvásnak. Tudod ha átlendülsz a  holdponton, akkor nincs baj. Épp kaját csináltam, meg a bort raktam el a hűtőbe (amiből csak egy pohár fogyott és én ittam) mikor David és a többi 4 fiú tört be hozzám. David engem ölelgetett míg a fiúk Louist.

• David, kezdem megbánni, hogy kulcsot adtam. 
• Naaa, ne légy ilyen morci, csak leellenőriztük, hogy nem-e közösen lettetek öngyilkosak. Hope mindent elmondott. És azt üzeni, hogy 15:00kor megy a gépe, ha el akarsz búcsúzni, de megérti ha nem.
• Nem tudom. Nem gondolkoztam ezen.  – Mondtam Davidnek.
• Te tudod, de ő a barátnőd. Mindenki hibázik! És csak nem akart terhelni téged. – Védte Hope-ot.
• Na Freya, David mi lelépünk. Freya, köszi, hogy összekapartad Louis-t. Meg megmentettél, minket egy címlap sztoritól. Nem hiányzik mostanság. Majd hívunk. Puszi. – Köszöntek el, de közben Louis megölelt és egy „köszönök mindent”  súgott a fülembe. Ez furcsa volt.
• Sziasztok. – köszöntünk el, majd ebéd után leültünk a gép elé, s híreket olvastunk.

Másfél hét telt el, a Louis-val való „találkozás” óta. Azóta az élet megy tovább. Mivel hétköznap van, így visszatértem a  munkába. A távollétem alatt felgyűlt szerződéseket átnéztem, majd aláírtam, s utoljára megakadt a szemem egy papíron. A „The Wanted” menedzsmentje kereste fel a cégünket, hogy szóba jöhet-e egy esetleges szerződéskötés. Ez mind szép és jó, de Franciaországba kellene utaznom. Végül is az jó, mert beszélni akarok apukám legjobb barátjával, aki Franciaországban él, hogy nem-e lenne a jobb kezem, és segítene, mert nem fogom bírni. Nagyon kimerítő a cég irányítása, meg szeptembertől iskola, hiába levelezőn fogom folytatni… Végül írtam egy válasz e-mailt, hogy elmegyek a holnapután tartandó koncertre, és beszélek a srácokkal bár előre tudom, nem fognak nekem hinni a korom miatt. De sebaj. Egyszer élünk. Délben leléptem a munkahelyemről, s indultam az edzőterembe. Mindig is szerettem sportolni, bár a versenyzés azért nem jött össze, mert ugye nem egy országban éltünk. De a kedvencem az úszás, a mai napig. Az edzőterembe kihajtottam magamból minden érzést, majd elmentem úszni, ami az edzőterem mellett van. Gyorsan leúsztam pár hosszt majd megszárítottam a hajam s elindultam haza. Mikor hazaértem, játszottam egyet a  kutyákkal, majd ettem pár falatot. Este úgy döntöttem elmegyek a  húgaimhoz, hogy ha esetleg megint átakarnának jönni ne tegyék, mivel nem leszek itthon.

Rachel meglepetten fogadott, hogy mit keresek itt, és be kell vallanom elég idegennek éreztem magam ebben a házban. Mindenhol fotók a lányokról, meg anyuról és a férjéről, de rólam egy se. Mégis mit vártam?! Én szakítottam meg vele a kapcsolatot. Ő próbálkozik. Ezért Adam, anyám férje eléggé utál is. De se gáz, én is őt. Szóval, kölcsönös.

Hallottam ahogy anyámmal sutyorognak, bár ők ezt  nem tudják:

„Miért nem dobod ki a házból? Egy bajkeverő. Utál minket, ez nem fog változni, hiába vagy vele kedves. Olyan mint az apja. Makacs, és ő ráadásul egy törtető cafka. Nem viszi majd semmire se az életben. Elherdálja azt a pénzt amit az apja rá hagyott majd utána nálunk csövezik. Csak tönkre tesz téged, és te hagyod, mert a lányod…”  Ennyi elég volt Adamből. Tudtam, hogy nem tart sokra, engem, de hogy apámat se. Pedig legjobb barátok voltak, ezelőtt, jó pár évvel. Mondjuk úgy 16 évvel. Könnyek kezdték csípni a szemem, de nem adom meg azt az örömöt annak a féregnek, hogy sírni lásson. Tudtam, hogy rossz ötlet volt idejönni. Kirohantam, majd bevágtam a bejárati ajtót. Kocsiba ültem s hazahajtottam. Mikor hazaértem felhívtam Davidet, hogy remélem nem baj ha pár napra eltűnök, és, hogy náluk ugye nem lesznek-e láb alatt a kutyusaim, ha átviszem őket. David, persze nem akart elengedni, amíg meg nem tudja merre megyek, de mondtam, hogy muszáj elmennem. Kiszellőztetni a  fejem, hogy mit is akarok IGAZÁN! Nem, hogy mi a kötelességem, hanem amit a szívem diktál. Erre most pont jó egy kis munkával egybekötött Franciaországi kiruccanás.

Mikor hazaértem hívtam a repülőteret, hogy a legközelebbi Párizsba tartó járatra biztosítsanak nekem helyet, A 2 óra múlva indulóra nincs, de sebaj, 3,5 óra múlva indul egy, és még első osztályon is mehetek. No nem azért mert pazarolni akarom a pénzem hanem azért, mert máshol nem volt hely. Vagyis a turista osztályon.  Egyszer megengedhetem magamnak. Mivel tudtam, hogy a párizsi koncert után lemegyek a Riviérára, a házunkhoz így nyári ruhákat, fürdőruhát is pakoltam. Maradok egy hétig, utána hazajövök. Döntöttem el. Az autómmal beálltam a garázsba, majd miután meggyőződtem, hogy mindent bezártam, és mindent elraktam, hívtam egy taxit. Közben Davidet is hívtam, hogy jöjjön el a kutyákért. Kivittem a bőröndöm, bepötyögtem a biztonsági kódot, hogy a riasztót aktiválja, s mondtam a taxi sofőrjének, hogy a reptérre legyen szíves. Remélem sikerül magamban tisztázni a dolgokat.

A reptéren folyamatosan csörgött a telefonom, David által, mert amikor átjött a kutyákért akkor már ott volt a taxi s nem magyarázkodtam neki. Csak egy puszit nyomtam az arcára, s elviharoztam a taxiban. Nem tud beletörődni, hogy tudok dönteni a magam sorsáról. Vettem magazinokat, meg kávét magamnak, s vártam a  becsekkolásra.