NO.19

Sziasztok bogárkáim. Eltelt a két hét és itt vagyok :) Remélem tetszeni fog, s izgalmas rész lett. Következő rész 2 hét múlva. Kérlek titeket, hogy hagyjatok kommenteket, hogy tudjam kinek, hogy tetszik!

xX.Bella

Freya szemszöge:

Ó, igen! Brazília forró napsütés, macsó csávók, és mind az enyém. 2 napig. Hurrá. Most letört a hangulatom, szívesen itt maradnék még két hétig, de sajnos nem lehet. A ma Esti géppel haza kell mennünk. Délután van, és már minden papírt elintéztünk, amit kellett. A ház hivatalosan is az enyém, átírták a nevemre. Akik a házunkban laknak igazán jó emberek. Mai napig jó kapcsolatot ápolok velük, az internet segítségével, de ledöbbentek apa halálától. Sokként érte őket, (hát akkor engem, hogy érhetett) hogy ilyen hamar itt hagyott minket.

David sokat segített az elmúlt napokban, hogy ne törjek össze, ne kezdjek hisztirohamot az irodába,  hanem bágyadtan vigyorogtam a nőre, aki nem értette a saját anyanyelvét.

Este van, s már a repülőtéren vagyunk. Miközben indulunk a géphez, hátrafordulok, dobok egy puszit, majd előretolakodnak az érzéseim…

Londonban reggel van, a gépen nem aludtam semmit, olvastam. Az agyamban folyton apu járt így elővettem a könyvet, amit magammal hoztam s elkezdtem olvasni. Igazán jó könyv volt, be is fejeztem s leszállás előtt még kértem egy kávét. Tudtam úgyse fogok aludni majd csak este. David álmosan ébredt fel majd morcos volt, mert felkeltette a légi kísérő, hogy kösse be az övét. Na, igen, ilyen az én „bátyókám”.

A repülőtérről egyenesen az Olimpiai záróünnepség főpróbájára vitettem magam, meg David hazaugrik hozzám, elhozza, a kutyáimat az anyukájától stb. Annyira sokat segít, hogy nem tudom, hogy fogom neki meghálálni. A fiúk nagyban próbálták a What Makes You Beautiful „B verzióját” ami annyit takar, hogy egy kicsit másképp éneklik, mint ami az albumon van.

de, semmi extra. Jobban igazából nekik azt kellett próbálni, hogy – hogy lesz a bevonulás. Mert tudom képesek rá, hogy elessenek, és az jó kis muri lenne több tíz millió tévénéző előtt. Vagyis én tuti jót röhögnék, a fiúk már kevésbé. Bad Freya! Dorgáltam meg magam mielőtt beléptem volna a fiúkhoz.

A srácok igazán koncentráltak észre se vették, hogy a velük szemben lévő ajtófélfának támaszkodtam. Gyorsan küldtem egy SMS-t Zayn-nek mert neki láttam, hogy kilóg a zsebéből a telefon. És láss csodát, két perc múlva mindenki felém kapta a fejét, s a más megszokott csontropogtató ölelést kaptam.

A húgaimról mióta kitettem őket anyámnál az óta se hallottam. Bár ahogy anyám meg a férje beszélnek apámról, rólam, biztosra veszem, hogy eltiltották tőlem a lányokat. Hiszen melyik anya örülne, ha a lányai egy „csitrivel” lennének összezárva, aki biztos „elherdálja” az apja vagyonát. Még ha az a csitri a saját lánya is. Biztos vagyok benne, hogy Adam (anyám férje) már ellenem fordította az egész családot. Egyetlen közös képem sincs anyámmal, igaz, ahogy még régen Adam fogalmazott, mikor egyszer találkozunk: Ne várj sokat tőlünk, hisz te választottad, hogy apáddal élsz. És igaza is van, sose bántam meg, hogy nem maradtam anyámmal. Nem biztos, hogy a szemébe tudnék nézni, és őszintén mondani neki, hogy: „szeretlek”. Főleg azért mert az évek során, ha hazugságban élek is, mert tuti titkolják előttem, értelmet nyert volna minden dolog. És akkor nem lenne kihez mennem. A hazugsággal együtt kellene tovább élnem. Bár jobban belegondolva akkor apám talán még a mai napig élne… Mosolyogna, és szeretne. Ha engem nem is, de talán lenne másik gyereke egy másik nőtől, akit tiszta szívéből szeretne. Szívem is összeszorul erre a gondolatra, de legalább még élne. Ha nem is velem, de élne, lélegezne, szeretne.

