NO.15

Sziasztok!
Megérkezett a kétheti adag, s 5 kommentet kérnék, mert mostanában nem nagyon kapok. Ez elszomorít.
Látom az adatokon, hogy olvassátok a történetem, de a véleményetekre is kíváncsi vagyok.
Xx. Bella

Egy rövidke repülőút után, már Franciaország légterét „rontottam”. Otthon, édes otthon. Jahm, ez még nem az, mert a párizsi házunk el lett adva, mikor anyáék elváltak. Ezután mi még itt éltünk Franciaországban, de már nem a fővárosban. Az utcák ismeretlenek voltak, hiába laktam is, meg jártam többször Párizsban. Igazából imádom Franciaországot, és tudom használni a nyelvet is így mosolyogva diktáltam be a címet a taxisnak.

A portánál bejelentkeztem, s alig értem fel a szobámba és nyitottam ki az első bőröndöm, hogy valami tiszta ruhát keressek, már kopogtak az ajtómon. Meglepetten nyitottam ki az ajtómat, és öt fiatal (velem egykorúkat kb.) srác állt ott. De Javu érzésem volt, hisz a The Wanted-ről TÉNYLEG semmit se tudok, és ők IS öten vannak. Engem kísért ez a szám. Komolyan. Meglepetten néztem rájuk, de ők is rám.

• Öhm, bocsi, lehet, hogy rossz helyen járunk, mert mi Freya Hamiltont keressük a FHH’s Company főnökét.
• Gyertek beljebb. – Sóhajtottam majd arrébb álltam az ajtóból. A fiúk nem mozdultak. – Freya vagyok, de ha gondoljátok mutatok útlevelet, jogosítványt, személyit…
• Komolyan te vagy a nagyfőnök? – érdeklődött a… a mit tom’ én melyik az egyik.
• Igen. Probléma? Esetleg így már nem akartok a céggel szerződést kötni?
• De miért? Miért nem anyud vagy apud? – érdeklődött a másik, bár ő ezt nem tudhatta az „apud” szóra összeszorult a szívem.
• Nem, ismerlek titeket, neveteket se tudom, nem fogom kitárni a szívem.
• Oké. Akkor én vagyok Jay, ők itt Nathan, Max, Tom Siva – mutatta be pajtársait.
• Rendben sziasztok. Nos, akkor úgy lesz, hogy én elmegyek a koncertetekre, meghallgatlak titeket, majd ha tetszik a zenétek, akkor majd Angliába ha visszamegyünk, akkor eljöttök hozzám, addig én írok egy ajánlatot, hogy a cégem mit tud nektek kínálni, utána ha tetszik az ajánlat, akkor szerződést írunk, s aláírjátok, és létrejött köztünk egy szerződés, és én leszek a kiadótok feje. Kérdés?
• Ő, mióta vezeted a céget? – bassza meg, csak nem adják fel.
• Kevesebb mint egy hónapja. – válaszoltam tömören. Nem akartam kiadni magam.
• És miért? – érdeklődött asszem Siva.
• Nos, ha ennyire nem tudtok leszállnia  témáról elmondom. Anyámmal nem beszélek egy jó pár éve, apám meg 3 hete halt meg. Egyéb óhaj sóhaj?  - s éreztem, sírni akarok, ahogy közöltem a nyers tényeket, hogy nincs senkim.
• Sajnáljuk. – mondta Max.
• Ne sajnálj, az még rosszabb. – mondtam lehajtott fejjel. – Mikor kezdődik a koncert? – váltottam témát.
• Este 8kor. Holnap. Várunk. Szia. – Mondta Max összefoglalóan majd indultak.
• Sziasztok! – becsuktam az ajtót, leültem az ágy szélére és sírva fakadtam.

Nem akarok élni. Futott át az agyamon. Elgondolkoztam, hogy kinek hiányoznék? Egyedül Davidnek. Nekem is könnyebb lenne, nem kellene elviselnem a sajnálatot az emberek szemében, akinek elmondom, hogy meghalt apám. Hülye vagy Freya… Olyan sok mindent akarsz még az életben.  Először is lelki békét, egy szerető pasast, és majd a távoli jövőt nézve gyereket.

