NO.3

Elérkezett a friss ideje. Nos, ebben a fejezetben a fiúk még nem szerepelnek, de már olvashattok róluk. De ez a fejezet még teljesen Freya-ról szól.
Nagyon örülök, a kommenteknek, nagyon jól esnek ♥♥
xxBella

Ezután kiléptünk a tetkószalon ajtaján. Mélyet szippantottam a levegőből, s Hopehoz fordultam

-          Sajnálom, hogy nem mondtam el neked

-          Semmi baj Freya. Amúgy csak úgy mellesleg. Az egész tetkószalonnak könnybe lábadt a szeme. Mindenki rád figyelt. – Tette hozzá mosolyogva

-          Mit gondolhatnak rólam?!

-          Részvétet éreznek irántad. Egy ifjú hölgy, aki elvesztette az apját.

-          Az egyetlen, családtagját… - tettem hozzá keserűen

-          De hisz anyád él és virul. Na meg ott van a két húgod.

-          Nem érdekelnek. Anyuval amúgy se vagyok jóba, a húgaim csöpögésére az aktuális kedvencük iránt nem vagyok kíváncsi.

-          Elhiszem

Ma volt apu temetése. Felvettem a legszebb fekete ruhám, majd elindultam a temetőbe. Egyedül szerveztem meg ezt az egészet. Istenem a torkom is összeszorul, már a gondolattól is, hogy soha többé nem szól hozzám. Erősnek kell lenned Freya!! Bíztattam magam. Miközben az autóval megálltam a temető előtt, eszembe jutott az anyám is! Jézusom nem beszéltem még vele mióta hazajöttem, csak telefonon. Tuti ki lesz akadva, és ha hisztériát csap komolyan mondom felpofozom.

Közömbös arccal fogadtam a  részvétnyilvánításokat pedig  legszívesebben a koporsó mellett bőgtem volna. Senki se támogat a családomból. A vér szerinti maradék családomból. Egyedül Hope állt mellettem, s támogatott mindenben. Igaz, ő már a testvérem. Szerencsére nem viselte meg a barátságunkat az, hogy három évig Finnországban éltem. A nyarakat mindig velünk töltötte. Anyám miért támogatna? Hisz már semmi köze apuhoz… A húgaimnak szintén… Még annyi se amennyi anyunak volt… Őszintén? Nem is számítottam tőle többe… A vendégek apu kollégái, barátai és családtagok. Mindegyiket ismerem. Maga a temetés, egyszerű volt. Nem volt nagy felhajtás körülötte. Miután mindenki hazament a temetés után, mert, hogy nem szerveztem utána semmilyen  halotti tort amit mindenki meg is értett, én még ott maradtam. Leültem a sírral szemközti padra s elkezdtem sírni.  Hope aki egy ideig csak a háttérből figyelt, csak leült mellém, s a vállát kínálta fel. Úgy 10 perc után, felálltam, a csokromat, (ami vadvirágokból áll) odaraktam a fejfához. Tudni kell apu szerint mindig az a legszebb amit a természet ad. Ezért is nem vettem semmilyen virágot. Inkább kimentem London határaiba s szedem egy nagy csokorra valót.

Hétfő reggel van, s jujj ja igen. Ma vagyok először egyedül hagyva mivel Hope a pasijával találkozik, akit miattam szépen elhanyagolt. Ő mit is kell még a mai napról tudnom? Semmit… Egyedül leszek itthon mint a kisujjam.. Jah bocsi nem. A két kutyussal…

10óra körül arra eszméltem fel a tévé képernyője előtt ülve, hogy valaki csönget. Így felálltam s a kutyák kíséretében,  kimentem a kapuhoz, s nagy meglepetésemre a két törpe állt ott

-          Mit akartok lányok? – kérdeztem őket unottan

-          Mondjuk bemenni?  - tette fel a költői kérdést Sarah. (az idősebbik)

-          Ki mondta, hogy be is engedlek titeket? – húztam fel a szemöldököm

-          Ne már Freya. Engedj be minket. Anya se tudja, hogy itt vagyunk. – nyüstölt Rachel (rájöhettél ő a fiatalabbik)

-          Akkor meg miért nem mentek haza? Elég messze laktok tőlem… - őszintén? Nem volt kedvem hozzájuk

-          Most bemegyünk s beszélgetünk – állt a sarkára Sarah. Fogadjunk mikor töriből felel, nem ilyen határozott…

-          Gyertek törpék – sóhajtottam egy nagyot, majd beengedtem őket a kapun. Mikor utolértem őket, már a nappaliba terpeszkedtek, s Sarah lába az asztalon volt.

-          Először is, vedd le a lábad az asztalról, majd másodszor, mi szél fújt erre? Tuti nem ok nélkül jöttetek…

-          Tudod Freya, két éve nem láttunk, néha írtál valamit facebookon, képeket is ott láttunk, és nem léptél kapcsolatba velünk. Pedig a húgaid vagyunk. Jól esett volna. Attól, hogy anyával nem vagy jóba minket nem kell utálni. Nem tehetünk róla.. érted Freya?? – lábadt könnybe Sarah szeme

-          Most mit vársz? Mit mondjak? Bocs, hogy nem besszéltem veletek?