Nem épp a legkellemesebb program erről gondolkozni az irodában reggel 9kor, de várom a The Wanted-es srácokat, egyeztetni. Igen az élet megy tovább… Már csak az a kérdés, hogy hogyan. A One Direction nyakán se lóghatok mindig, hisz nekik is van magánéletük. Mondjuk, azt jó lenne néha tisztázni a sajtó előtt, mert naponta kapok telefonhívásokat Louis felől, hogy igaz-e amit Eleanor nyilatkozott. Így még várom a másik fiúbandát, pár telefonnal, intézkedek is, hogy interjút fognak adni a srácok, s erre Louis külön ki fog térni. Gyorsan 15 perc alatt összedobtam egy listát, amit átküldtem a műsor szerkesztőinek, hogy miről faggathatják a srácokat. Tudom Louis nem fog örülni, de sajnos ezt a lépést muszáj megtenni.

Végre befutottak a The Wanted-eskek is a menedzserükkel, akinek egy picit leesett az álla, hogy ilyen fiatal vagyok. Hát mit ne mondjak, már kezdek ezekhez a kijelentésekhez hozzászokni. A napom ezzel nagyjából már el is telt, de még fél 4kor neki kellett állnom értekezletet tartani. Nem is tudom, mit kellene ilyenkor mondani, de én belevágtam egyből a közepébe a problémákat elmondtam és megvitattam a sok fizetett hülyével, hogy mi lesz a megoldás, amit én jónak látok.

És már este is van, vagyis este 6, de a napom még mindig nem ért véget hisz legalább Louis-ékhoz be kell ugranom, hogy tájékoztassam a fiatalurat. Leparkoltam a házuk elé, majd csengettem egy rövidet és a megkapott kóddal, bementem. Remélem, itthon van Louis. Miután beléptem a házba, 6 megilletődött szempárral találtam magam szembe.

• Hoppá. Ő, elnézést, rossz helyre jöttem? Úgy tudom ez Louis és Harry háza.
• Nem, - nem jött rossz helyre. A srácok itt laknak. Mark Tomlinson vagyok, Louis apukája, de az ön személyében kit tisztelhetünk?
• Jó estét, Freya Hamilton vagyok. A fiúk menedzsere és a lemezük kiadójának a tulajdonosa. Nyújtottam kezet Marknak, és akkor gondolom az anyukájának, akinek neve még titok számomra.
• Johanna – mondta miközben kezet fogtunk.
• Elnézést, kérek, amiért csak így berontottam, de Louis-val akarok beszélni.
• Hát, ha sikerül, végre lejönnie. Már 15 perce várunk rá… - panaszkodott a legidősebb húga.
• Elnézést. – biccentettem a család fel, és felnyargaltam a lépcsőn. Louist és Harryt Lou szobájában találtam.
• Srácok, örülnék, ha lejönnétek… Lou a családod is 15 perce vár téged, plusz nekem is mondandóm van…- mondtam mire a két srác csodálkozva nézett rám, hogy-hogy kerülök ide… Valami rosszat láttam a szemükbe, egymásra néztek s elkiáltották magukat:
• KAPD EL!

És ekkor Harry meg Louis megindultak felém, mire nekem is fel kellett kapnom a nyúlcipőt így ló halálban futottam le a lépcsőn, s közben némán imádkoztam, hogy ne törjem ki a bokám. A fiúk utánam futottak, és az egész Tomlinson család minket bámult, végül Harry egy kis csellel mögém ért, átkarolta a derekam s megpörgetett a levegőben.

Végül Louis is megölelt, majd le is huppant az egyik kanapéba. Az egyik húga, az ikrek közül rögtön az ölébe ugrott.