Miután kibőgtem magam, eldöntöttem elmegyek sétálni a városba. Eiffel toronyhoz mentem el, majd hosszas sorban állás után fel is mentem rá. Mikor felmentem a legmagasabb pontjára ahová lehetett megálltam és körbe néztem. Láttam a sok boldog embert, majd a hajam az arcomba fújta a szél és döntés született bennem. Bár ezt nem terveztem, de nem baj. Úgy éreztem ezzel is segíthetem lezárni a múlt fájó részét, s csak a jó emlékekre koncentrálni. Késő este értem vissza a szállodába, majd csak egy gyors zuhanyzásra és bedőltem az ágyba. Nem hivatkozok időeltolódásra, mert az-az egy óra nem oszt nem szoroz, de úgy éreztem, már ezer éve nem aludtam.

Nyugodtan aludtam az éjszaka, majd nyűgösen ébredtem telefoncsörgésre.

• Ki vagy? Mit akarsz ilyen hajnalban? Ja, hupsz, fél 10 van de akkor is. – morogtam a telefonba.
• Végre felvetted azt az átkozott telefont, azt se tudom hol vagy, mikor jössz haza!!!
• Áhh, neked is jó reggelt David. Jól vagyok, jelen esetben egy szállodában és felébresztettél. Egy hét múlva hazamegyek.
• Szerdán? – tette fel a költői kérdést.
• Igen, David szerdán. De most ha megengeded, megfürdök, majd lemegyek futni. Akkor viszlát szerdán. És David. Ne aggódj miattam, jól vagyok.
• Aggódok érted Freya.
• Ne tedd. Bízz bennem. Szeretlek David.
• Én is szeretlek húgi.

Ezután a  bájos kis reggeli csevej után elmentem fürdeni, de megint csörögött a telefonom.

·         David, mi a  fészkes fenét nem értettél, hogy jól leszek?

·         Hope vagyok. – szólalt meg egy csendes hang. A szívem a torkomban dobogott a torkom összeszorult. Mit mondjak neki? Vagy kinyomjam a telefont?

·         Szia Hope. Hogy tetszik New York? – kérdeztem, sajnos a hangomból kihallatszódott a gúny, és a fájdalom. Pedig eskü, vidám akartam lenni.

·         Freya, ne nehezítsd meg a dolgom kérlek. Sajnálom amit tettem, de akkor azt hittem így lesz neked a legjobb, hisz apukád…

·         Figyelj Hope. Ha könnyíteni akartál a lelkeden, mielőtt elkezded élni a New Yorkiak rohanós életét, akkor megbocsájtok.

·         Freya! Én nem a lelkemen akarok könnyíteni. Tényleg a barátnőd akarok maradni, hisz akkor is kibírta a barátságunk, mikor te nem éltél Londonban. És hiába csak szeptemberben kezdődik a suli, azért költöztem ide, mert kaptam munkát is. Muszáj megértened!

·         Hope, én teljes mértékben megértelek. Sőt, örülök, hogy sikerült bekerülnöd oda, ahova akartál, de, ó bár elmondtad volna ezt az egészet. Hidd el, nem lettem volna öngyilkos. Remélem legalább jól érzed magad. – mondtam miközben belebújtam a futós cipőmbe.

·         Ó igen, most már sokkal jobban. Hiányzol Freya.

·         Te is nekem. Na de most lemegyek futni. Légy jó. – Majd kinyomtam a  telefont, s elindultam futni.

A mai nap a Riviérára való leutazásom megszervezésével telt. Koncert után visszajövök ide, s már indulok is vonattal a Riviérára. A házunk kulcsait már kétszer ellenőriztem, hogy megvannak-e. Estefele, mert még csak fél 6volt, gyorsan letusoltam (tényleg gyors voltam 15 perc) hajamat kiengedtem, majd felvettem egy fekete rövidnadrágot, (mivel itt elég meleg van. Oks kinek mi a  meleg. Londonhoz képest az van.) felülre, egy toppot melyen Minnie egér díszeleg, majd belebújtam a szandálomba. Táska a kezembe, belel, telefon, pénz, mágneskártya, VIP kártya a fiúk koncertjére. Még egy kis parfüm, a csuklómra s szájfény, az utóbbit a  táskámba csúsztattam, s már indultam is a koncert helyszínére.