-          Hát…. Valahogy úgy…

-          Ezt ne várd tőlem. De azt már látom, hogy nem azok vagytok mint 2 éve. Sokat változtatok. Már 15 és 16 évesek vagytok….

Úgy érzem, kicsit érettebben tudtunk beszélgetni, s már nem azok a dedós kislányok, akik voltak. Fiatal kamaszok, akik egész jó fejek… Délután felhívták az otthoniakat, hogy ma nálam alszanak. Ezek kitervelték a mai napot.

Vacsi után megkérdeztem őket pontosan miért is jöttek.

-          Lányok, pontosan miért is fáradtatok el hozzám? Biztos nem azért, hogy lássátok messziről érkezett nővéreteket…

-          És… na jó! pénteken lesz egy koncert. One Direction….  – nagyarázta Sarah

-          Ki? –kérdeztem vissza

-          Ne már… komolyan nem olvastál Finnbe egy újságot se?  - értetlenkedett Rachel

-          Ők – mutatott egy képet Sarah a telefonján, s elindított egy számot is tőlük

-          Ja ők… Na igen, mi van velük?

-          Szóval lesz pénteken egy konci és anyáék nem engednek el minket, egyedül. De veled tuti elengednének… Na léccii… gyere el velünk!

-          Figyi, lányok. Nem tudom mi lesz pénteken. Most pedig nyomás aludni, nekem holnap 9re az ügyvédhez kell mennem, s még titeket is hazavinni… Utána meg, még attól függ, hogy alakulnak a dolgok az ügyvédnél.

-          Jó éjt Freya! Remélem eljössz velünk  - mondta álmosan Rachel, miközben becsukta  vendégszoba ajtaját

Másnap reggel már 8:50kor az ügyvédnél ültem. Lábam idegesen járt, feszültség levezetésnek pont jó volt…

Az ügyvéd nem késett, pontosan 9kor megérkezett és már mentem is be vele az irodájába…

-          Jó reggelt Miss. Hamilton – köszönt – Anne, egy kávét legyen szíves. Ön kér valamit?

-          Jó reggelt, Mr. Thomas, és köszönöm egy narancslevet elfogadok.

-          Nos, akkor Miss. Hamilton. Kezdhetjük?

Nagy levegőt vettem. Sóhajtottam majd bólintottam….

Fél 11 van, s a kocsimban ülök. El se hiszem amit az ügyvéd mondott. Ez lehetetlen! Az apám mindent rám hagyott!!! Hihetetlen, bár vannak benne kikötések, hogy egy bizonyos összeghez csak 21 éves korom felett nyúlhatok, de nem érdekes.  Az, amitől a legjobban parázok, az-az, hogy egyedül kell majd vezetnem a FHH’s company-t. Oké, ott lesznek a fejesek, de mindenben enyém az utolsó, döntő szó.

Míg a kocsiba ültem felhívtam Lisát apa.. azaz a titkárnőmet… Furcsa, hogy majdnem 19 évesen nálam idősebbeknek fogok dirigálni

-          Figyelj Lisa, változott a terv… csütörtökre hívj össze egy vezetői gyűlést. Beszélnem kell a fejesekkel.

-          Freya, szerinted ez így pikk-pakk megy?

-          Lisa, kérlek…Fontos lenne

-          Jó intézkedem…

-          Ciao! – köszöntem el, majd kinyomtam a kis kütyüt…

Nem tudom, hogy fogom megoldani, hogy ugye oké, hogy most már vége a sulinak, a vizsgaidőszaknak, de szeptembertől ugyanúgy suli… és akkor még itt van a cég irányítása is.  Nem baj Freya! Megcsinálod!  Bíztattam magam. Több kevesebb sikerrel.

Csütörtök délután összeültünk a fejesekkel. Némelyik ki volt akadva, hogy idézek: „Ha egy kis csitri fogja irányítani a céget, már le is húzhatjuk a rolót.” Na itt lett elegem míg a „vének” vitatkoztak, hogy mától én leszek a főnök

-          Uraim, nem tehetek róla, hogy apám meghalt. Sőt mindent megadnék, hogy visszaforgassam az idő kerekét és apám még éljen! De nem lehet! El kell fogadniuk, hogy mától én dirigálok! Ha nem tetszik a mostani rendszer, fel lehet állni s kifáradni azon az ajtón! Mindenki pótolható! Maguk helyett 100 másikat is találnék ha kell! Szóval most döntsenek. Vagy maradnak s elfogadják, hogy egy kis 19 éves csitri dirigál vagy pedig kifáradnak azon az ajtón s maguk helyett keresek egy másik munkatársat -  mondtam higgadtan. Kimérten, és nem emeltem meg a hangom. A férfiak meg csak néztek rám. Egyszer csak megszólalt az egyik

-          Tudod, kislány, én nagyon tiszteltem az apád munkásságát, de szerintem csődbe visz minket ha egy felelőtlen „gyerek” veszi át egy ekkora cég irányítását.