• Louis, nem szeretnélek sokáig feltartani, csak annyit akartam mondani, hogy mivel állandóan zaklatnak, amiatt, hogy szakítottatok Eleanorral, ezért szerveztem egy interjút neked és a srácoknak, szombat estére.
• De és ha én nem akarom?! – nézett rám komolyan Louis
• Nincs de… - Néztem vissza rá ugyan olyan komolyan, ahogy ő rám.
• De Freya, kérlek, én erről nem akarok beszélni…- hajtotta le a fejét.
• Én meg nem szeretek úgy WC-re járni, hogy állandóan csörög a telefonom…de most mennem kell… - felálltam megsimítottam Louis bánatos arcát, majd a kezébe adtam azt a listát, amiről kérdezhetik – sziasztok, viszlát. – biccentetem a szülők felé, majd elindultam a kocsim felé s végül haza.

Nem maradt sok másra erőm, mint, hogy megsétáltattam a kutyáim, majd megfürdöttem és már az igazak álmát aludtam.

A hét igazán gyorsan eltelt, s miközben a fiúk az Olimpiai záróünnepségre készültek én szerveztem az Amerikai utat. Kb. két hetet leszünk Los Angelesben, s közben fellépnek a VMA-n meg a stúdióba is beparancsolom őket. Igaz, nagyon jól haladunk az albummal, de ha novemberben a boltok polcaira akarjuk „dobni” akkor dolgozni kell rajta.

Épp az utolsó főpróbán vagyunk, délelőtt.  A fiúk már nagyon izgatottak, hogy egy ekkora eseményen lépnek fel, a világ előtt. Nagyon nagy rajtuk a nyomás, így minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy ne égjenek le. Épp a kamion szélén ülök, s lógatom a lábam. Már vagy 4edjére megyünk körbe az arénában. Mindig előröl, kezdjük, s már kezdek elszédülni. Egyszer csak hirtelen hátranyúltam megfogtam az egyik fiú bokáját s „ugattam” mint a kutyák.  Szerencsétlen Zayn úgy megijedt, hogy eldobta a mikrofont és leszaladt a kamionról. Én meg csak hátradőltem és szakadtam a röhögéstől. A fiúk is követték a példám, mikor leesett nekik, hogy mi történt, hasukat fogták a nevetéstől Zayn meg gonoszan nézett ránk. Végül nem bírta sokáig s csatlakozott hozzánk, és körülöttünk senki se tudta, hogy mi történt miért nevetünk.

• Na, elég legyen. Mindjárt fellépés utána meg megyünk Los Angelesbe. – ugrottam le a kamionról. – Zayn te meg irtó cuki voltál, na, de sipirc vissza…

***

Három nap telt el az Olimpiai fellépés után, s már Los Angeles utcáin sétálok. Az Angyalok Városa. Imádtam itt lakni. Bár csak fél év volt, de életem meghatározó fél éve. Itt csattant el az eső csókom. Itt volt az első szerelmem. Örökké a tengerparton bujkáltunk apám elől, hisz egyik lányos apa se örül, ha pici lánya felnő. Holnap már stúdióba rugdosom a fiúkat, ma még pihi van. Nehéz átállni, hisz Londonban már este van. Elértem a célom s a tengerpartot nézem, miközben maxi ruhámat a szél fújja. A sós tenger illata, olyan megnyugtató.

• Szerbusz kislány. Vagy már nem is olyan kicsi. – Köszöntött egyik rég nem látott ismerősöm.
• Jézusom! Úgy megijesztettél. Nagyon örülök, hogy látlak. – Öleltem meg az ismeretlen ismerőst.  – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
• Puszta véletlen. Egyáltalán abban se voltam biztos, hogy te vagy. Próba szerencse, max megszólítok egy idegen csajt. Nem nagy szám. – nevetett őszintén s így végül én is vele együtt kacagtam.
• Megyünk sétálni?
• Csak ön után hölgyem. – mondta bohókásan majd a karját nyújtotta.

Már estére járt az idő mikor még mindig a tengerpartot jártuk.  Csodás volt felidézni a régi emlékeket, sokat nevettem, szórakoztunk s a ruhám már térdig vizes volt. Este tízkor mondtam, hogy már megyek.