A hátsó bejáraton mentem be, ezzel elkerültem a rajongók féltékenykedését, beszólásait. A fiúknak éppen hangpróbájuk volt, így leültem „az első sorba”. A beton is kellemesen langyos volt, és jól esett, ahogy a nyári napsugár cirógatta a bőröm s szinte éreztem, hogy - hogy lesz a napfényből D vitamin. Egyszer csak valaki elállta a napfényforrásom, s káromkodtam egy egészségeset, most kivételesen portugálul, plusz elküldtem az illetőt a picsába, anélkül, hogy megnéztem kinek is pampogok.

• Ezt a nyelvet nem beszélem, de biztos nem most dicsérted meg az új nadrágom – mondta Jay.
• Portugálul volt, és jól hitted. De mibe segíthetek? – kérdeztem ártatlanul.
• Öhm, mondjuk szerződés, meg ilyenek. Még koncert előtt, ha lehetne valami tájékoztatót.
• Persze. Akkor menjünk, egy csendes helyre. – Mondtam miközben feltápászkodtam Max segítségével, aki a kezét nyújtotta segítség képen.

Hátramentünk a fiúk ölözőjéhez, amit a koncert előtt fél órával hagytam el. Elmondtam mindent amit tudtam, majd arra hivatkozva, hogy nem akarok lábatlankodni kimentem s csatlakoztam a közönséghez. A maradék időmben arra gondoltam, hogy ők mennyivel másabbak mint a One Directionos srácok. De miért gondolok én rájuk??? „mert hiányoznak neked” Súgta valami „barom” a fejembe, s őt gyorsan el is küldtem melegebb éghajlatra, majd a koncertre fókuszáltam.

Egyedül a „Chasing The Sun” című dalukat ismerem, sajnos, pedig igazán klasszak. Jó hangjuk van, helyesek, bár nekem egyik se jön be, meg igazán rendes fickók is. Sajnos nem maradtam bájcsevejre, siettem vissza a hotelbe. Célom az volt, hogy még most azonnal elindulni a Riviérára.

A hotelből még éjszaka kijelentkeztem, majd kifizettem az ott töltött éjszakát, s elindultam a vasút állomásra. Az információs csomópontnál az amúgy is álmos nőt, még jobban lefárasztottam a bugyuta kérdéseimmel, pl.: hogy pontosan hány órás az út.  Az indok számára ismeretlen, de számára egyszerű, hogy tudjam mennyit aludhatok a vonaton.  Indulás előtt 10 perccel felültem a vonatra, elhelyezkedtem kényelmesen, telefonomon beállítottam az ébresztőt, közbe bedugtam a  fülest, hogy ne mindenkit ébresszek fel, majd körülbelül az indulás után fél órával el is aludtam.

A telefonom időben jelzett, és 15 perc múlva meg is érkeztünk Marseille legnagyobb vasútállomásához. Mikor végre kikászálódtam a tömegből, fogtam egy taxit, majd bemondtam kis otthonom címét. Kicsit hosszabb volt az út mint vártam hazáig, de megérte. Hajnalban is ugyanolyan hívogató volt. Bár tudom egy éve nem jártunk itt, akkor is jó lesz ebbe a (poros) házba belépni. A hosszú út kimerített, így felmentem a szobámba, s megvetettem magamnak az ágyat, majd elmentem aludni.