-          Egyetértek, Sam. Még nem is az, hogy nagy cég, de nagyon sok pénzzel dolgozunk. Ráadásul az ügyfelek, megjelennek a sajtóban, s ha egy rossz döntést is hozunk, akkor híre megy, s már be is csődöltünk.

-          Ebben igazuk van, de elméletileg magukat azért alkalmazzuk, hogy segítség az apám döntését, jelen esetben, meg az én döntésem.

-          Igen, igazad van Freya, de nem adhatunk mindent a szádba. Mi CSAK tanácsot adunk – hangsúlyozta a csak szót. Az eszem megáll…  

-          Ahham, értem szóval, az apám magukat azért fizette meg busásan, mert havonta 3-4 mondatot kiejtettek a szájukon… Tudják, mindenki ilyen munkáról álmodozik. Reggel bejön, jó környezet, a főnök havonta 2 percet foglakkozik velem, akkor se kell túl sok okos  dolgot mondani, mert már úgy is tudja mit fog tenni, csak illemből megkérdez, blabla. Nos most változni fog minden. Több dolog közül választhatnak. 1, kisétálnak azon az ajtón, s jön önök helyett másik kolléga. 2, a fizetésüket drasztikusan lecsökkenteném. Annyit kapnának amennyit megér az önök „tanácsadása”. Mondjuk úgy 50… nem az túl sok 25fontot kapnának havonta, mert többért nem dolgoznak meg tisztességesen, aztán mehetnének másod meg harmad állásba, hogy fent tudják tartani az eddig megszokott életszínvonalat, vagy megdolgoznak a pénzükért, de szerintem így is marha sokat keresnek. És a megdolgoznak a pénzükért, nem szimpla „csak tanácsadás” lenne, hanem segítenének nekem beletanulni a cég irányításába. Itt a lehetőség, választani tessék most. És nincs visszatáncolás, hogy 2 hét múlva bejelentem, hogy „bocsi, mégis szeretnék itt dolgozni.”

-          Már elnézést kisasszony, de honnan tud maga a mi anyagi helyzetünkről?- háborodott fel az egyik…

-          Ne nézzen madárnak. Nem úgy jöttem el erre a megbeszélésre, hogy semminek se néztem után.

A tárgyalást végül 5kor fejeztük be, s a végére igen elfáradtam. Végül két emberke mondta azt, hogy ő ebből, köszöni szépen nem kér…Nos akkor én se kértem belőlük. A felmondási szerződést kedden jön majd aláírni mind a két (ex)kolléga. Végül akikkel tovább fogok dolgozni, azt mondták derekasan kiálltam magamért, s nem is vagyok olyan elveszett, mint első látásra tűntem. Mikor elmentek a kollégáim, odafordultam Lisa-hoz.

-          Lisa, melyik ügyfél jön következőnek? – kérdeztem meggyötört arccal

-          Ma már nem jön senki. Délelőtt azért voltak olyan sokan, hogy délután ne legyen senki a tárgyalás után

-          Kösz Lisa. És akkor holnap ki jön? Felkészülök akkor

-          Délelőtt jönnek ők –nyújtotta át a listát – majd este elmész egy koncertre

-          Én? Ne nevettess már Lisa… Pont koncertre nincs kedvem menni…

-          Pedig menned kell. Apádnak is mennie kellett volna. Feladatod pedig az, hogy megnézed, hogy mire képes a leendőügyfél, érdemes –e vele szerződést kötni, meg hasonlók. Egy VIP jegyet kapsz így tudsz is beszélgetni velük, hogy ők mit gondolnak. Stb… És amúgy is szólam már egy hete…ha nem több

-          Jaa. Igen. Valami rémlik… Várj! Ők? Kik ezek egész pontosan?

-          A One Direction

Az agyam lázasan kutakodott ez után a  név után, végül a húgaimhoz kötötte. Ők említették a fiúkat, meg hogy pénteken koncertre mennek, csak nincs kivel így menjek velük. Én meg elküldtem őket, hogy ég nem tudom mi lesz  pénteken. Nos most már tudom így el is vihetem őket. Mégis csak a húgaim, vagy mik.

-          Oké, elmegyek. Kérem a jegyet Lisa! Holnap délelőtt találkozunk

-          Tessék Freya! Mehetsz hamarabb. Ezzel bárhová beengednek, így tudsz beszélni a fiúkkal is.

-          Köszi. Szia

Mikor kiléptem a hatalmas épültből, s a tüdőm megtelt friss oxigénnel, felhívtam a húgaim.

