IGEN! Jól látjátok. Hónapok után új rész. Sajnos nem sikerült hamarabb. De, itt van s olvassátok sok szeretettel
Pár hónappal később
Az
emberek többsége már javában a Karácsonyra készül, míg én szó szerint menekülök
előle. Igaz még szűk egy hónap van az ünnepig, de ahogy London utcáit járom,
mindenhol visszaköszönt egy-egy karácsonyi motívum. Fogamat összeszorítva
lépkedek el az üzletek mellett, mert ha arra kell gondolnom, hogy anyámékkal
karácsonyozzak, nos felfordul a gyomrom. Inkább egyedül, vagy bemegyek az
irodába s dolgozok. Egyszer csak megcsörren a telefonom, melyen Harry neve áll
- Merre vagy? – szól bele türelmetlenül.
- Nem is tudtam, hogy számadással tartozom neked.
Amúgy épp az irodába lépek be… Most.
- Ugye tudod, hogy másfél óra múlva indul a
repülőnk New Yorkba. És tudtommal te szervezted, vagyis a te ötleted volt
ez a nyereményjátékos. Nem épp nekünk kellene elkésni…
- Harry te mit szívtál? Különben nem fogunk
elkésni. Add ide Pault. Vele akarok beszélni.
- Szia Freya. Mondjad, miért ráztad le a csapat
szívtipróját. – nevetett a telefonba.
- Szia. Az a helyzet, hogy nekem muszáj volt
beugranom az irodába, de mindjárt megyek a reptérre. A srácokat vezényeld
ki a reptérre, a cuccom már nálatok van, azaz a fél háztartás a turné
miatt, nos lényegtelen szóval ott a
cuccom, vigyétek ki azokat, és találkozunk az előcsarnokban. Ha valaki nem
lesz ott személyesen szabadítom meg a
golyóitól. Add át nekik. Szóval az előcsarnokban találkozunk. Szia.
– Nevettem majd kinyomtam a telefont.
Az
irodából összeszedtem még a szükséges cuccokat, majd bezártam az ajtót. Az az
én felségterületem, még a helyettesem se mehet oda be. Igen arra is szükségem
lett. A nyáron tett Franciaországi látogatásom során beszéltem Mark-kal aki
elvállalta, hogy a helyettesem lesz. Így Londonba költözött. Szerencsére angol,
így visszatért szülőföldjére. Még jó, hogy szingli, 28 éves így nem családostul
mozgattam meg.
Az
irodai kitérő után gyorsan taxival a repülőtérre vitettem magam. Míg a kocsiban
ültem, elküldtem egy házi dolgozatot, az egyetemnek, és következőnek már csak a
vizsgáimra kell tanulni. Az élet szép és nehéz. Néztem a kocsi ablakából az
elsuhanó Londoni képet, s gondolataimban voltam elmerülve. Nick jutott az
eszembe, hogy nem is láttam, a bizonyos Los Angelesi út óta. Persze szinte
minden nap beszélünk Skype-on, de az mégsem olyan jó. A fiúk ügyeivel nagyon
elfoglalt vagyok, a The Wanted-del is szerződést kötöttünk a céggel, bár nekik
az egyik alkalmazott lett a menedzserük.
A
tegnapi beszélgetésem Oliverrel, a francia fodrásszal, mégis szikrát gyújtott,
hogy egy hangyányit várom a karácsonyt. Eljön Londonba meglátogatni, és
egybeköti a látogatást egy nevezetes Nemzetközi mesterfodrász versennyel.
Próbált meggyőzni, hogy legyek a modellje, de nézegettem a tavalyiról képeket,
és nos, volt pát versenyző, aki modelljét megszabadította hosszú hajától. Ez volt az ok, amiért kedvesen, de
határozottan elutasítottam Olivert. Mély elmélkedésemből a taxisofőr
türelmetlen pattogó hangja ébresztett fel, miszerint megérkeztünk. Kezébe
nyomtam a jussát, s sietve kiléptem a taxiból. Sietségemben nem számítottam rá,
hogy a, One Direction rajongói már engem is megismernek, koncertről, közös
képekről, és egyéb eseményekről amikor a fiúknak sikerült engem rávenniük, hogy
a vörös szőnyegen lejtsek végig velük. Már egész profi vagyok nevem
aláfirkantásában is, minthogy abban, hogy „hogyan nevessek a fényképen, hiába
van a legszarabb napom is”. A rajongókat most gyorsan elintéztem, pár „bocsi,
de lekésem a gépet” címszóval tovább siettem. Én voltam nekik az utolsó
reményük, mert azokat, akiknek nincs mára szóló repjegyük kitiltották a
reptérről. Igen, a fiúk miatt…
Az
öt jómadár ott ült a váróterembe, zenét hallgatva, könyvet olvasva mikor
betipegtem 6cm-es sarkaimon. Volt aki lelkesen szinte hozzám vágta üdvözlő sziáját míg volt aki csak intett.
- Látom sikeres volt a fenyegetés és mindenki
megérkezett…- somolyogtam az orrom alatt.
- Igen, nos Miss Hamilton pontosan tudja, mivel
kell egy fiatal férfit fenyegetnie. – állt fel Zayn.
- Srácok induljunk. Csak minket vár a magángép. –
mondtam majd mikorra mindenki felállt, belekaroltam Zaynbe, s úgy
indultunk el New York felé. Vagyis, a New Yorkba tartó gép felé.