Másnap, vagyis aznap a napsugarak ébresztettek fel, úgy 10 óra körül. Úgy látszik a sötétellő függönyt nem húztam el rendesen, s a 10 órai napfény pont a szemembe világított. Nagyot nyújtózva kitipegtem a fürdőbe és rá kellett jönnöm, hogy a tervezett tengerparti séta előtt, inkább takarítani kellene. De pár nap múlva úgy is lelépek… - Ja és egy év múlva kétszer ekkora por lesz idebent – súgta az a kis piszok hang a fejembe. Cseszd meg! Igaza van. Vágtam egy fancsali vigyort majd nekiálltam kitakarítani a konyhát fürdőt és a szobám. Apu szobájába KÉPTELEN voltam bemenni. Nem akarok összetörni, az emlékek súlya alatt. Emlékezni fájdalmas volt számomra. Takarítás után kiültem a teraszunkra. A házunk egyszerű, nem luxus lakás, de a tengerparttól 50 méterre helyezkedik el, így ha kiülök a teraszra a tengerparttal szemezek. A napfény szikrázóan sütött így bementem a házba felvettem a fürdőruhám, majd egy strandtöröközőt vettem magamhoz, a telefonom belecsúsztattam egy kis tokba, majd kimentem a tengerpartra.  A törölközőt leterítettem, majd alá tettem a telefonom egy kis gödörbe, hogy ne legyen feltűnő. Persze kellő távolságra tettem a  víztől. Belerohantam a vízbe, mint kislány koromba – nem Freya most ezzel nem foglalkozol – s úsztam, ameddig bírtam. Utána vissza s leültem a víz szélére, s élveztem, hogy  a hullámok egyenletes ritmusba „nyalogatják” a lábam. Hol jobban, hol kevésbé. Úgy fél óra ücsörgés után visszamentem a plédemhez és felbontottam a flakon ásványvizet amit kihoztam magammal. Egyszer csak valami rezgett a  lábamnál, majd rájöttem, hogy a telefonom az. David indított videóhívást. Sose adja fel? Na mindegy, most jó kedvembe vagyok így felvettem a telefont.

• Szia David. Miújság? – szóltam bele vidáman.
• Aztaaa… -  mondta meglepetten Niall, mert együtt telefonáltak Daviddel, aki épp hátra beszélt Zaynhez talán
• Oké, akkor szia Niall. És a többieket is üdvözlöm! DAVID! – szóltam rá haveromra hangosabban. Erre persze már odafigyelt.
• Ááá. Szia Freya. Örülök, hogy felvetted a telefont. Látom épp nyaralsz.
• Freyával beszéltek?!!! Mi is! – hallottam a többi fiú hangját a háttérből.
• Na, az Istenit, nyaralok emberek!!!!
• És sokszor fogsz így eltűnni nyaralni, Freya??? – vont kérdőre David, mint ha az apám lenne.
• Ha sokat táncoltok, az idegeimen igen. De most erre volt dolgom, így gondoltam pihenek egyet.
• Miért merre vagy? Kíváncsiskodott Zayn.
• Tengerparton, és olyan jóóó, süt a nap, és még nem megyek haza akármennyire is akarjátok! Boldoguljatok nélkülem.
• Szerdán lesz egy koncertünk Londonban. Ott leszel? – kérdezte Niall.
• Ott kell lennie. Kirúgatta a menedzserünk így most ő lesz az. – okoskodott Loui.
• Ez jó ötlet, úgy is mondtad, hogy menedzser szakon tanulsz. Fel vagy véve! – jelentette ki Liam.
• TESSÉK???? Meg vagytok húzatva? Imádlak titeket, de ott van a cég irányítása, akkor szeptembertől a  suli, meg valami pasit is össze kellene szednem magamnak. Bár az - az utolsó legfontosabb dolog a listámon.
• 3man szinglik vagyunk válassz. – tárta szét a karját Harry.
• David miért is hívtál pontosan? – kérdeztem.
• Jah, azért amit Niall kérdezett. Jössz szerdán koncertre. Tényleg kell egy menedzser nekik. – Mosolygott fogadott bátyám.
• Ott leszek, de nem tudom hánykor. Estére foglaltam a gépre jegyet. Vagyis úgy, hogy este érjek haza. De addig sziasztok! Rákészülök a hülyeségeitekre. – mondtam majd kinyomtam a telefont.