-          Sziasztok lányok. Ma gyertek át hozzám. Fél óra múlva otthon vagyok

-          Jó! Ott leszünk. Szia - köszönt el Rachel

Mikor hazaértem, még a húgaim nem vártak a kapuban így bementem a házba s elkezdtem főzni. No de ne egy hétfogásos vacsorát képzelj el. Kezdjük az egyszerűbbekkel így tejszínes csirkére esett a választásom. Arra is gondoltam, hogy be kellene állni a kocsival a garázsba, de lehet, hogy még haza kell vinnem a lányokat. Így maradt, hogy csak a feljáróra álltam le a kocsival.

10 perc múlva csöngettek s beengedtem a tesóimat

-          Szisztok lányok

-          Szia Freya. Mizujs? Nem lehetsz olyan magányos hogy a húgaidat hívod át magadhoz. Mit szeretnél?

-          Sarah, ne legyél ennyire epés. Jó hírt akartam mondani, de ha nem érdekel, akkor nem mondom el

-          Most már bökd ki. Am 8ra haza kell érnünk. – siettetett Rachel

-          Még mindig mentek koncertre holnap? – kérdeztem miközben felvontam a szemöldököm

-          Nem! Csak a falra lehet felszögelni a jeget dísznek. De miért?  - csattant fel Sarah

-          Nos ha gondoljátok elvihetek titeket. – ajánlottam fel mosolyogva

-          Komolyan megtennéd? – esett le a két lány álla

-          Van jegyem és igen. De nem egy helyen leszünk. Én dolgozni megyek oda

-          Dolgozni? –kérdezték egyszerre. Ilyenkor olyanok mint az ikrek

-          Nos igen. Többet  nem mondhatok bocsi

-          Istenem ez király Freya!!! – ugrottak a nyakamba

-          Jójó lányok. A következő a helyzet. Oda nem tudlak elvinni titeket, mert ti odamentek kezdésre, vagy ahány órára akartok, azt ti döntitek el, én pedig megyek 2re.

-          De akkor a behangolás kezdődik, és oda csak VIP jeggyel lehet bemenni…vagy még azzal se olyan korán - sorolta Sarah

-          Gratulálok okoska… Nos rendelkezem azzal a bizonyos VIP jeggyel…

-          Na ne már!!! Mutiiii – lelkesedtek mint az öt évesek a nyalókáért.  

-          Nem mutiba készült. Most pedig menjetek mert 8 lesz mire hazaértek, és szóljatok otthon, hogy holnap nálam alszotok

Pénteken már 11kor végeztem, s a többi napom nem lesz ilyen zsúfolt, csak most minden ügyféllel találkoztam, hogy milyen változások álltak be a cégnél. Elfogadták és részvétet nyilvánítottak. A bátrabbak még kérdezősködtek is hogy mi történt apámmal. Ilyenkor „összeszorított foggal” elmondtam, hogy egy részeg sofőr ment bele a kocsijába éjszaka mikor a reptérről jött volna haza.

Kettő után egy kicsivel érkeztem a koncert helyszínére. Otthon kicsit elpepecseltem. Pakolásztam egy kicsit, ebédeltem (pár falatot) utána fürödtem és felöltöztem. Az öltözékem nem vittem túlzásba. Mivel Londonban nagyon jó idő van ma, ezért felvettem egy farmer szoknyát, hozzá egy sötétkék csőtoppot. Hajamat csak lazán leengedtem, s sminket se tettem fel. Úgyis leolvad rólam. Lábbelinek egy bézs színű sarut választottam. Táskának pedig egy matrózcsíkos nagyobb táskát amibe elfér egy kétliteres ásványvíz. Összeszedtem minden dokumentumom, majd kocsi pattanva hamar megérkeztem. Mikor mentem a stadionhoz, hallottam az utánam szólókat, (a legtöbb őrült rajongó volt, akik már várakoztak - pl. egy kép fent- ) miközben meglátták a VIP jegyemet a nyakamba lógni. Húgaimmal is találkoztam akik a sor elején ültek kezükben egy - egy újsággal. 

-          Sziasztok lányok – álltam meg előttük. - Sok van még este 7ig – csipkelődtem egy kicsit

-          De így legalább az első sorban lesz helyünk. – puffogott Sarah

-          Nah de én megyek is. Sziasztok – dobtam puszit nekik

-          Szia – válaszoltak unottan.

Tudtam, vagyis reméltem, hogy az elején a srácokkal beszélhetek személyesen ő… 12 szem közt. No nem azért, hogy akkora rajongó vagyok, hanem mert szerződést akarunk velük kötni. 

NO.2

Úgy gondoltam felrakom a következő fejezetet :)
Örülök, hogy kaptam kommenteket is, meg szavazatokat is.
A következőt 4komment után hozom :) Naa lééci :D nekem jó ha Chatbe írtok az is :) meg szavazzatok, hogy  -hogy tetszett.

NO.2

2 héttel ezelőtt

-     Hercegnő, mit szólnál ha azt mondanám visszaköltözünk Londonba. – szólított meg apu vacsora után. Hát igen, már 3 éve lakunk Finnországba. Ami úgy érzem az igazi hazám. Apu félig finn, anyai részről, s apu is annak vallja magát meg én is.