Fél
óra van a leszállásig, s az utazás egész ideje alatt, Hope a barátnőm járt a
fejembe. Odamegyek New Yorkba, ahol ő lakik és fel se hívtam. Egy szemét dögnek
érzetem magam, hisz Hope mégis csak a legjobb barátnőm volt. Vagyis, még
mindig az, csak fele annyit se beszélünk. Elhatároztam, amint fogadtam a 1GoDen
jegyek nyerteseit, utána felhívom. Hip-hip-hurrá. Kellett nekem ezt kitalálnom.
Igen, igen az én agymenésemből született ez a nyereményjáték. De hát na, egy jó menedzser és főnök mindent
megtesz a kis ügyfeleit. Akik nem mellesleg nekem a barátaim is.
Amúgy
rájöttem, hogy a saját magam főnöke vagyok. Hisz mint menedzser a One Direction
a főnököm, s mint Freya Hamilton én meg a 1D főnöke vagyok. Vagyis a kiadójuk
főnöke. Bonyolult, de már a sok munkától elvonatkoztatva jobb ezen gondolkozni.
Ma délben megérkeznek az utolsó nyertesek is, és én szabad leszek holnap
kettőig! Mert utána elkezdünk forgatni egy kisfilmet a rajongókkal, majd a
következő videoklippről is beszélek a rendezővel. A fiúk nem is tudják milyen
klippet terveztem. Vagyis milyen koncepció jutott az eszembe.
Este
mikor kimerülten feküdtem a szobámban az ágyon kopogást hallottam.
- Niall vagyok. Bejöhetek? – dugta be a fejét az
ajtón a szőke.
- Persze gyere. Segíthetek valamiben? – ültem fel
az ágyon, majd megütögettem magam mellett az ágyat, ezzel bátorítottam
Niall-t.
- Inkább én akartam ezt tőled kérdezni. Annyit
melózol mostanság. Mindenki aggódik érted. És még a suliba is lettek ötös
vizsgáid. Honnan van ennyi időd, energiád? – kérdezte aggódva.
- Muszáj csinálnom, ha valamit el akarok érni az
életbe. – mondtam miközben egy kis világító piros fényt bámultam.
- Ez akkora hülyeség. Mindened megvan az is aminek
még nem kellene 19 évesen.
- NEM! – kiáltottam fel, s a könnyek kezdték csípni
a szemem. – Semmim sincs meg. – néztem farkasszemet Niall-lal – Semmim
sincs. Az életben semmit se értem el. Csupán az apám halt meg, de inkább
lennék földönfutó, mint árva. – mondtam csendesen az utolsó mondatom.
- Freya, kérlek, ne hajszold magad túl. Nem lesz
jobb tőle. – mondta csendesen miközben a kezét a vállamra tette.
- De de jobb lesz!! – csattantam fel, mitől kicsit
meglepődött. – Nem gondolok folyton arra, hogy már majdnem fél éve
meghalt. Hogy nem ünnepelte velem a születésnapom, hogy most egyedül fogok
karácsonyozni, és hogy nem dicsért meg mikor csak egyetlen vizsgám lett
négyes! Mindent miatta csinálok, hogy büszke legyen rám! És a hiányát
elviselni nem tudnám, ha lenne szabadidőm. Bár ha az a rohadt cég se indul
be akkor még mindig élne! Ne hallgatózzatok, inkább gyertek be! –
Kiáltottam ki a srácoknak. – Most pedig ha nem zavar, akkor elmegyek
sétálni! – kaptam fel a pulcsim, a pénztárcám és a telefonom, felvettem a
kabátom majd elmentem a szobámból. Muszáj volt kiszellőztetni a fejem.
Fújt a szél az arcomra száradtak a könnyeim. Nem érdekelt, hogy ki bámult
meg. Miközben a Central Park felé tartottam megláttam egy gesztenyét áruló
férfit, s vettem magamnak.
Éjfél
körül tértem vissza a szállodába, ahol a fiúk az előtérben vártak s közben
rajongóknak írtak alá képeket. Látszott rajtuk hogy fáradtak, de kitartóan
fotózkodtak a rajongókkal, s írták a papírokat, ereklyéket alá. Ahogy megláttak
engem, mindent otthagytak s rohantak felém. Közben persze sűrűn kértek
bocsánatot a rajongóktól.
- Végre megjöttél! – sietett Niall legelöl. Sose
láttam még futni, de most sikerült megcsodálnom.
- Sajnálom. – öleltem meg s egy kósza könnycsepp
gurult le az arcomon. - Nem akartalak megbántani. – Öleltem erősebben
magamhoz az ír manót.
- Semmi baj. Nem haragszok. De most tessék
mosolyogni. Azt a Freyát szeretem, aki életvidám. – Nyújtott át egy
gyűrött papír zsebkendőt.
- Na gyere te kis bőgőmasina. – tárta szét karjait
Louis is, majd mindenkit megöleltem, s végül eljutottunk a liftig.
Mikor
kiléptem a liftből, mentem volna a szobámba, de a srácok egyszerre kezdtek el
ciccegni, mire én furcsán néztem rájuk.
- Lemondtuk a szobádat s átköltöztettünk a saját
lakosztályunkba. Nem aludhatsz egyedül. Hisz mindjárt karácsony! –
világosított fel Liam.
- Á, vagy úgy. Akkor irány a ti szobátok.
- Wrong Way. – rötyögött Harry.
- Mert mi van már megint? – kérdeztem fáradtan, de
mosollyal az arcomon.
- Ja, igen. Mi meg felköltöztünk egy nagyobb
lakosztályba. – említette meg Louis, két ásítás között.
- Akkor menjünk. – Adtam meg a végszót, s
belekarolva Niall-ba és Louis-ba három emelettel feljebb lifteztünk.
Persze csak én lehettem olyan béna, hogy a küszöbön beestem. Még
szerencse, hogy a két fiú oldalról támasztott s nem koppantam nagyot.