• Ugye tudod, hogy az öcsémnek el kell mondani, hogy itt vagy. Sokat jelentettél jelentesz neki a mai napig. Tudom, hogy beszéltek rendszeresen telefonon. Miért nem hívtad fel eddig? – nézett le rám komolyan. Én csak néztem a tenger hullámait.
• Nem tudom – suttogtam. – Nem félek a viszont látástól, hisz már láttam az óta mióta elköltöztünk. Nem tudom miért nem hívtam fel.
• Nem akarod látni?
• A francba, de igen! Csak az életem kész káosz, minden időmet lefoglalják a srácok, és tökre kiment a fejemből…
• Akkor meglátogatod majd? – nézett rám komolyan barna szemeivel, melyek sokkal sötétebbek, mint az öcséé, aki anno a világot jelentette nekem.
• Majd meglepem. Úgyis megyek stúdiózni a srácokkal.
• De ugye tudod, hogy Los Angelesben ezer meg egy stúdió van?
• Te meg ugye nem gondoltad azt, hogy nem nyomozok? Attól, hogy nem hívtam fel. Figyelj ugyan abban a stúdióban leszünk majd ahova tesód is jár. Ezt már tudom hónapok óta.
• Freya Hamilton te aztán nem változtál semmit.
• Köszönöm a bókot. De most megyek. Már várnak, vagy legalábbis remélem, hogy nem felejtették el, hogy létezem. – kacsintottam majd rohantam a taxihoz.
• Freya! – kiáltott utánam.
• Igen? – fordultam hátra.
• Aki téged megismer, soha nem felejt el. – vigyorgott zsebre tett kézzel.

Az ajtón belépve sötétség várt a lakosztályban. Furcsa. Nagyon furcsa. Ilyenkor a fiúk még javában ébren vannak, de most 10 órakor már alszanak.  Mondjuk az időeltolódás ilyen. Egy hét alatt meg lehet szokni. Sőt. Igazából csak az első nap a rossz.

Beléptem a szobámba s felkapcsoltam a kislámpát.  A „lánynézős” fényben Louis-t láttam meg az ágyamon aludni amint a pulcsimat ölelgeti. Fasza. És én hol fogok aludni?! Egy elkeseredett sóhaj után beléptem a fürdőbe s megengedtem a meleg vizet. Hajam nedves lett pedig nem terveztem hajmosást. Nem baj. A meleg levegőtől úgyis hamar megszárad.

20 perces áztatás után kiszálltam a zuhany alól, s felvettem a füleses pizsamámat. Louis-t nem volt szívem felébreszteni ezért lekapcsoltam a lámpát majd kiültem a teraszra s az óceán moraját hallgattam.

*Szemem előtt megjelent két 14 éves fiatal. Szépek, szerelmesek és bolondok. A lány hosszú haja már nedves volt a víztől, a fiú pedig csak nevetett rajta. Boldogok. Életük felhőtlen, nem kell aggódniuk semmi miatt. Az éjszaka csak az övék volt, hisz szüleiktől kimenőt kaptak. A lány egyszer csak felém fordult, de nem látott. A fiú odahúzta magához a lányt s gyengéden csókot lehet a szájára. A lány nem volt biztos benne, hogy a fiú tudja, hogy ez volt az első csók. De ettől függetlenül tökéletes volt. A lány elmosolyodott s megsimogatta a göndör fürtöket. Ő is mosolygott. Azzal a kisfiús, de ugyanakkor bódító mosolyával.*

NO.18

Sziasztok
Nagyon örülök, a sok oldalmegjelenítésnek, és a "szuper" gomboknak. Sokat jelentenek nekem, és örülök a chat-be érkező kurta szavaknak is, már ha írtok. Kommentek (ami kevés érkezik) de annak is nagyon örülök, bár bevallom őszintén jobban örülnék ha annyi kommentet kapnék ahány "szuper" klikket. :)
Ki nézte ma a Forma1-et? :D Én imádtam végre Kimi győzött ^^

Rio de Janeiro

Mindenkinek adtam egy - egy puszit, majd Louis felkísért a szobájába és szabadkozott a kupi miatt, hogy nem szokott vendégeket fogadni. Nem érdekes. Vontam meg a vállam majd leültem az ágy szélére, s néztem ki az ablakon.