-      Hát ha azt várod, hogy ujjongjak örömömben, nem fogok, de rendben. Bevallom már egy kicsit hiányzik London, de ha nem hoztad volna fel a témát akkor nem mondtam volna.

-          Nyugi Freya. Nem adjuk el ezt a házat se. Bármikor visszajöhetünk, de mivel a cég Angliába van célszerű most ott lennem egy kicsit. Főleg, hogy most így fellendült.

-          Rendben apu. Veled bárhová elmegyek. – majd felálltam az asztaltól, a mosatlant betettem a mosogatógépbe, majd megöleltem apát. – szeretlek apa – mondtam a legőszintébben.

-          Én is Kicsim. És akkor mikor induljunk?

-          Hm.. mi lenne ha a szülinapomat már otthon töltenénk – nevettem

-          De hisz Augusztusba szültetél

-          Tudom. Mit szólnál ha… hm nem is tudom mond meg te

-          Na jó. Menjünk akkor Jövő héten. Csütörtökön.

-          Rendben. Megbeszéltük. Én viszont ha megengeded elmennék pár barátommal a parkba

-          Menj csak. Még szerintem fent leszek mikor hazajössz

-          Apa! Aludnod kell.

-          Jól van.. majd meglátom

Gyorsan eltelt az idő s már szerdát mutatott a naptár. A bőröndjeim már katonás sorban álltak s csak arra vártak, hogy holnap visszamenjünk Angliába. „ők” várták, én meg minden pillanatot kihasználtam míg itthon vagyunk. Délután 3kor apa szólt ki a kertbe, ahol épp a kutyusainkkal játszottam, hogy holnap nem tud a reggeli géppel jönni velem. A tárgyalása ami ma lett volna átették holnapra. Így majd az esti géppel jön. Ennek egy cseppet se örültem, hogy majd kései órán vezetnie kell ezért felajánlottam, hogy kimegyek elé, de kedvesen elutasította

-          Nem hercegnő, tudok vigyázni magamra. – mondta majd puszit nyomott a fejem búbjára

Éreztem ahogy mesélés közben a kezemmel automatikusan arra a pontra tettem ahol apa megpuszilt. A szemem könnyes volt, s hangom is meg - meg remegett.

- Nem kell folytatnod ha nem akarod – jelentette ki Chris de a szavak nem nyertek értelmet a fejemben így mint aki meg se hallottam folytatta az egészet

-          De komolyan apa. Inkább gyere a pénteki első géppel. Utálom ha este vezetsz. –unszoltam aput hátha beadja a derekát

-          Freya nézz rám. Nem lesz semmi baj.

Hát oké, nem sikerül meggyőznöm a magam igazáról, de úgyse lesz semmi baj! Nem lesz semmi baj! Ezzel nyugtattam magam egész este, s ezzel is aludtam el. Reggel nem voltam valami kipihent. Hajam is úgy állt mint egy szénakazal s mire ezt kifésülöm…Végül bekapcsoltam a rádiót, hagy szóljon a zene. Erre táncikáltam s együtt énekeltem az énekesnővel ki perpill Rihanna volt.

-          Kicsim, levittem a bőröndjeidet a kocsiba. Már csak te hiányzol.

-          Megyek apu. -  Már csak a szandálomat kellett felvenni. Fehér nadrághoz vettem fel egy piros félvállas bő felsőt s alá egy fehér toppot. Mivel Finnországban nincs az a nagy hőmérséklet, egy fekete pulcsit kaptam magamra. Ezután indulhattunk is

Hamar kint voltunk a reptéren. Túl hamar! Szerettem volna még egy kis időt apuval tölteni, igaz csak egy napig leszünk távol egymástól.

-      Apa. Nagyon szeretlek. Te vagy a legfontosabb nekem – úgy éreztem muszáj elmondanom neki. Nehogy egy pillanatra is elfelejtse milyen fontos nekem. A legfontosabb, mindenki közül.

-          Imádlak hercegnő. Holnap találkozunk.

-          Apa. – szólaltam utána

-          Igen?

-          Ideadod a pulcsidat? Csak holnapig – néztem rá angyalian

-          Tessék kicsim. Aztán okosan.

Imádlak – formáztam néma szót az ajkaimmal, majd eltűntem a tömegben s felszálltam a Londonba tartó gépre. Egész úton a közös képeinket nézegettem, amit az utolsó nap készítettünk. Apu bolondnak tartott, de nem érdekelt.

Mosolyogtam, s letöröltem egy könnycseppet az emlék hatására.

Szerencsésen megérkeztem haza s idegenként járkáltam Londoni otthonunkban. A kutyusok is ezt tették. Pedig itt laktunk mielőtt hazamentünk Finnországba. Elkezdtem pakolgatni, nagyjából kicsomagolni s elmentem bevásárolni is mire apu hazaér legyenek friss alapanyagok itthon. Üdvözöltem a régi ismerős arcokat akik tudakolták, hogy vagyunk, hol van apu hogy mennek a dolgaink, én meg készségesen válaszoltam. Ciki vagy nem ciki néha el kellett gondolkoznom mit mondjak… minden finnül jutott eszembe. Mint egy kezdő angolt tanuló aki Londonba érkezett. Valahogy így éreztem magam. Nyugodtan tértem nyugovóra, hogy minden rendben és ma már itthon alszik apa.

Éjfél fele felriadtam álmomból s fájdalmat éreztem a szívemnél. Gondoltam csak elnyomtam ezért a hátamra feküdtem, hogy a belső szerveim ne nyomják egymást.

Arra gondoltam, hogy így jobb lesz, de nem. A fájdalom nem akart megszűnni ezért kerestem egy szem fájdalomcsillapítót, bár ez sem segített. Mintha kettétört volna bennem valami. Valahogy csak sikerült álomba ringatnom magam, bár álmom nem tartott sokáig. Telefonon kerestek. Hajnali fél 3kor. Ismeretlen szám volt, így felvettem

-          Miss Hamilton?

-          Igen. Miben segíthetek? – kérdeztem miközben felkapcsoltam az éjjeli lámpám.

-          Thomas Smith vagyok, a rendőrségtől keresem magát. - Elfogott a pánik

-          Az ön apja James Hamilton?

-          Igen. Ugye nincs vele semmi baj? – eluralkodott rajtam a pánik.

-          Sajnálattal közlöm, hogy az ön édesapja… - a rendőr normáltempóban beszélt mégis mielőtt kimondta volna ezerszer átfutott az agyamon, hogy ugye nem ugye nem - nem halt meg! Nem hallhatott meg!!! -  balesetet szenvedett –közölte a rendőr

-          És most hol van?! Jól van?!

-        Kisasszony ne essen pánikba az édesapját kórházba szállították. Biztosíthatom a legjobb kezek között van.

-          Azt mondja meg, hol van az apám! – kiabáltam a „szerencsétlennel”

Miután megkaptam a kielégítő választ felkaptam magamra valami ruhát, irataimat elraktam, bankkártyát készpénzt majd hívtam egy taxit. Nem tudott elég gyorsan menni az a csotrogány mint ahogy szerettem volna. Sürgettem is a sofőrt aki nem értette mi bajom van, hogy így rohanok, de nagyon nem érdekel a külvilág véleménye. Egy a fontos: Biztonságban tudni apámat!

Miután a taxi megérkezett a korház elé, a taxisnak kifizettem a jussát, majd berohantam az épületbe. A nővérke a második emeletre kísért, és azt mondta épp műtik. Enné többet nem mondhat, mindjárt jön a orvos.

Nos igen, a mindjárt az hajnali 5 lett. Nem aludtam egy szemhunyásnyit se. Nem nagyon kávézom, de ott abban a „rövid” intervallumban megittam 3mat. Pedig a kávé helyett valami erősebbet küldtem volna le a torkomon, de az automatán nem találtam a Vodka gombot.

Mikor a doki kijött  műtőből egyből neki estem

-          Doktorúr, mi van az apámmal?

-     Kisasszony, az apját nagyon súlyos sérülésekkel szállították be hozzánk. Mondhatni, csoda, hogy túlélte  az utat. A műtét jól sikerült de így is intenzív osztályon fog feküdni.

-          És a fel fog épülni?

-          Nem, tudni. Bízzunk a legjobbakban

-          Köszönöm Doktorúr

Bár közöltem volna vele, hogy cseszd meg a bízást, de nem tettem.  Miután aput felvitték az intenzívre én is elmentem. Szörnyű látvány volt. Mindenhonnan csövek lógtak ki. Így egyenletes pittyegés jelezte szívének egyenletes működését.

-       Apa, tudom, hogy nem hallasz de figyelj rám. Ha meggyógyulsz, esküszöm soha, de soha többet nem vezethetsz éjszaka. Ígérd meg nekem, hogy felépülsz. Szükségem van rád érted? Nem hagyhatsz egyedül a nagyvilágban! Nélküled egy senki  vagyok! – és elkezdtem zokogni A könnyim patakokban folytak, s mindig volt újabb és újabb. Szó szerint álomba sírtam magam, miközben apa kezét fogtam. Még így is milyen puha a keze.

Valamikor este 6 körül ébredtem. Még mindig ugyanabban a pózban voltam ahogy reggel ráhajtottam a fejem az ágyára. Csendben figyeltem békés arcát. A doki mondta, hogy teletömték gyógyszerekkel, hogy ne érezzen fájdalmat. Miután a doki kiment csak néztem tovább az arcát. Nem tudom meddig nézhettem az arcát, mikor egy gyenge szorítást éreztem a kezemen.