• Miért nem akarsz velünk beszélgetni? – kérdezte Louis miközben leült mellém.
• Ezt nem értheted, Louis. Az ember ekkora veszteséget nem tud megérteni, csak akkor, ha átéli. Apukámmal nagyon közel álltunk egymáshoz, s az életet igazságtalannak érzem, hogy miért bűnhődök, mit követtem el, hogy ekkora büntetést érdemlek. Van egy idióta mondás, hogy senki se pótolhatatlan. Ez nem igaz. Majdnem 19 évesen nem arra vágyik az ember, hogy úgy kelljen élnie mint egy 30 éves komoly, felelősségteljes nőnek.  És most hirtelen annyi dologért lettem felelős, azt se tudom hol áll a fejem. Augusztus van, az Olimpia, s ti felléptek a záró ünnepségen, ezt is csinálnom kell. Bájolognom kell, az emberekkel, és fapofával elmondani, hogy miért egy gyerek irányítja a céget.
• Te-te-tessék? Fellépünk az Olimpiai záróünnepségen? – döbbent le Lou. Úgy látszik ezt elfelejtettem nekik mondani. A francba!
• Igen, gyere le, elmondom a többieknek is. Meg, még egy csomó dologról kellene beszélnünk. De nincs energiám, úgy érzem.
• Majd holnap megbeszéljük. De felhívom a  srácokat, s meséld el nekik is kérlek. Ez hihetetlen.
• Rendben.

A fiúk feljöttek, s majd kiugrottak örömükből. Igazából már régi tudniuk kellene, de hát, tudjuk mi jött közbe s miért nem tudják. De teljesen megértőek voltak, s a holnapi első próbára már izgatottan készülnek fejben. Azt hiszem mind a heten Louis szobájába aludtunk el, s csak 3man Louis ágyában. Én, Niall és maga a szoba tulajdonosa. A többiek, hoztak asszem valami felfújható matracot, s pokrócot, mert kitalálták, hogy itt „kempingeznek”.

Reggel a két fiú között ébredtem, elég érdekes pozícióban. Niall lába az én lábamon volt, míg Louis keze a hajamat birizgálta, s álmában megjegyezte: „Harry miért nem göndör a hajad?” Erre én csak felkacagtam, mire többen álmosan nyitották ki a szemüket. Hupszika. Lehet, hogy nem hajnali 6kor kellene kacarásznom. Niall is kinyitotta a szemét, de suttogtam, hogy még aludjon, s vissza is feküdt. Louist megnyugtattam, hogy csak álmodott. Majd mivel a többiek is aludtak, ezért kimásztam a kemping helyről, le a konyhába, s írtam nekik egy üzenetet.

„Srácok, hazamentem, átöltözni, plusz pár iratért ami szükséges lesz. Elugrok kajáért is. Sietek. Freya.

Ui: Ha nem baj hozom a  kutyáim is.”

Tudtam, ki kell szellőztetnem a fejem, plusz meghálálni a fiúknak a vendégszeretete is, és Niallra gondolva mielőtt hazamentem beugrottam egy Nanod’s-ba. Ezután összepakoltam otthon pár cuccot magamnak, és irány vissza a sátorozó bagázshoz. Mivel az álom teljesen kiszökkent a szememből a srácok meg még javában aludtak ezért nekiálltam reggelit csinálni. Pirítós. Remélem mindenki szereti. Meg főztem teát is nekik, és szépen kikészítettem mindent az asztalra. Vajjal lekvárral, meg egyéb ilyen finomságokkal együtt.

Jobb dolgom nem lévén, mivel fogadjunk, hogy a fiúk még mindig fent horkolnak (amúgy nem tudom, hogy horkolnak-e) kipakoltam a mosogatógépből, majd elpakoltam a tiszta tányérokat, s leültem a laptopomhoz. Kaptam egy e-mailt a The Wanted-től, hogy hétvégén hazaérkeztek a turnéjukről így tudnának hozzám jönni megbeszélésre. Válasz lévén megírtam nekik, hogy majd kedden jöjjenek be az irodámba.

Háromnegyed 9után már nem akartam tovább egyedül ücsörögni így felmentem a szobába ahol mindenki aludt és elhúztam a sötétítő függönyt. David feküdt az ablak alatt így neki pont a szemébe sütött a nap így rögtön elkezdett mocorogni. Akkor kezdjük az elején. David ébredezik, azaz őt gyorsan felébreszteni.