-       Apa! apa! Hallasz? Dad, I Love you...* – mondtam ki nagy nehezen hisz a sírás megnehezítette a dolgom. Ekkor hangos sípolással jeleztek a gépek, hogy valami nincs rendben. A dokik rögtön rohantak, s engem kitoltak a kórteremből…

Fél óra múlva a doki jött ki

-          Sajnálom Miss Hamilton. Az édesapja életét nem tudtuk megmenteni – vállon veregetett majd otthagyott.

Ledermedtem! Ez nem lehet igaz…

Valahogy hazajutottam, de nem egészen emlékszek hogyan s befeküdtem apu ágyába s keservesen kezdtem el sírni. Hol a párnába, hol az ég felé nézve kérdeztem Istent miért vette el tőlem az egyetlen szeretett személyt. Hol aput kérdeztem, hogy miért nem hallgatott rám, s jött a másnapi géppel. A könnyeim megállíthatatlanul folytak, s csak egy kérdés lobogott a fejem felett. Miért??? Miért ő? Miért kellett elveszítenem. Soha se hallom már dallamos hangját sose érzem parfümjének illatát, sose mondja ki a nevem, sose ölel meg, sose mondja, hogy „szeretlek”. Üres vagyok. Mindenkit hibáztattam, hogy a tárgyalást áttették. Az ő hibájuk! Az én hibám amiért nem mondtam nyomatékosabban, hogy a későbbi géppel jöjjön. Vagy egyszerűen nekem is ott kellett volna még maradni vele. Nekem is abba a kocsiba kellett volna ülnöm.

3 napig senkihez se szóltam, senkivel se érintkeztem a külvilágból. Nem ettem egy falatot se. Csak a közös képeinket bámultam, s sírtam. Folyamatosan.

A negyedik nap Hope látogatott meg,s teljesen ledöbbent a látványomtól. Valahogy nagyjából emberré formált. Kiszedte belőlem, hogy apa meghalt.

-    Azóta 3 napja ő tart életben. Kaját töm belém, joghurtot müzlit, meg csokit, gyümölcsöt és hasonlókat.  Igaz Hope? – fordultam felé könnyes szemmel.

-          Igaz. Én akadályozom meg minden hülye ötletben…

-          Mikor leszünk már kész? – kérdeztem Christ.

-          10 perce kész.  – mondta csendesen. Mikor ránéztem könnyes volt a szeme – Sajnálom, nem lenne szabad elérzékenyülnöm.

Felvettem a pólóm, s megöleltem Christ.

-       Sajnálom, hogy ennyire kiborultam. És köszönöm, hogy könnyíthettem a lelkemen, bár a fájdalom sose fog enyhülni

-         Mi tetkósok már csak ilyen pszihomókusok vagyunk. Gyere be bármikor, hogy ha beszélni akarsz. S ne felejtsd el kenegetni. Itt a számom, ha baj van hívj nyugodtan

-          Kösz Chris. Mindent – öleltem meg megint

-          Nincs Mit Freya. Sziasztok.

---

* Apa, Szeretlek…

NO.1

Halihó!
Eljött az idő, hogy elkezdjem publikálni az új történetem. Mint láthattátok Freya és a 1D-s srácok kalandjait olvashatjátok. Az első fejezet rövid lesz, de utána próbálom hosszabbra fogni a dolgokat. Az első pár fejezetben még nem igazán találkozhattok a fiúkkal, de utána változik a dolog :)
xoxoBella

No.1

-          Freya, haladj már. Elkésünk a próbáról. Ráadásul, utána még  programod is lesz és ha késük akkor később is végzünk – emlékeztetett barátnőm Hope.

-   Megyek, már de még… áh!! Megtaláltam a magas sarkúm párját – örvendeztem személyes sikeremnek

-          Melyiknek  párját? Ami a tánchoz kell vagy amibe mész? – kérdezte gúnyosan

-          Amibe megyek…. Tudod amióta ide költöztem semmit se találok. Még nem pakoltam el rendesen

-          Tudom, drágám – ölelt meg barátnőm

Nos. az utóbbi két hét katasztrofális volt az életemben s ebbe nem is mennék bele igazán…Talán, pár nap/hét elteltével. Most nem tudok még róla beszélni. Visszagondolva az emlékekre egy könnycsepp gördült le az arcomon. Azt az egyet folytatta még száz másik. Ez ment mostanában. Ki tudja az utóbbi időben mennyi papírzsepit használtam el. Az életem romokban van! Akármire gondolok mindenről ő jut az eszembe. Egyetemista vagyok, de most alig tudok koncentrálni. Ráadásul itt a vizsgaidőszakban ment tönkre minden! Bár hál istennek minden vizsgám sikerült hisz szorgalmasan készültem rájuk, de aztán bumm, a jól felépített életem tönkrement. Jól felépített? A legnagyobb hazugság magamnak…(is)…

-         Hope, ugye délután elkísérsz? – néztem rá könnyes szemekkel

-        Persze! De azért megkérdezhetem hova? - kíváncsiskodott. Így hamar meg fog öregedni gondoltam magamba mire elmosolyodtam, de rögtön vissza is tért a hatalmas űr és fájdalom.

-         Nos, először kozmetikushoz, majd egy tetováló szalonba – vallottam be kislányosan

-         Te meg vagy húzatva, két kínzás egy napra?

-        Hope – tettem a kezem a vállára- A tetkóm az Ő emlékére lesz. Meg mellesleg hamar túl leszek rajta – és legalább a fizikai fájdalom elveszi a lelkiről a figyelmet gondoltam magamba

-         Értem én, de még csak 18 vagy. Legális ez egyáltalán?

-         Mindjárt 19 és nem tudom, nem is érdekel, de meg fogom csináltatni

-        És amúgy hova lesz??

-       Igazából úgy gondoltam, hogy a mellem alá. Közel a szívemhez. Senki se fogja látni, de nekem mindig ott lesz

-         De aranyos. Biztos imádná

-        Vagy megölne. - Mosolyogtam fanyarul

Most épp táncórára sietünk. Én személy szerint harmadikos korom óta társastáncra járok, emellett tornáztam is, sőt haverommal volt egy kétszemélyes bandánk is. Ő dobolt én gitároztam s énekelgettünk. Csak úgy hülyeségből. Pedig ő szentül meg volt győződve, hogy jól éneklek! Botfülű. Azóta az a bizonyos barát egy világhírű fiúcsapat mögött dobol s járja a világot. Én meg egy szerencsétlenség vagyok. Egyetem padjait koptatom, semmi karrierem. Hiába beszélek több nyelven senki se vesz komolyan. Valaki szerint a szépségem miatt. Pedig egyszerű lány vagyok szőke hajjal és barna szemmel.  Mások szerint csak egy elkényeztetett hercegnő vagyok, akinek jó szerencséje, hogy ilyen jó családba született. Marhára!

Semmi se olyan mint kívülről látszik.

Két óra tánc után, ami legalább elvonta a figyelmemet hívott Lisa, apu titkárnője.

-     Szia Freya. Ráérsz jövő hét pénteken este?  - semmi, hogy vagy, meg hasonlók. Nem. Egyből a közepébe…

-          Mit szeretnél Lisa? – kérdeztem meggyötörve

-          Tudod apádnak lettek volna új ügyfelei, csak már sajnálatos már nem tud elmenni…- folytatta volna de beléfojtottam a szót

-      Figyelj Lisa. Tudom, hogy most a cégnél is minden a feje tetején van, de hidd el, nem csak ott, a magánéletemben is. Apám egy hete halt meg, s meg kellett szerveznem a temetését, ami ugye holnap lesz, kedden meg a végrendelet lesz felolvasva, így nem tudok nagyon veletek foglakozni, még! Ígérem kerítek sort az ügyfelekre is... de most egy ideig még küldj el mindenkit

-          Ez nehéz lesz, Freya!

-          Tudom, sajnálom, de majd jövő hét csütörtöktől mindenkit fogadok. Addig pedig kérj a nevemben elnézést, mindenkitől, és akkor csütörtöktől oszd be őket. Most pedig légy szíves csütörtökig hagyj békén engem. Ma elintézed a dolgot és csütörtökig szabadágon vagy. Viszlát Lisa

-   De… - akadékoskodott egy kicsit, biztos nem érti, hogy komolyan gondoltam. Ezért egy „drasztikusabb” módszert választottam.

-          Viszlát Lisa. - köszöntem el, majd kinyomtam a telefont.

Hope csak némán figyelte a számára egyoldalú beszélgetést. Csak az arckifejezésemből olvashatta le mit mondott Lisa.  Egyszerűen csak megölelt, s mentünk a kozmetikushoz, majd egy 40 perc elteltével már ott ültünk a tetováló szalonban, s vártam, hogy szóljanak

-          Freya! Gyere nézd meg milyen lett. Így gondoltad? – kérdezte Chris

-          Igen. Gyönyörű. Pont olyan mint apu kézírása.

-          És akkor a „Dad” az zöld legyen?

-          Igen. Olyan zöld mint a képen apum szeme

-          Rendben. Akkor kezdhetjük is.

Ráffeküdtem az asztalra, s mivel felül mindent le kellett vennem, melltartót is ezért Christől kaptam egy törölközőt, amivel takarhattam kebleim.  Pár percig némán feküdtem,  csak a tetováló gép zaja törte meg a csendet. Chris, hogy oldja a feszültséget megszólat

-          Úgy látom, a barátnőd jobban izgul mint te

-          Lehet. – mosolyodtam el egy kicsit

-          És elmeséled miért csináltatod ezt a tetkót

-          Hát legyen. - Sóhajtottam egy nagyot. - Apám egy hete halt meg. Épp utánam jött Finnországból. 2 hete kezdődött az egész…

Sziasztok!

nos, igen új blogot nyitottam, de a másikat se fogom elhanyagolni
Az első fejezetet hamarosan olvashatjátok!
pussy:Bella