15 percel később már csak Louis aludt, és Zayn se volt olyan morcos, mikor felébresztettem.

• Louis!!! Ébredj! Hasadra süt a nap. A reggeli ki fog hűlni. Megeszik a hörcsögök az összes répát!  - Már nem tudtam neki mit mondani! Ez nem használ. Valami hatásosabb kell! Megsimogattam az arcát.. nem reagál. Megrázogattam nem reagál… - Francba már Lou! Ébresztő!!!! – Kiáltottam el magam. Erre már kinyitotta a szemét de csak mosolygott.
• Amúgy... – ásított egy nagyot, s dörzsölgette kissé borostás arcát. Meg kell mondani, nagyon jól nézett ki még kócosan is. -  Már felébredtem mikor megsimogatta az arcom is… - vigyorgott magának.
• Örülök neki, Lou. NA de gyere kajálni, mert Niall felfalja az összes ennivalót. – álltam fel az ágy széléről.
• Segíts felkelni! – nyújtotta két kezét az ágyból hogy húzzam fel. Istenem. Férfiak. Megragadtam a két kezét és lendületből felhúztam. Szegénykém majdnem kiesett az ágyból is. – Benned aztán van erő. – Mosolyodott el, tudod olyan szexisen. Jézusom mit beszélek én. Na, mindegy. Ráztam meg a fejem, majd rávillantottam egy mosolyt s közben a kezemmel intettem, hogy kövessen.

A fiúk már lent nagyban ettek s Niall már Louis kajájával szemezett.

• Niall meg ne próbáld. – mire a srác bűnbánóan nézett rám. – Inkább csinálok még. Ki kér? – mivel senki más nem jelentkezett ezért Niallnak összedobtam még egy kis kaját, majd leültem a srácokhoz. Liam mellé. – Tudtok figyelni miközben esztek? – a válasz egy bólintás volt, mire én beszélni kezdtem.

Elmagyaráztam nekik az Olimpiai fellépést, meg még sok sok más szakmai dolgot megbeszéltünk. Kiderült, most már a pontos dátum, hogy mikor kell Los Angelesbe utaznunk, igen nekem is menni kell velük, és hogy mikor jövünk vissza. Utána megbeszéltük, hogy kiválasztjuk az első kislemezüket is. Igazából tökre kezd érdekelni ez a munka a srácokkal.

Estére igazán felpörögtem mondjuk lehet, hogy a kávé tette. De nem hiszem. Mikor Kinyögtem David-nak hova készülök, a bőrönddel, akkor azt mondta idézem: „Szó se lehet róla, hogy egyedül menj, majd én veled megyek” Így ezután kiviharzott Louis és Harry házából, fogva a kutyáim, elvitte az anyukájához őket, (még rendesen el se búcsúzhattam tőlük) s ő is egy bőrönddel tért vissza. Halvány-lila fogalmam sincs honnan szerzett Dav jegyeket, de már úgyis mindegy. 9 óra van s a repülőnkre várunk. Azóta is haragszom Davidre, mert úgy kezel mint egy ötévest. Az egyik divatmagazint olvasom behatolóan, igaz nagyon nem érdekel mi van benne. Legalább nem Davidre kell figyelnem. Bár az a ronda cipőm se érdekel, ami a modell csaj lábán van.

Rárakom a bőröndömre az újságot, majd szitkozódok egyet a változatossá kedvéért franciául. Barna hajam kissé kócos, de nem nagyon érdekel, csak az, hogy végre felüljek a repülőre, és irány Brazília. Az ottani ismerősökkel jó lesz találkozni, bár előre érzem, hogy fájni fog a kérdés. És újra összetör, majd a hivatali látogatás. Talán mégis jó ötlet volt, hogy David eljön velem? Már nem tudom. De azt tudom, hogy sajog a szívem, hogy ha arra gondolok, hogy több mint egy hónapja ment el apukám. Nem - nem sírhatok. Nem tudom honnan vannak még mindig könnyeim. Egy lecsordul az arcomon, s ez David figyelmét se kerüli el. Megölel, testvérien, letöri a könnyem, s bíztat. Jól esnek a szavai, és tudom, hogy ez nem csak üres locsogás. Hiszek neki. Hiszek az elsuttogott szavakban, hogy „minden rendben” „semmi baj” „minden jóra fordul.” De néha ez is nehezen megy. Úgy érzem, hogy nincs ebből a gödörből kiút.

10 perccel később megkezdtük a beszállást a gépbe, s tiszta véletlen, hogy David épp mellettem ül. Felszállás után bekapcsoltam az Ipodot s egy zongoraműt hallgatva aludtam el.

***

Végig aludtam az egész utat, s a leszállás már kellemes volt a hosszú út után. A csomagunkat felvéve David épp egy taxit próbált leinteni. Nem sok sikerrel.

• Hagy már, majd én elintézem. – vetettem oda foghegyről s kiálltam a járda szélére.

Egy percen belül, már diktáltam a címet s száguldoztunk, régi családi házam felé. Most elgondolkozhattál, hogy jó pár éve üresen áll az a ház? A válaszom nem. Brazíliában 4-5 éves korom között laktam majd 12-14 éves korom között is. Ide jártam suliba és oviba is. A házba pedig az eltelt idők között a család egyik barátja lakik, aki bérli tő..lem. Igen, sajnos határozottan az én házam. Amúgy minden évben eljöttünk ide nyaralni. Egyszóval minden évben voltunk minden házunkban. Ha csak pár napra is de eljöttünk kirándulni. Pl, ide Brazíliába nyaralni, Francia országba is, Finnbe síelni, Angliába… nos oda bármikor. És nem, nincs több házunk.

Miközben elméláztam magamban és bambultam a tájat meg is érkeztünk, a családi fészekhez. Hiányzik az itteni élet? Kicsit, bár nagyon másabb mint Európában. De fantasztikus. Kint állt Meri, és családja, akik a házat bérlik, majd egy jó meleg anyai ölelésben részesültünk mind a ketten.

Harry szemszöge, Anglia

Őszintén megmondva nem nagyon rajongtam az ötletért, hogy Freya a főnökünk. Nagyon bomba nő, és inkább az ágyamba tudnám elképzelni mint úgy, hogy parancsol nekünk. De ez van. Visszautasított, hisz „kiolvasta” a gondolataimból. Nem hosszútávra terveztem vele. Végül is nem okozott álmatlan éjszakákat, nem vágyom a tiltott gyümölcsre…annyira. De jelenleg jobban elfoglal, hogy látom Louis-t kivirulni. A szakítás Eleanorral, vagyis inkább az utána lévő balhé, nagyon kiborította. Padlón volt, a poénjai laposak voltak, és nem tudtam röhögni minden megmozdulásán, mert látszott, hogy erőltetett volt. Most viszont Louis kezd visszatérni, s ez betudható az időnek, de sokkal jobban egy bizonyos személynek. Személyesen Miss Freya Hamilton-nak. Most ha komolyan akarnék fogalmazni, akkor a két megtört személyiség gyógyír egymásnak. Megértik egymás problémáit, s úgy tudnak beszélni egymással ahogy tényleg, két megtört ember. Nem sajnálatot látunk  a szemükben hanem támaszt, együttérzést.

Folytatnám komoly gondolat menetemet, legjobb barátommal kapcsolatban, aki most éppen letargiában van, mert Freya és David leléptem Brazíliába, de épp az emlegetett szamár fejbe dobott egy párnával. Amúgy nem tudom honnan varázsolta elő, hisz az Olimpiai záróünnepség próbáján vagyunk. Freya még távolról is tökéletesen a kezébe tartja a dolgokat, s Skype-on is igazán hatásos tud lenni a fenyegetése. Így történt meg az, hogy már 2dik alkalommal nélküle próbálunk. De minden nagyon jól megy, és mivel a hét végén lesz a záróünnepség, ezért bele kell húznunk rendesen. Na de sebaj, a holnap esti próbán már Freya is itt lesz, s majd elmondja véleményét.

Liam már megemlítette, hogy észre vettem-e, hogy Lou úgy vigyorog mint egy vadalma mikor Freyáékkal Skypolunk. A válasz IGEN! De én ennek csak örülök, hogy nem depressziós….